2007. szeptember 25. 14:49
Az EU vasúti forgalmában utazók - az Európai Parlament keddi döntése értelmében - 2009-től visszatérítésekre számíthatnak a késések után.
2007. augusztus 6. 06:46
Akár egy százalékkal is növelheti az államadósság kimutatott mértékét, ha a MÁV Start Zrt. - az uniós szabványoknak megfelelően - 2008 januárjától elszámolástechnikai szempontból az államháztartás része lesz, írja a Napi Gazdaság.
2007. július 11. 15:21
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a korábbi megállapodásnak megfelelően, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által határidőre elkészített vasútbiztonsági reformkoncepció megküldésével egy időben újabb tárgyalási fordulóra hívta meg a Mozdonyvezetők Szakszervezetének (MOSZ) vezetőit e hét péntekre. A tárca készen áll az egyeztetések folytatására.
2007. július 6. 11:21
Törvénysértő módon, a szakszervezetek véleményének figyelembe vétele nélkül döntött a múlt héten - a BKV vezetésének javaslatára - a társaság igazgatósága a cég átszervezéséről - közölték szakszervezeti vezetők. A vállalatvezetés közleménye szerint a szakszervezeti kifogás ellenére a vállalat átalakítása rendben folytatódik.
2007. július 3. 13:06
Július 1-jén megkezdte önálló tevékenységét a százszázalékos MÁV tulajdonú személyszállítási cég, a MÁV Start Zrt. A 62 milliárd forint tőkével és összességében mintegy 7200 fő munkavállalóval megalakult új társaság alapvetően a MÁV ZRt. korábbi Személyszállítási Üzletágának dolgozóit, feladatait vette át.
2007. július 2. 09:11
Augusztustól új szervezeti struktúrával, kevesebb felsővezetővel működik a BKV Zrt.
2007. június 28. 16:41
Megkezdődött az egyeztetés csütörtökön a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) és a Mozdonyvezetők Szakszervezete között - tájékoztatott a gazdasági tárca sajtóosztálya.
2007. június 19. 15:46
A MÁV Zrt. hamarosan beadja a Magyar Vasúti Hivatalhoz a MÁV Start Vasúti Személyszállító Zrt. vasúti működési engedély átdolgozott kérelmét - közölte a vasúttársaság.
2007. június 18. 06:21
Könnyen előfordulhat, hogy mégsem tudja megkezdeni munkáját a MÁV Zrt. önálló személyszállítási üzletágából létrejövő MÁV Start Zrt. július elsején. A Magyar Vasúti Hivatal (MVH) ugyanis elutasította a társaság személyszállításra vonatkozó vasúti működési engedélykérelmét. A régi vasúti törvény alapján június 30-án lejár a MÁV Zrt. jelenlegi személyszállítási engedélye is - olvasható a Világgazdaság cikkében.
2007. május 29. 16:21
Rossz irányba, a BKV működési zavaraihoz vezetne a cég vezérigazgatója által kedden a szakszervezetekkel ismertetett szervezetátalakítási elképzelés, ezért az érdekképviseletek elutasították azt - közölte a legnagyobb szakszervezet egyik vezetője.
2007. május 25. 07:46
A BKV Zrt. 2006. évi mérlegeredménye a 2005. évhez viszonyítva mintegy 11,5 milliárd forinttal kedvezőbb - közölte a társaság.
2007. május 24. 14:21
Megújult kocsiparkkal és több kerékpárszállító kocsival várja a balatoni nyaralókat idén a MÁV. A vasúttársaság a nyári szezon kezdetére elvégezte a vasútállomások és környezetük felújítási munkáit közel nyolcszázmillió forint értékben.
2007. május 21. 09:16
Az Országgyűlés bizottságai a jövő héten kezdik tárgyalni a használatarányos útdíj bevezetését szolgáló javaslatot, így a parlamenti jóváhagyás után, várhatóan már júliusban ki lehet írni a kiépítést célzó közbeszerzési eljárást - mondta Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szakállamtitkára.
2007. április 27. 14:31
A megtett úttal arányos útdíjfizetési rendszer megvalósításának közbeszerzési eljárását várhatóan júniusban írja ki a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) - mondta Kovács László, az e-útdíjfizetési rendszer bevezetéséért felelős miniszteri megbízott.
2007. április 19. 07:26
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) az ütemtervnek megfelelően 2007. május 1-jétől bevezeti az utazási kedvezmények társadalmi egyeztetések során kialakított új rendszerét, és ugyanekkor bevezeti a helyközi közlekedés egységes tarifáit - közölte a tárca kommunikációs főosztálya.
2007. április 18. 07:11
Júniustól az eddigi 667 ezer helyett 1,5 millió forint lehet a havi bére a BKV Zrt. vezérigazgatójának, aki emellett 100 százalékos alap és 50 százalékos többletösztönző prémiumot is kapna évente - tudta meg az MTI a társaság keddi igazgatósági ülésének résztvevőitől.
2007. március 23. 08:21
A költségvetés kilencvenmilliárd forintjába kerülhet, ezért az Országgyűlés jóváhagyását kéri az elektronikus útdíjrendszer kiépítéséhez a kormány. A megtett úttal arányos díjakat autópályákon és főutakon 2009-től csak a teherautók fizetnék - a kisebbek 27, a nagyobbak 40 forintot kilométerenként - írja a Népszabadság.
2007. március 10. 08:31
A tömegközlekedésből valódi közösségi közlekedést, a BKV-ból pedig utasbarát céget formálni – ez a terve a BKV új vezérigazgatójának, Antal Attilának. Mint mondta, az alapos átszervezés már meg is kezdődött - olvasható a Népszabadságnak adott interjúban.
2007. március 9. 07:21
Április 1-jétől a korábbi terveknél kevesebb útszakaszra terjesztik ki a matricásítást. A kamionok (D4-es kategória) után 28 főút összesen 35 szakaszán kell fizetni – derül ki a szaktárcának az útdíjfizetés kiterjesztéséről utolsó egyeztetésre küldött, a Világgazdaság birtokába került rendelettervezetből. Ebben szerepel az is, hogy a 3,5 tonnánál nehezebb járművek (D2-es, D3-as) számára is megszűnik 15 autópálya- és hat autóútszakasz ingyenes használata.
2007. március 8. 06:31
A MÁV Zrt. személyszállítási üzletágának vagyonértékelésére kiírt közbeszerzési pályázatra négy ajánlat érkezett, és valamennyi pályázót felkérik ajánlattételre az eljárás második szakaszában - közölte a MÁV Zrt.
2007. március 5. 12:51
A magyar kormány a szabályozási keretfeltételek kialakításával, és az Európai Unió közvetett pénzügyi támogatásával próbálja segíteni az autóbuszos személyszállító vállalkozásokat a 2012-es uniós piacnyitásra - mondta Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szakállamtitkára.
2007. február 8. 16:56
Március 4-én zárja be a MÁV 14 mellékvonalát, megspórolva ezzel egymilliárd forintot az államháztartásnak. A 474 kilométeren a helyi Volán társaságok szállítják majd az utasokat. A 14 szakasz mellett öt vonalon, amelyeken most pótlóbuszok járnak, szintén a Volán buszai pufognak majd. Mfor.hu körkép.
2007. január 22. 15:01
Eldőlt, hogy májustól csökkennek ugyan a diákok utazási kedvezményei, ám a tervezettnél lényegesen kisebb mértékben - jelentette be a közlekedési tárca kedden. Igaz, a kedvezményrendszer átalakításának - a közszolgák mellett - még így is ők lesznek az első számú áldozatai. A nyugdíjasok előjogait teljes egészében érintetlenül hagyta a kormány, a fogyatékkal élők pedig az eddiginél nagyobb kedvezményekkel utazhatnak majd, derül ki az mfor.hu tudósításából.
2007. január 16. 15:41
Lehetséges, hogy májusban az eredetileg tervezettnél lényegesen kisebb mértékben nyirbálja meg a kormány a diákok utazási kedvezményeit, a további megvonások idejéről és részleteiről pedig tovább tárgyal majd. A köztisztviselők számára viszont nincs kegyelem, így azok érdekképviseleti szerveinek egy része az Országos Érdekegyeztető Tanácshoz fordul. Mfor.hu tudósítás.
2007. január 15. 15:01
Május elseje után is teljes egészében megmaradnak az időseket jelenleg megillető kedvezmények a távolsági vonat- és buszközlekedésben, s egyelőre a regisztrációs díjat sem vezetik be. A jövő nyugdíjasainál azonban már szűkebbre fognák a kedvezmények körét, ami évente tízmilliárdos nagyságrendű terhet jelent az állam számára. Mfor.hu tudósítás.
2007. január 11. 16:41
A kérdések többségében sikerült dűlőre jutnia a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak (GKM) a fogyatékkal élők szervezeteivel a közösségi közlekedés kedvezményrendszerének átalakításáról tartott csütörtöki egyeztetésen. Igaz, az ebbe a csoportba tartozók kedvezményei az eredeti tervek szerint is nőttek volna, így a kemény ütközetek - a nyugdíjasokkal és főleg a diákokkal - még hátra vannak. Mfor.hu tudósítás.
2007. január 3. 16:31
Tárgyalást kezdeményezett a közlekedési minisztérium több szervezettel, hogy a májustól érvénybe lépő utazási kedvezmények átalakítása a lehető legkevesebb problémát okozza. A megbeszélés első, pontosabban nulladik fordulójában megvalósítható, de a valóságtól elrugaszkodott ötletek is napvilágot láttak. Mfor.hu tudósítás.
2006. december 7. 18:21
Az eredetileg tervezett 28 helyett csupán 14 mellékvonalon szűnik meg a vasúti személyszállítás jövőre. Jelentősen drágul majd a vasút, a kedvezményrendszer átszervezésének pedig a diákok lesznek a legnagyobb vesztesei. Mfor.hu tudósítás.
2006. november 30. 15:31
Csütörtökön nyújtotta be a Magyar Vasúti Hivatal (MVH) a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak (GKM) azt a jelentést, amelyben komoly kritikát fogalmaz meg a MÁV-val kapcsolatban. A szervezet szerint a vasúttársaság egyes mellékvonalakra vonatkozó utasszám-adatai teljesen hibásak, ráadásul esetükben az állam által a személyszállításra adott összeg fele egyszerűen eltűnt. Mfor.hu tudósítás.
2006. november 27. 09:51
A gazdasági tárca szerint elősegítené a Volán-társaságok és az állam érdekeinek összehangolását, ha a közlekedési társaságok vagyonkezelését már megkapta volna a tárca, de ettől nem függ a helyi tömegközlekedés reformja, annak a Volán társaságok így is potenciális szereplői.
2006. november 22. 06:01
A magyarországi vasúti mellékvonalak bevételének 15 százalékát a menetdíjak, 16 százalékát a fogyasztói árkiegészítés, 30 százalékát a termelési támogatás adja, vagyis az összes költség 39 százaléka veszteség - mondta Takács László, a MÁV Zrt. vezérigazgatójának főtanácsadója.
2006. november 20. 07:21
A Volán az infláció mértékével, a MÁV ennek két és félszeresével emelhetné személyszállítási tarifáit januárban, értesült a Népszabadság. A a 65 év felettiek ingyen, de már nem korlátlanul utazhatnak majd, emellett a diákoknak járó kedvezményeket is megnyirbálják.
2006. november 16. 14:11
Várhatóan december elején dönt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) 28 vasútvonal illetve vonalszakasz sorsáról, hogy azokon indokolt-e a közforgalmú személyszállítás további fenntartása állami finanszírozással vagy célszerűbb átmeneti szüneteltetésük. Ezt Felsmann Balázs, a tárca infrastruktúráért felelős szakállamtitkára mondta csütörtökön, Szegeden.
2006. november 8. 07:41
Háromszor akkora összeget különített el a kormány a jövő évi költségvetésben a közlekedés finanszírozására, mint amennyi az idei alapján jut és jutott: 153 milliárd helyett 464 milliárd forintot. A többlet tetemes részét elviszi a MÁV tőkeemelése és a gyorsforgalmi utak építésének szerepeltetése a költségvetésben, vagyis jövőre sem költekezhetnek nyakló nélkül az érintett állami vállalatok, tudta meg az mfor.hu.
2006. október 10. 06:21
Szevasz Zrt. néven jegyeztetné be önálló személyszállító vállalkozásának elődcégét a MÁV. Az új társaság áprilisban örökli meg anyavállalata eszközeit és 2007-es menetrendjét. Az utóbbiban a mainál tíz százalékkal több vonat szerepel majd - értesült a Népszabadság.
2006. október 9. 05:01
Folyamatosan dolgoznak a Volán-társaságok részvényeinek átadására vonatkozó kormányhatározat végrehajtásán az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt.-nél - nyilatkozta Oravecz Péter, a társaság szóvivője.
2006. szeptember 4. 07:41
A Népszabadság értesülései szerint elhúzódik a Volán-társaságok vagyonátadása, amely során a huszonnégy cégnek az ÁPV Zrt.-től a gazdasági tárcához kellene kerülnie. Bár erről a kormány már júliusban döntött, máig szinte semmi sem történt.
2006. augusztus 23. 06:11
A MÁV júliusban bejelentett reformjának kőkemény véghezvitelét ígéri Kóka János, aki még azt sem bánja, ha ezzel a vasút egyes vezetőinek vagy akár kormánypárti köröknek az érdekeit sérti. A politikusoktól általában ritkán hallható szókimondással érvelő gazdasági és közlekedési miniszter a Menedzsment Fórumnak adott exkluzív interjúban kifejtette: a vasúttársaság egy „pénznyelő automata”, amibe vétek újabb milliárdokat tömni. Az már a jövő kérdése, csinálhat-e egymagában forradalmat, vagy az ő terveit is felemészti majd a pártpolitika diktálta racionalitás.
2006. augusztus 17. 07:51
Összesen hatvan vasúti mellékvonalon állítaná le a személyszállítást a MÁV 2008-ig, viszont idén a tervezett 28 helyett csak tizenötöt szüntetne meg. A Népszabadság értesülései szerint a távolsági buszokon jövőre bevezethetik a pótjegyet.
2006. július 26. 07:01
Összevonásokkal kívánja életképessé tenni a kormány a liberalizálódó piacon a Volán-társaságokat, ám privatizációjuk ügyében egyelőre a kabineten belül sincs egységes álláspont. Saslics Elemér Volán-vezér szerint a csoport képes átvenni az utasokat a megszűnő vasútvonalakról, amelyeknek száma a jövőben tovább emelkedhet. A szakszervezetek attól tartanak, hogy a változásokból a munkavállalók kerülnek majd ki vesztesen. Az mfor.hu a keddi Volán-konferencián járt.
2006. július 5. 13:46
A kormány döntött arról, hogy megkezdik a helyközi személyszállítás átalakítását a minőségi szolgáltatások érdekében - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter.
BÉRkalkulátor 2026
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor