2016. november 18. 12:37
A kormány 4,035 milliárd forint egyszeri átcsoportosítást rendelt el a budapesti elővárosi közlekedés átmeneti likviditásának biztosítása érdekében - jelent meg a legfrissebb Magyar Közlönyben az erről szóló kormányhatározat.
2016. november 3. 14:16
Ha egyetlen ember is veszélyben van a 3-as metrón, akkor azonnal le kell állítani, ennek megítélése azonban nem politikai, hanem szakmai kérdés - közölte Lázár János csütörtökön.
2016. november 2. 09:16
Csaknem negyven százalékkal kevesebbet fogyasztanak majd a jelenlegieknél a budapesti 3-as metró vonalán üzembe helyezendő, felújított szerelvények - közölte a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
2016. október 28. 07:55
Két nappal meghosszabbítja az októberi vasúti és autóbuszos dolgozói és tanulói havibérletek érvényességi idejét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
2016. október 19. 10:31
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által meghirdetett tendert, amelyben a metrópótlás idején szükséges kapacitást rendelték volna meg.
2016. október 14. 10:43
Mai sajtótájékoztatóján a főpolgármester azt közölte, hogy a felújítás jelenlegi költségvetése nem elegendő arra, hogy a 3-as metró állomásait is felújítsák.
2016. október 7. 05:16
Orbán Viktor miniszterelnök a 3-as metró késésben lévő felújításának gyorsítására tett ígéretet - nyilatkozta Tarlós István főpolgármester a Magyar Nemzet pénteki számában.
2016. szeptember 30. 12:22
A főváros a továbbiakban nem tud felelősséget vállalni a 3-as metróvonal felújításának esetleges csúszása miatt - mondta Tarlós István főpolgármester pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.
2016. szeptember 27. 14:55
A Közbeszerzési Döntőbizottság elrendelte a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. közbeszerzési eljárásának felfüggesztését, amelyet közforgalmú autóbuszvonalak üzemeltetésére kötendő szolgáltatási szerződésre írtak ki - közölte a Közbeszerzési Hatóság az MTI megkeresésére kedden.
2016. szeptember 24. 06:25
Felújítás miatt egész hétvégén nem közlekednek a nagykörúti villamosok a fővárosban, a 4-es és a 6-os villamos helyett pótlóbusz jár.
2016. szeptember 22. 04:55
A kormány 22,7 milliárd forinttal megemelte az autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatások idei költségtérítését.
2016. szeptember 20. 19:28
Nyílt napot tart szombaton járműtelepén a Budapesti Fogaskerekű Vasút, amely családi és szakmai programokkal várja az érdeklődőket.
2016. szeptember 17. 09:27
A Fővárosi Közgyűlés augusztus 31-i ülésén döntött a HÉV kiválásáról.
2016. szeptember 17. 08:37
A Nemzeti Vágta kissé felborítja a közlekedést. Lezárások, korlátozások lesznek.
2016. szeptember 17. 07:46
Pótlóbusz jár a 3-as metró helyett egy szakaszon a hétvégén
2016. szeptember 17. 06:07
Cserébe viszont forgalomkorlátozás lesz
2016. szeptember 13. 18:46
A 3-as metróvonal infrastruktúrájának felújításához kapcsolódik a kivitelezési tender
2016. szeptember 9. 11:10
A kormánynak nem áll szándékában a szívességi alapú személyszállítási tevékenység ellehetetlenítése, azonban minden piaci szereplőtől elvárja a hatályos jogszabályok betartását - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
2016. szeptember 2. 11:55
Felgyorsul a 3-as metróvonal felújításának programja - jelentette ki Tarlós István főpolgármester pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.
2016. augusztus 24. 07:37
Hétfőtől már érvényesek lesznek a szeptemberi helyközi bérletek - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
2016. július 27. 13:49
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) azon dolgozik, hogy a fővárosi 3-as metró felújításának finanszírozására a lehetőségeken belül minél több uniós forrást el lehessen hozni - mondta Szalóki Flórián, az NFM helyettes államtitkára, az Integrált Közlekedési Operatív Program (IKOP) irányító hatóságának vezetője szerdán, háttérbeszélgetésen, Budapesten.
2016. július 15. 15:52
Az Európai Unió részt vesz a 3-as metró infrastrukturális felújításának részfinanszírozásában - közölte Tarlós István főpolgármester pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
2016. július 14. 11:25
A reggel megjelent sajtóinformációk szerint nem kap uniós támogatást a 3-as metró felújítása. Az NFM közleménye szerint viszont folynak a tárgyalások.
2016. július 14. 09:55
A hétvégén megrendezésre kerülő Red Bull Air Race miatt az eddigieknél is jobban felborul a fővárosi tömegközelekedés.
2016. július 14. 06:22
Az Európai Unió nem ad támogatást a 3-as metró felújításához, ha pedig hitelből finanszírozzák azt, írja a Népszabadság.
2016. július 2. 07:31
Tíz évvel ezelőtt, 2006. július 1-jén állt forgalomba Budapesten az első, 2001-es pályaszámú Siemens Combino Supra villamos, és ezzel hosszú idő után először érkezett új szerelvény a fővárosba. Az évforduló alkalmából a BKV nyílt napot tart a szerelvényeknek helyet adó Hungária kocsiszínben.
2016. június 28. 07:49
Amennyiben nem sikerül uniós támogatást kapni a M3-as metróvonal infrastruktúrájának 137,5 milliárd forintba kerülő felújítására, egy banki konzorcium fogja a projektet meghitelezni, íja a Népszabadság.
2016. június 23. 10:04
Forgalomba állt a vezetőfülke nélkül közlekedő első szerelvény csütörtökön a 4-es metróvonalon - közölte a BKV Zrt.
2016. június 17. 19:19
A jelenlegi állás szerint maximum négy hónapot csúszhat a 3-as metróvonal felújításának kezdete, ugyanakkor az is lehetséges, hogy egyáltalán nem lesz késlekedés - mondta Tarlós István főpolgármester péntek este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
2016. június 2. 04:13
Egy a budapesti metróvonalak építésén dolgozó mérnök szerint tarthatatlan a 3-as metró felújításának 2019-es határideje, még úgy is, ha egyszerre több szakaszon dolgoznak - írja a csütörtöki Népszabadság.
2016. június 1. 03:19
Mérföldekkel jobb évet zárt tavaly a BKV az azt megelőzőhöz képest, hiszen rekordnyereséget könyvelhetett el.
2016. május 26. 05:40
Nem tartja elfogadhatónak az utazási kedvezmények bármiféle szüneteltetését a jövőben a kormány, csak akkor és ott, ahol a felszállni kívánó utasok száma ténylegesen meghaladja a biztosítható férőhelyet - olvasható Fónagy János államtitkár parlamenti kérdésre adott írásos válasza a Magyar Hírlap csütörtöki számában.
2016. május 17. 03:10
Lázár János csütörtöki bejelentése szerint Magyarország ismét busznagyhatalommá fog válni. Érdemes megnézni, hogy a jelenlegi helyzetben mekkora ennek a realitása.
2016. május 14. 07:46
Lezárult a 4-es metróhoz kapcsolódó autóbusz-hálózatról szóló javaslat társadalmi egyeztetése, ezért június 4-étől változások lesznek a pesti oldalon a Rákóczi út, a budai oldalon pedig többek között Gazdagrét, Őrmező, Kelenvölgy, Kelenföld, Budafok, Budatétény és Nagytétény térségének közlekedésében - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.
2016. május 14. 07:22
A M3-as metró felújítását minél előbb el kell kezdeni, és a napi félmillió utas érdekében meg kell oldani a szerelvények pótlását - nyilatkozta Tarlós István főpolgármester a Népszava szombati számában.
2016. április 29. 13:19
A nemzeti buszgyártás fellendítésére állami és önkormányzati megrendelésekre van szükség - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Origo hírportálnak nyilatkozva.
2016. április 28. 07:23
Egyetlen centiméteren múlik, hogy magyar cég nem indulhat a Volánbusz kétmilliárd forint körüli összegre becsült járműbeszerzési pályázatán - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet a Totalcar autós portál értesülésére hivatkozva.
2016. április 8. 17:07
A Budapest környéki elővárosi közlekedés átmeneti likviditásának biztosításához hárommilliárd forint átcsoportosításáról döntött a kormány - az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg pénteken.
2016. március 14. 13:37
Saját fuvarmegosztó "európai Uber" szolgáltatást tervez indítani a BMW - jelentette be az autógyár mobilitási szolgáltatások fejlesztéséért felelős igazgatója, Peter Schwarzenbauer a Spiegel Online hírportálnak adott interjúban.
2016. február 12. 05:34
Buszokkal helyettesítenék a felújítás alatt a 3-as metrót, nem lesz olcsó.
2016. február 10. 19:28
Jól haladnak a budapesti agglomerációs közlekedés átvételéről szóló tárgyalások - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára kedden sajtótájékoztatón.
2016. február 5. 11:52
A főpolgármester szerint 3 és fél év múlva újul meg.
2016. január 30. 09:37
A csepeli polgármester szerint a műszaki problémákkal küszködő HÉV-et a tervezett modern villamosjárat váltja fel.
2016. január 22. 11:07
Megkérdőjelezhető, hogy teljesen díjmentes a 65 év felettiek utazása - mondta Tarlós István Budapest főpolgármestere a szokásos pénteki sajtótájékoztatóján, számolt be az Origo.
2016. január 8. 15:19
Február 17-ig biztosan közlekednek az agglomerációs járatok - jelentette ki Tarlós István pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
2015. december 24. 07:43
Az agglomerációs közlekedés biztosítása nem kötelező fővárosi feladat, de egy hatályos megállapodás szerint a Budapesti Közlekedési Központon keresztül azt 2022-ig szükséges megszerveznie - írja csütörtöki számában a Magyar Idők a Nemzetgazdasági Minisztérium közlése alapján.
2015. december 22. 10:43
Budapest a jövőben nem foglalkozik az agglomerációs közlekedés finanszírozásával - közölte Tarlós István főpolgármester kedden Budapesten adott sajtónyilatkozatában.
2015. december 18. 14:10
A BKK-s dolgozói tesztkártyák kiosztásával megkezdődött az elektronikus jegyrendszer első próbaüzeme - közölte a társaság pénteken.
BÉRkalkulátor 2026
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor