2p

Az ügyészség három hónappal meghosszabbítaná Kiss László újraválasztott óbudai polgármester letartóztatását. Ha a kerületvezetőnek rács mögött kell maradnia, akkor fontos jogi kérdést vet fel, hogy Kiss távollétében, írásban tehet-e javaslatot az alpolgármesterek személyére.

Az ügyészség indítványozta Kiss László óbudai polgármester letartóztatásának a meghosszabbítását három hónappal, december 16-ig – tudta meg a Fidesz-közeli Magyar Nemzet a Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása alapján. Kiss augusztus közepe óta van rács mögött, miután a nyomozó hatóság vesztegetéssel gyanúsítja.

A történet azért érdekes, mert június 9-én Kiss Lászlót az óbudai választók ismét polgármesterré választották, ez a mandátuma azonban csak október 1-jén kezdődik meg.

Lapunk korábban megírta, októberig a III. kerület működése biztosított, mivel a szervezeti és működési szabályzat egyértelműen rögzíti, a polgármester akadályoztatása esetén melyik alpolgármester gyakorolhatja a jogköröket. Az alpolgármesterek mandátuma azonban megszűnik a ciklus végén, az ő személyükre pedig az önkormányzati törvény értelmében a polgármesternek kell(ene) javaslatot tennie az alakuló ülésen, amit legkésőbb október 15-éig össze kell hívnia a polgármesternek, akadályoztatása esetén a képviselő-testület korelnökének.

Kiss László nem tud elmenni a képviselő-testület alakuló ülésére sem?
Kiss László nem tud elmenni a képviselő-testület alakuló ülésére sem?
Fotó: Facebook / Kiss László

Mint írtuk, nincs szabályozva, hogy a polgármester milyen módon tehet javaslatot az alpolgármesterek személyére. Elviekben nincs akadálya annak, hogy ezt távollétében írásban tegye meg, kérdés, hogy a különböző jogalkalmazó szervek szerint ez rendben van-e. Ha azok végső soron (jogerősen) úgy látják, azt csak személyesen tehetné meg, akkor alpolgármester híján az önkormányzat működése törvénytelenné válik.

Lapunk még augusztus végén megkereste az illetékes Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumot, hogy a kérdésben nekik mi a szakmai álláspontjuk, ám választ még nem kaptunk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!