Kockázatok kezelése és új megoldások
Hogyan mérsékelhetők a kockázatok?
A rendszerszinten jelentős pénzügyi intézmények kockázatainak mérséklése érdekében bevezetésre kerül egy addicionális tőkepuffer. A hazánkban is alkalmazandó, jelentős intézményekre vonatkozó tőkepuffert (O-SII tőkepuffer) a teljes kockázattal súlyozott kitettségre (Risk Weighted Assets, RWA) vetített többlettőke-követelményként kell megképeznie az érintett intézménynek, mértéke pedig attól függ, hogy az adott intézmény mennyire bizonyul rendszerkockázati szempontból jelentősnek. A puffert a legjobb minőségű szavatolótőkéből (Common Equity Tier 1) kell képezni, maximálisan előírható mértéke 2 százalék lehet. Amennyiben az érintett intézmény nem teljesíti a többlettőke-követelményt, akkor az osztalékot és a teljesítményjavadalmazást érintő kifizetési korlátozások lépnek életbe.
Az új makroprudenciális eszköz alapvetően négy csatornán keresztül hathat:
a) A rendszerszinten jelentős intézmények finanszírozási költségeiben nem megjelenő externáliákat (azaz a társadalmilag káros mértékű túlzott kockázatvállalást) tompíthatja;
b) Kiegyenlítheti a versenyt az implicit állami garanciával rendelkező nagybankok és azzal nem rendelkező kisebb intézmények között;
c) Addicionális tőkepufferként csökkenti az állami pénzek felhasználásának valószínűségét és mértékét egy esetleges fizetésképtelenség esetén;
d) A puffer mérettől függően emelkedő mértéke ellenösztönzőt jelenthet a jelentős intézmények további növekedése ellen.
Természetesen a rendszerszinten jelentős intézmények azonosításának és a tőkepuffer alkalmazásának is lehetnek nem kívánt, negatív hatásai. Az addicionális tőkepuffer tartásának költsége egyrészt arra ösztönözheti a piaci szereplőket, hogy a bankoknál kevésbé szigorú szabályokkal működő pénzügyi intézmények felé tereljen tevékenységeket (árnyék-bankrendszer). Másrészt a SII jelleg explicit, hatóságok általi rögzítése indirekt módon tovább növelheti az érintett intézmények kapcsán felmerülő morális kockázatot.
Alternatív eszközök, új irányok
A nemzetközi szabályozás alapvetően a tőkeelőírások emelésén keresztül kezeli a rendszerszinten jelentős intézmények kockázatait. Egy bizonyos méret és komplexitás felett azonban az előírható tőkepufferek mértéke nem feltétlenül jelent elegendő ellenösztönzőt a felépülő kockázatokkal szemben, így a tőkepufferek csak korlátozott hatásúak lehetnek. A rendszerszinten jelentős intézmények működéséből fakadó kockázatokat tehát más, alternatív szabályozói eszközökkel is érdemes lenne kezelni.
A tőkepufferek meghatározásán túl a rendszerkockázatilag jelentős intézmények számára a jövőben egy komplexebb követelményrendszer előírása, így például szigorúbb likviditási szabályok meghatározása is felmerülhet. Ez nem a szolvencia oldaláról mérsékelné a kockázatokat, hanem a pénzügyi rendszerben betöltött likviditási funkcióját erősítené az érintett intézményeknek (ilyen előírásokat alkalmaz például Svájc, Svédország vagy Dánia). A túlzott méretbeli növekedés szempontjából kezelheti a problémát a tőkeáttételi ráta előírása is, ami maximálná a hitelintézetek tőkeáttételét. Ez – adott szavatoló tőke szintet feltételezve – adminisztratív módon korlátozná az érintett hitelintézetek mérlegfőösszegét. Végül, fontos szerepe lehet egy hatékony, a tulajdonosi és hitelezői felelősségvállalást (ún. „bail in”) is magába foglaló szanálási rendszernek, amivel elkerülhető az állami feltőkésítés szükségessége. Így a „too big to fail” problémából fakadó morális kockázat mérséklődhet, hiszen a befektetők és a hitelezők érdekeltek lesznek a kockázatok mérséklésében.
Borkó Tamás – Fáykiss Péter – Zsigó Márton
A szerzők az MNB munkatársai
