6p

2019-ben a Kaáli Intézet volt az első, amelyet több telephellyel együtt a magyar állam felvásárolt. Azóta Dunamenti REK Reprodukciós Központ néven fut, sőt, az év elején további öt államosított meddőségi centrumot is az intézménybe olvasztottak. Most a legnagyobb meddőségi centrum új ügyvezetőt keres.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) az Egészségügyi Közlöny legfrissebb számában tájékoztatott arról, hogy a Dunamenti REK Reprodukciós Központ ügyvezető pozíciója pályázható, de azóta már az egyik profi álláshirdető portálon is megjelent a hirdetés. Az új ügyvezetőt az egészségügyi szolgálati jogviszony keretében, határozatlan időtartamra, teljes munkaidőre keresik, az állásra szeptember 15-ig lehet jelentkezni, október 1-jétől pedig már munkába is kell állni.

A korábbi ügyvezető, Dr. Horpácsy Balázs 2021 márciusától látta el a feladatát. Hogy a vezetőváltás mögött mi húzódhat, csak találgatni lehet.

Például, hogy az öt meddőségi centrum év eleji egyesítése jóval nagyobb feladatot ró az intézmény első számú emberére. Hiszen a korábbi Kaáli-érdekeltségekhez immár az egykori Forgács Intézet Egészségügyi és Szolgáltató Kft., a Sterilitas Egészségügyi Ellátó Kft., a Várandós Egészségügyi Szolgáltató Kft., a Róbert Károly Meddőségi Centrum Kft. és a tapolcai Pannon Reprodukciós Egészségügyi és Szolgáltató Kft. is tartozik.

Ezért az sem kizárt, hogy a jelenlegi ügyvezető döntése a pozíciótól való megválás. 

Várják a pályázatokat. Fotó: Depositphotos
Várják a pályázatokat. Fotó: Depositphotos

Az is lehet, hogy a Dunamenti REK Reprodukciós Központ tavalyi veszteséges éve után döntött a fenntartó úgy, hogy új vezetőt kíván az ország legnagyobb meddőségi centrumává duzzasztott intézet élére kinevezni. És persze az sem kizárt, hogy az egyesítések épp azért történtek, mert már megvan az új vezető személye.

Hat telephelyet kell majd igazgatnia

Az biztos, hogy a meddőségi centrumok államosítása szakmai körökben azóta is téma, s akad pár kiváló szakember, aki nagyszerűen tudná menedzselni a feladatokat.  

A pályázati felhívás szerint a cég alapfeladata és fő célkitűzései egybeesnek a magyar kormány céljával. Nevezetesen, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, amely érdekében kiemelt figyelmet kap a meddőség megelőzése és kezelése.

A pályázati felhívásban hozzáteszik: ahhoz, hogy a magyarországi meddőségi ellátórendszer teljesíteni tudja a páciensek, az állam, valamint a benne dolgozó szakemberek által támasztott elvárásokat, jelentős minőségi fejlesztés és strukturális átalakítás kezdődött el. Például az OKFŐ asszisztált reprodukciós centrumainak egyesítése Humán Reprodukciós Hálózat (HRH) név alatt, melyhez hozzátartozik az országos hálózat és a hálózati infrastruktúra, egységes működési folyamatok és rendszerek kialakítása.

Mint ismeretes: a HRH élére dr. Vesztergom Dórát, Novák Katalin sógornőjét nevezték ki.

A közlönyben arra is rámutatnak, hogy a Humán Reprodukciós Hálózat jelenleg 6 telephellyel, évente több mint 9 ezer pácienssel, körülbelül 6 milliárd forint NEAK-bevétellel, közel 180 fő alkalmazottal (melyből közel 30 orvos) rendelkezik.

Az új ügyvezető nemigen hozhat önálló döntéseket

Az új ügyvezetőnek nem kis kihívásokkal kell majd szembenéznie: feladata lesz többek között a Dunamenti REK Kft.-ben egyesített IVF-társaságok (az IVF az in vitro fertilizáció, magyarul a szervezeten kívüli megtermékenyítés angol nyelvű rövidítése) egységes operatív működtetése, a szakmai eredményesség növelése, egy módszertani központ, valamint motiváló bérrendszer kialakítása, de a meddőségi kezelések hatékonyságának és eredményességének javítását célzó kutatás és fejlesztés előmozdítása is.

Szokatlan módon az új ügyvezető - a kiírás értelmében - nem hozhat majd önálló döntéseket, mert alá lesz rendelve egy úgynevezett Ügydöntő Felügyelő Bizottságnak. Információink szerint szakmai berkekben már el is indultak a találgatásak, hogy az operatív joggal és hatalommal rendelkező grémiumnak kik lesznek a tagjai.

Többek között felmerült a neve a ma már nyugdíjas, Ausztráliában élő szülész-nőgyógyásznak, Dr. Gab Kovácsnak. Egyébként az ő intézetében vett részt továbbképzésen az etikai ügyeiről ismert Dr. Vereczkey Attila, a Versys Clinics vezetője, akinek a Válaszonline korábbi cikke szerint több bírósági ügye is volt már, petesejtkereskedelem ügyében pedig jelenleg is nyomoz a Készenléti Rendőrség ismeretlen tettes ellen.

A cég jelenlegi ügyvezetője - akinek az utódját keresik - 2021 márciusától Dr. Horpácsy Balázs szemész szakorvos. Hozzá a szegedi Szent Györgyi Albert Klinikai Központ Szemészeti Klinikájának gyermekszemészetén, valamint a saját magánszemészetén jelenleg is lehet időpontot foglalni. A Dunamenti REK-hez úgy került, hogy előbb az OKFŐ jogelődjének, az ÁEEK-nak a Dél-alföldi Térségi Igazgatóságán dolgozott, majd 2019-től az ÁEEK általános főigazgató-helyettese lett, innen vezetett az útja a meddőségi központba, ahonnan a jelek szerint most távozik.

Úgy tűnik, a személycsere nem csak az ügyvezetői pozíciót érinti. Az Opten adatai szerint az öt cég beolvadása után, május elején a Dunamenti REK Központ felügyelőbizottságában is változások voltak. Az öt tag közül csak Dr. Tűzkő Nándor, az Orbán-család házi szülész-nőgyógyásza és Dr. Lénárt Endre maradt, de három új tagot is választottak: Dr. Bori-Tolnai Krisztinát, Dr. Végvári Tamást és Bukovszky Magdolnát.

Ami viszont továbbra is változatlan: az államosított meddőségi centrumban továbbra is 1 százaléka van egy magáncégnek.

Tavaly egyébként olyasmi történt a klinikánál, amire nemigen volt még példa: veszteséges lett. A 2021-es 235,7 milliós nyereséget követően 2022-ben 69,6 milliós veszteséget sikerült összehoznia a meddőségi központnak.

A megoldás kulcsa?

Dr. Kaáli Nagy Géza, az elsőként államosított legendás Kaáli Intézetek alapítója és ügyvezető igazgatója áprilisi közleményében egyébként a magyar meddőségi adatok javítása érdekében tett egy-két észrevételt arra, hogyan lehetne növelni a nem túl rózsás magyar meddőségi adatokat. Véleménye szerint a lombikbébi-kezelések sikere nem az orvosok szakértelmén vagy a centrumok műszerezettségén múlik, hanem legtöbbször a kezelt nők életkorán. Ezért az illetékeseknek meg kellene hozniuk egy népszerűtlen döntést, és a sok országban sikeres anonim petesejtadományozás bevezetésén is el kellene gondolkodniuk.

"Anonim petesejt donáció széleskörű bevezetése nélkül még remény sincs arra, hogy a 40 év feletti nők IVF-kezeléseit eredményesebbé tegyük. Pedig ezzel az eljárással évente mintegy ezer gyermekkel születhetne több” – fejtette ki véleményét a professzor. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!