2011. december 8. 12:16
Változatlan szinten, a több mint két és fél éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton tartotta alapkamatát csütörtöki kamatdöntő ülésén a Bank of England monetáris tanácsa.
2011. december 2. 06:52
Az euróövezet felbomlására is készít "vészterveket" a Bank of England - közölte csütörtökön a brit jegybank szerepét betöltő pénzintézet kormányzója.
2011. november 30. 08:07
Az utóbbi három évtized legnagyobb közalkalmazotti sztrájkja kezdődött szerdán, helyi idő szerint éjfélkor Nagy-Britanniában.
2011. november 29. 10:41
2 bázisponttal 2,25 százalékra estek a brit tízéves állampapírok hozamai, és így pontosan megegyeznek a hasonló futamidejű német Bundok hozamával.
2011. november 17. 12:19
Eladta a brit kormány a Northern Rock nevű, elsősorban jelzáloghitelezésre szakosodott bankot, amely a pénzügyi válság elhatalmasodása után kezdett bankmentő program keretében 2008-ban elsőként került állami tulajdonba.
2011. november 9. 11:25
Kétnapos hivatalos látogatásra Nagy-Britanniába utazik csütörtökön Orbán Viktor kormányfő, és tárgyal mások mellett David Cameron brit miniszterelnökkel.
2011. november 1. 10:31
A vártnál számottevően nagyobb ütemben, fél százalékkal emelkedett a brit gazdaság teljesítménye az idei harmadik negyedévben az előző három hónaphoz mérve - közölte kedden, előzetes számítások alapján a brit statisztikai hivatal. Az elemzői konszenzus 0,3 százalékos GDP-pluszt valószínűsített a harmadik negyedévre.
2011. október 12. 10:56
Több mint másfél évtizede nem mért szintre emelkedett az állástalanok száma Nagy-Britanniában, és különösen a fiatalokat sújtja a terjedő munkanélküliség a brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán közzétett legújabb összesítése szerint.
2011. október 11. 16:57
A gazdasági válság ellenére Nagy-Britannia egyre gazdagabb gazdagokban: 17 százalékkal nőtt a milliomosok száma az utóbbi két évben.
2011. október 6. 11:13
Csütörtökön sem változtatta meg a brit jegybank a 0,5 százalékos alapkamatot, ugyanakkor 75 milliárd fonttal 275 milliárdra növeli eszközvásárlási programját.
2011. október 3. 12:52
Megerősítette Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - lehetséges legjobb, "AAA" szintű hosszú távú szuverén adósbesorolását hétfőn a Standard & Poor's, felidézve indoklásában a brit kormány által elindított radikális államháztartási kiigazítási programot.
2011. szeptember 24. 06:52
A brit pénzügyminiszter szerint néhány hét maradt az euróövezeti adósságválság megoldását célzó javaslatok kidolgozására.
2011. szeptember 18. 14:05
Lecsap a brit kormány azokra a gazdagokra, akik különböző trükkökkel igyekeznek kibújni a rájuk érvényes legmagasabb adókulcs hatálya alól, és az ilyen esetek felderítésére több ezer új ellenőrt vesz fel az adóhivatal - közölte vasárnap a brit pénzügyminiszter-helyettes.
2011. szeptember 12. 09:31
Az angol kormány egy új bankrendszer kialakításával védené a lakossági ügyfeleket és a kis- és középvállalkozókat.
2011. szeptember 8. 11:02
Változatlanul 0,5 százalék maradt a brit jegybanki alapkamat.
2011. szeptember 1. 05:22
Több mint harmincezer brit hiteladós lepődhet meg a napokban, amikor telefont kap a bankjától. A pénzintézetek arra figyelmeztetik ügyfeleiket, hogy túl sokat költenek, ehelyett inkább a hiteleik törlesztésével kellene foglalkozniuk, ugyanis egy esetleges kamatemelkedés esetén elbukhatják lakásukat - írja a Telegraph.
2011. augusztus 27. 12:46
Évente összesen 2,9 milliárd fontot - 894 milliárd forintot - köszönhet a brit gazdaság a szigetországban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő kerékpározásnak - derült ki egy tanulmányból.
2011. augusztus 26. 10:09
Mindössze 0,2 százalék volt a gazdasági növekedés Nagy-Britanniában a második negyedévben - derül ki a brit statisztikai hivatal pénteken nyilvánosságra hozott adataiból.
2011. augusztus 25. 10:25
Nagy-Britannia és Svájc olyan megállapodást kötött, amelynek eredményeként a leggazdagabb briteknek többé nem éri meg az alpesi országba menekíteni vagyonukat, Nagy-Britannia pedig 6 milliárd font bevételre tehet szert.
2011. augusztus 25. 06:46
A diplomával rendelkező brit munkavállalók 85 százalékkal többet kerestek tavaly azoknál, akiknek csak érettségijük volt, de ez a különbség egyre csökken - derül ki a brit statisztikai hivatal szerdán nyilvánosságra hozott adataiból.
2011. augusztus 23. 06:54
A brit városokban az üzlethelyiségek több mint 10 százaléka üresen állt május végén - közölte a brit kiskereskedők konzorciuma (BRC) hétfőn.
2011. augusztus 23. 05:57
Egy brit átlagosan 58 201 fontot költ szeszes italra életében, azaz csaknem 18 millió forintnyi összeget iszik el.
2011. augusztus 17. 11:18
Míg az utóbbi időben mindig voltak olyan tagjai a Bank of England kamatdöntő bizottságának, akik emelték volna a rekordalacsony szinten lévő jegybanki alapkamatot, a legutóbbi, augusztus 4-i ülésen mindenki a kamattartás mellett voksolt.
2011. augusztus 16. 09:22
Júliusban a brit infláció 4,4 százalékra gyorsult a júniusi 4,2-ről - áll a brit statisztikai hivatal tájékoztatójában.
2011. augusztus 11. 15:04
George Osborne brit pénzügyminiszter szerint a vártnál jóval tovább tarthat, amíg a gazdaság állapota rendeződik, mivel 2008 óta nem volt olyan súlyos a helyzet, mint jelenleg.
2011. augusztus 8. 10:04
George Osborne szerint az euróövezetnek követnie kell Nagy-Britannia példáját, hogy pénzügyi stabilitást érjen el.
2011. augusztus 7. 10:04
Nagy-Britannia gazdasága jelentősen lelassulhat - figyelmeztetnek brit lapok.
2011. augusztus 4. 11:04
2009 márciusa óta 0,5 százalékos a brit alapkamat. A brit jegybank ma sem változtatta meg.
2011. július 29. 11:59
Megkezdődött a karácsonyi vásár a londoni Harrods és a Selfridges áruházakban - rekordkorán.
2011. július 26. 09:10
A vártnak megfelelően, 0,2 százalékra lassult a brit GDP növekedése 2011 második negyedévében az előző negyedévhez képest.
2011. július 7. 11:26
Változatlan szinten, 0,5 százalékon tartotta alapkamatát a brit jegybank.
2011. június 28. 10:04
Az előző év azonos időszakához képest 1,6 százalékkal nőtt az Egyesült Királyság GDP-je. Elemzők 1,8 százalékot vártak.
2011. június 27. 13:52
Százmilliárd dolláros kétoldalú kereskedelmi forgalom elérését tűzte ki célként az évtized közepéig a brit és a kínai kormány Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök hétfői londoni látogatásán.
2011. június 23. 14:00
David Cameron, brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia nem nyújt pénzügyi segítséget Görögországnak.
2011. június 16. 06:25
A brit gazdaságban megkezdődött ugyan a kilábalás, de a brit pénzügyi szektor a recesszió vége óta eltelt idő zömében visszahúzó erőként hatott a gazdaság egészére - mondta a brit pénzügyminiszter.
2011. június 9. 11:15
Változatlan szinten, a több mint két éve érvényes, 0,5 százalékos történelmi mélyponton tartotta alapkamatát csütörtöki kamatdöntő ülésén a Bank of England - a brit jegybank - monetáris tanácsa.
2011. június 3. 08:46
Az euróövezet szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexe májusra 56 pontra csökkent az áprilisi 56,7 pontról - derül ki a Markit kutatóintézet pénteki tájékoztatásából. Elemzők arra számítottak, hogy a mutató 55,4 pontra csökken.
2011. május 26. 16:40
Az unió-, illetve a tagországok vezetői hol finom utalásokkal, hol kemény beszólásokkal próbálják orientálni a görögöket az általuk helyesnek vélt irányba. Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy egy nagyobb privatizációval kezelnék – feltehetőleg átmenetileg – a helyzetet. A befektetők inkább a biztonságos devizákat keresik, nem véletlenül jutott áll rekordszinten a frank az euróval szemben, olvasható az FxPro heti körképében.
2011. május 25. 13:07
Az euróövezet válsággal küszködő perifériáján élő szupergazdagok Londonba menekítik pénzüket, ingatlanokat vásárolnak előkelő városrészekben, és betéteket helyeznek el a City bankjaiban.
2011. május 17. 08:42
A várt 4,1 százalék helyett 4,5 százalékkal nőtt a szigetország fogyasztói árindexe áprilisban. Márciusban az infláció "még csak" négy százalék volt Nagy-Britanniában.
2011. május 8. 09:31
Lassan ledolgozzák a 2008-2009-es krach idején elszenvedett veszteségeiket a brit gazdagok leggazdagabbjai, akiknek vagyona az elmúlt egy évben szépen gyarapodott.
2011. május 5. 11:02
Változatlan szinten, a több mint két éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki kamatdöntő ülésén a Bank of England monetáris tanácsa.
2011. május 2. 03:46
Elemzők szerint London gazdaságának jót tett Vilmos herceg esküvője, bár a brit gazdaság egészére gyakorolt hatásról már megoszlanak a vélemények.
2011. május 1. 08:36
Szabadon vállalhatnak munkát május elsejétől Ausztriában és Németországban az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott kelet-közép-európai országok állampolgárai, így a magyarok is.
2011. április 22. 09:28
Rövid távon valószínűleg nem tesz jót az egyébként is meglehetősen gyenge lábakon álló brit gazdaságnak a jövő pénteken esedékes trónörökösi esküvő, amelynek járulékos hatásai akár másfél százalékkal is csökkenthetik teljesítményét ebben a negyedévben - jósolják londoni makroelemzők.
2011. április 11. 15:13
A brit háztartások várhatóan nagyobb reáljövedelem-csökkenést szenvednek el az idén, mint az 1930-as évek óta bármikor - áll az egyik vezető londoni pénzügyi elemző központ hétfőn kiadott új tanulmányában.
2011. április 7. 11:46
A Bank of England (BoE) csütörtökön változatlan szinten, 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát. A döntés megfelelt az előzetes várakozásoknak.
2011. március 7. 14:37
Minden eddiginél drágább az üzemanyag Nagy-Britanniában, és az előrejelzések szerint a kiskereskedelmi árak a jelenlegi történelmi csúcson sem állnak meg.
BÉRkalkulátor 2026
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor