6p

A Pfizer átmenetileg csökkenti az Európába tartó vakcina-szállítmányok mennyiségét. Az olaszok és a lengyelek perelnének, a németek idegesek, a magyarok szerint jogilag nem támadható a cég a késésekért. Az Európai Bizottság magyarázatot vár a Pfizertől. Jogi szakértőt kérdeztünk és körbenéztünk, hol, milyen lépéseket terveznek az oltási ütemtervek belassulása miatt.

A Pfizer január 4-i bejelentésében azzal indokolja a vakcinaszállítmányok átmeneti mérséklését, hogy a jelenlegi gyártókapacitással nem bírják tartani az ütemet. A csökkentéssel párhuzamosan igyekeznek növelni a kapacitást, hogy a jelenlegi évi 1,3 milliárd dózis helyett 2 milliárdot tudjanak gyártani.

Az EU-s tagországok egészségügyi miniszterei már eddig is panaszkodtak arról, mennyire lassan jönnek a vakcinaszállítmányok az országaikba.

Több ország is jogi lépéseket fontolgat a Pfizer-BioNTech ellen. Fotó: Depositphotos
Több ország is jogi lépéseket fontolgat a Pfizer-BioNTech ellen. Fotó: Depositphotos

A csütörtöki Kormányinfón lapunk kérdésére Gulyás Gergely miniszter azt mondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumában tanulmányozták az Európai Bizottság által ellenjegyzett szerződést, s a tárca szakértői arra jutottak, hogy a megállapodás nem ad lehetőséget a szállítói felelősség megállapítására. A szerződés lehetőséget ad a Pfizer számára, hogy eltérjen a szállítási ütemezéstől, vagyis arra, hogy két-három héten át ne a leszerződött mennyiséget szállítsa, így ez nem szankcionálható. A miniszter hozzátette, hogy a gyártó azt ígérte, még ebben a negyedévben pótolja a hiányzó mennyiséget.

Ligeti Miklós, Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint a hétköznapi szerződések esetén, például, ha valaki szállást foglal egy konferencia résztvevőinek, de menet közben kiderül, hogy az érintett szállodának nincsen annyi szabad szobája, amennyit ígért, lehet perelni.

„De a világjárványt okozó betegség elleni vakcina nem normál termék, és krízishelyzetben mindkét szerződő fél tudta, hogy felléphetnek problémák, például a gyártókapacitással. A szerződés szövegét nem ismerem, de nem hiszem, hogy a gyógyszerszállító aláírt volna olyan megállapodást, amiben felelősséget vállal arra, hogy a megfelelő mennyiség és kapacitás minden körülmények között garantálható" - mondja.

Hozzátette: a Transparency International Magyarország profiljától eltérően itt nem korrupcióról van szó, s nem is a hatalommal való visszaélésről, s mivel (érthető módon) a szerződés sem nyilvános, ezért csak általános jogi rálátással lehet véleményt mondani az esetről.

Az biztos: jelenleg ez a vakcina a világon az egyik legkeresettebb termék, s felelőtlenség lett volna, ha a Pfizer bevállalja azt, hogy konkrétan lesz kapacitás minden igény kielégítésére.

Teljesen logikus, ha a Pfizer rugalmassági elemeket is beépített a szerződésbe, amelyek megengedik, hogy eltérjen tőle valamennyire, hiszen előfordulhatnak olyan előre nem várt események is példának okáért, mint hogy a gyártóországban extrém hideg lesz, ami miatt az energiaszolgáltatás bizonytalanná válik, és ez beleszól a gyártási folyamatba.

„Ha az derül ki, hogy ezeket az eltérést engedő rugalmassági klauzulákat arra használja a gyógyszergyártó, hogy a leszerződött kontingenseket átirányítsa egy másik országba, mert ott többet fizetnek érte, az természetesen jogellenes és szerződésszegés”.

Természetesen nem mindegy, hogy miért jön kevesebb szállítmány az EU-s tagországokba, köztük Magyarországra. Itt triplán lehetett arra számítani, hogy rendkívüli lesz az igény, és ennek kiszolgálása ebben az esetben nem lehet egyedül a gyártó felelőssége.

„Nem lehet kizárólag a gyártó kockázata, hogy rendelkezik-e akkora kapacitással, amivel egy sosem látott termék iránti iszonyatos keresletet ki tud elégíteni. Ez olyan lenne, mintha a focicsapat azzal a jogi garanciával menne fel a pályára, hogy nyerni fog. Pusztán azért, mert nem nyertek, nem lehet szerződésszegéssel vádolni őket” – mondja Ligeti Miklós.

A magyar kormány egyébként összesen 17,5 millió adag külföldi vakcinát kötött le különböző gyártóknál, ebből 6,6 millió dózis a Pfizer-BionTech vakcinája. December 26- január 4. között három Pfizer-vakcinaszállítmány érkezett, amely mintegy 79 ezer ember oltását tette lehetővé. Január 12-én a Pfizer-BioNTech vakcinából 81 tálca oltóanyag érkezett, amellyel 47 385 embert lehet beoltani.

A Népszava szerint a Pfizer ugyanakkor már egyeztet az Európai Bizottsággal arról, hogy „2021 végéig további 200 millió adag COMIRNATY vakcinát biztosítson a 27 uniós tagállam számára, és további 100 millió adag lehívására adjon lehetőséget az EU-nak. Ezzel az uniós tagállamok számára 2021 végéig biztosított vakcina mennyisége tulajdonképpen megduplázódhat, hiszen összesen 500 millió adag oltóanyag kerülhet leszállításra, további 100 millió adag lehívásának lehetőségével”.

Azt is közölték, hogy „a fenti tárgyalás során igényelt kiegészítő mennyiségek szállítása 2021 második negyedévétől indulhat az uniós tagállamokba”.

A Pfizer egy rövid ideig most éppen kevesebb oltóanyagot szállít, ugyanis bővítik az európai gyártás kapacitását. Ezután akár az évi 2 milliárd dózist is le tudják gyártani majd.

Mit mond Brüsszel?

Megkérdeztük az Európai Bizottság sajtóosztályát is az ügyben. Azt szerettük volna megtudni, hogy indíthat-e tagállam pert egy gyártó ellen, illetve a Bizottság fontolgat-e ilyen lépést.

Stefan de Keersmaecker, a Bizottság szóvivője kérdéseinkre külön nem válaszolt, de figyelmünkbe ajánlotta a mai sajtótájékoztatón elhangzottakat. Ezen az egyik újságíró azt tudakolta, hogy a Bizottság támogatja-e az olasz kormány (esetleges) perindítását.

Eric Mamer szóvivő válaszában azt mondta:

a szállításokat tekintve a tagállamokon múlik, hogy milyen lépéseket tesznek. Brüsszel támogatja azt a célt, hogy megkapják a szükséges mennyiségű vakcinát. Szerinte ugyanakkor ez nem sprint, hanem maraton, amely közben vannak és lesznek nehézségek.

Brüsszel szerint folyamatosan kapcsolatban állnak a gyártókkal. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a közelmúltban telefonon egyeztett a Pfizer vezérigazgatójával – azaz a tárgyalások a lehető legmagasabb szinten zajlanak.

A Bizottság szóvivője szerint a Pfizer vezére arról biztosította őket, hogy betartják a szerződésben a mostani időszakra rögzített kvótát. Szerintük a szállítások jövő hétre helyreállnak.

A gyártó és az EU közötti szerződés titkos, a szállításokról pedig minden ország külön állapodott meg a Pfizerrel. A Reuters szerint

az nem tisztázott, hogy a leszállítandó mennyiség heti vagy negyedéves szinten van rögzítve a szerződésekben.           

Az Európai Bizottság mindenesetre ma jelezte, hogy jövő héten magyarázatot kér az amerikai gyártótól a tagországok által jelentett késések miatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!