TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

A postások július közepi demonstrációja után hirtelen mégis talált pénzt a kormány és a Magyar Posta a béremelésre, amit a szakszervezetek még nem fogadtak el, Brüsszel pedig nem járult hozzá az extra állami támogatáshoz.

Jelentős elmozdulás történt a megállapodás irányába a Magyar Posta és a szakszervezetek között a hétfői bértárgyaláson, de még nem egyeztek meg a felek, ezért ma tovább folytatódnak a tárgyalások. Korábban az állami cég vezetősége kijelentette, hogy nem tud általános bérfejlesztést végrehajtani, mert veszteségesek. Ehelyett egyszeri kifizetést ajánlottak. A kormány pedig többször is hangsúlyozta, hogy uniós irányelv korlátozza a postai dolgozók bérrendezését állami támogatással.

Hétfőre viszont mégis talált vagy kapott pénzt a Magyar Posta vezetősége, ugyanis a munkáltató elmozdult az eddigi merev álláspontjáról és immár kormányzati felhatalmazással végre alapbérfejlesztésre is tett ajánlatot, amit azonban a jelenlegi formájában nem fogadtak el a szakszervezetek. A dolgozók éves szinten legalább 10 százalékos béremelést szeretnének elérni, de az állami cég még nem ilyen ajánlatot tett. Ezért a tárgyalás a felek között egy esetleges figyelmeztető sztrájk ideje alatti elégséges szolgáltatásról is folyik.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter legutóbb arról beszélt, hogy a postások méltatlanul keveset keresnek ahhoz képest, amilyen jó színvonalú szolgáltatást biztosít a vállalat. Béremelés viszont szerinte csak akkor lehetséges, ha ehhez az Európai Bizottság hozzájárul, ezért levelet küldtek a brüsszeli testületnek. Jelenleg legfeljebb tizenötmillió euró, azaz hozzávetőleg ötmilliárd forintos összeghatárig nyújthat az állam támogatást a postának.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi törlesztőrészletekre számíthatsz, ha másfél millió forintra van szükséged:

Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 253 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. A THM-plafon miatt ezt az összeget 2021. januártól kell fizetni, év végéig 28 410 forint a havi törlesztőrészlet. Az Erste Banknál az induló törlesztőrészlet 28 721 Ft, majd 2021. januártól 32 355 forint, míg a Cetelemnél 28 721 forint a kezdő törlesztőrészlet, később pedig 32 643 forint. Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.

Brüsszel eddig nem hagyta jóvá, hogy a kormány többlet állami támogatással rendezze a postások bérét, de úgy látszik, hogy eredményes volt a dolgozók július 18-i tüntetése, ugyanis uniós engedély nélkül is már kormányzati hozzájárulást kapott a Magyar Posta vezetősége ahhoz, hogy ne 0 százalékos béremelést ajánljanak a szakszervezeteknek.

 

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.