A II. világháború befejeződése után az antifasiszta koalíció szétesett, beköszöntött a kétpólusú világ korszaka. Az Egyesült Államok gazdaságilag és politikai súlyát tekintve is rendkívül megerősödve került ki a háborúból. Míg Európa romokban hevert, Amerikában évente 15 százalékos volt a gazdasági növekedés, és az öreg kontinensnek nyújtott háborús kölcsönök révén az európai aranytartalékok szépen lassan átcsordogáltak a tengerentúlra. Az amerikai külpolitikát a Harry S. Truman elnök által meghirdetett doktrína határozta meg, amely a kommunista terjeszkedés "feltartóztatását" tűzte ki célul. A doktrínának voltak biztonságpolitikai (a NATO létrehozása) és gazdasági elemei is, utóbbi a Marshall-segélyben öltött testet.
A washingtoni vezetés tisztában volt azzal, hogy az európai gazdasági újjáépítés segítheti a politikai stabilitást, ezáltal a feltartóztatást és a következő háború elkerülését. Azt is felmérték, hogy ha ez amerikai segítséggel valósul meg, abból az amerikai gazdaság busás hasznot húzhat. A második világháborúban elpusztult európai gazdaságot 1946-47-ben zord tél sújtotta, amit nem egy helyen éhínség kísért. A győztes Nagy-Britannia maga is elszegényedett a háború költségei és az amerikai hitelek miatt, a vesztesektől pedig nem lehetett hadizsákmányt követelni, mert nem maradt semmijük.
Ilyen körülmények között kezdett neki a korábbi tábornok, a világháborús győzelem fő szervezőjének tartott Marshall vezette külügyminisztérium egy átfogó segélyprogram kidolgozásának, a munkában jelentős szerepet vállalt Averell Harriman és George F. Kennan. A hivatalosan Európai Újjáépítési Programnak (ERP) nevezett tervet Marshall 1947. június 5-én a Harvard Egyetemen ismertette. A program minden háború sújtotta európai ország számára jelentős segélyeket helyezett kilátásba, amennyiben az adott állam kész együttműködni az Egyesült Államokkal, ahogy Marshall fogalmazott: a mi politikánk nem egy eszme vagy egy ország, hanem az éhség, a szegénység, a reménytelenség és a káosz ellen irányul.
A kilátásba helyezett 13,3 milliárd dollár elosztásáról július 12-én Párizsban kezdődött tanácskozás. Erre minden európai országot, még a Szovjetuniót is meghívták, kivételt csak a Franco vezette Spanyolország jelentett. Moszkva azonban elutasította a részvételt, és a befolyása alatt álló államoknak megtiltotta a segély elfogadását, amire Csehszlovákia és Lengyelország hajlott volna. Végül tizenhat nyugat-európai ország fogadta el a tervet gazdasága helyreállítására, a hatalmas összegű program 90 százaléka segély (lényegében ajándék), 10 százaléka kölcsön volt. Az öreg kontinensen landoló szállítmányok 33 százaléka nyersanyag és félkész-termék, 29 százaléka élelmiszer, takarmány és műtrágya, 16 százaléka fűtőanyag, 22 százaléka pedig más áru volt. Az Egyesült Államok mellett Kanada és Dél-Amerika is hozzájárult a segélyekhez.
A programnak az Egyesült Államokban is voltak ellenzői, róluk Harriman azt mondta, hogy csak moziba akarnak járni és Coca-Colát inni. Végül a szovjet fenyegetésre való hivatkozással sikerült meggyőzni a kongresszust, amely 1948. március 31-én áldását adta, a törvényt április 3-án írta alá Truman elnök. A következő három évben Nagy-Britannia 3,2 milliárd, Franciaország 2,7 milliárd, Olaszország 1,5 milliárd, az NSZK 1,4 milliárd, Hollandia 1 milliárd, Ausztria 678 millió, Belgium 560 millió dollárt kapott, a legkevesebbet Izland és Portugália, a pénz 70 százaléka a megvásárolt áruk révén azonnal visszaáramlott az Egyesült Államokba. A segélyeknek köszönhetően Nyugat-Európa felszámolta a háborús károkat, elérte a békeidők termelési szintjét, és 1953 és 1963 között a fejlődés üteme túlszárnyalta az amerikait. A Marshall-terv a nyugat-európai integrációs szervezetek egyik kiindulópontjának is tekinthető, ekkor jött létre az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet (OEEC, 1960-tól OECD).
Bár az egykori ötcsillagos tábornok, kiváló diplomata George C. Marshall csak két éven át állt a külügyminisztérium élén, programja révén beírta magát a történelemkönyvekbe. 1948-ban a Time magazin az év emberévé választotta, öt évvel később pedig Nobel-békedíjjal tüntették ki.
MTI
