3p

Minél keresettebb egy termék, annál inkább felkelti a hamisítók érdeklődését is. Ez igaz az elmúlt időszakban slágergyógyszerré vált súlycsökkentőkre is, ám hamisításukhoz kínos körülmény párosul.

Világszintű figyelmeztetést adott ki a napokban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arról, hogy az Ozempic súlycsökkentő gyógyszer hamisítványai Európában és az amerikai kontinens országaiban bekerültek a hivatalos értékesítési láncba – számolt  az intézkedésről a Quartz hírportál. A tájékoztatásból kiderül, hogy hamis készítményeket találtak októberben Brazíliában és az Egyesült Királyságban, továbbá decemberben az Egyesült Államokban.

Figyelmeztetést küldött a WHO
Figyelmeztetést küldött a WHO
Fotó: WHO

Az ENSZ-szervezet közleménye szerint a hamis másolatok megjelenése a szabályozott ellátási láncban felveti a kérdést, hogyan fordulhatott ez elő. A gyógyszerek piaca védett terület, így a csalóknak nagyon jó kapcsolatokkal kell rendelkezniük, hogy kijátsszák az ellenőrzéseket. Az Ozempic gyártója, a dán Novo Nordisk megerősítette, hogy a WHO vizsgálatán fennakadt termékek súlycsökkentő gyógyszerének hamis utánzatai.

Az Egészségügyi Világszervezet jelentésének még riasztóbb részlete szerint nem csupán az a gond, hogy a fake gyógyszerek hatástalanok, hanem az is, hogy kifejezetten veszélyesek. Az Ozempicet ugyanis bőr alá szúrt injekcióval adják be, ami életveszélyes lehet, ha nem az eredeti készítmény jut be a páciens szervezetébe.

A WHO beszámolója szerint az egyes és kettes típusú cukorbetegség elleni gyógyszerek, mint például az Ozempic iránti kereslet nő, ám ezzel együtt szaporodnak a készítmény hamisításáról szóló hírek is. Talán a legnagyobb gond azonban az, hogy a hatóságoknak fogalmuk sincs arról, hogyan juthattak be az ellenőrzöttnek minősülő értékesítési hálózatba.

A brit egészségügyi hatóság októberben jelentette, hogy hamis Ozempic-tollakat foglaltak le két gyógyszer-nagykereskedőnél. Ezek a cégek „legitim forrásból” szerezték be azokat Ausztriában és Németországban. Dobozaik autentikusak voltak, ám ami bennük lapult, az nem. A német hatóságok fotókkal igyekeztek tájékoztatni a vevőket arról, mi a különbség az igazi és a nem igazi tollak között. A WHO egyelőre nem ajánlja az Ozempic használatát az orvosi kezelésekben, mert túlságosan drágának találja a készítményt. Ugyanakkor akiknek van pénzük, azok közül olyanok is fogyasztják, akik csak fogyni akarnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!