2p

Az első negyedévben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 508 300 forint volt, 21 százalékkal nőtt éves összevetésben, ilyen mértékű növekedésre az elmúlt 15 évben nem volt példa.

A KSH tájékoztatója szerint a keresetek növekedéséhez nagyban hozzájárult a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatása (az úgynevezett fegyverpénz), amely 6 százalékpontot magyarázott az emelkedésből - írja az MTI. 

Ezen felül fontos tényező volt még egyebek mellett a minimálbér 19,5 és a garantált bérminimum 18,7 százalékos emelése, amelynek hatására előbbi havi bruttó 200 ezer forintra, utóbbi pedig havi bruttó 260 ezer forintra nőtt - tették hozzá. 

Éves összevetésben 21 százalékkal nőtt az első negyedévben a bruttó átlagkereset.  Fotó: Privátbankár
Éves összevetésben 21 százalékkal nőtt az első negyedévben a bruttó átlagkereset. Fotó: Privátbankár

Arra is kitértek, hogy a legjobban fizető nemzetgazdasági ág az első negyedévben a fegyverpénz jelentős keresetemelő hatása miatt a közigazgatás volt, itt meghaladta a 823 ezer forintot a havi bruttó átlagkerese, amely  810 032 forint volt az információ és a kommunikáció, illetve 807 452 a pénzügyi szolgáltatás területén.

A legrosszabbul fizetett nemzetgazdasági ág - 309 ezer forinttal - a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás volt, de a mezőgazdaságban, az építőiparban és a szociális ellátásban dolgozó teljes munkaidősök átlagkeresete is kisebb volt 380 ezer forintnál.

Hozzátették, hogy 2022. január-márciusban minden nemzetgazdasági ágban nőtt a bruttó átlagkereset az előző év azonos időszakához képest, az energiaipar kivételével mindenütt 10 százalék felett.

A KSH adatai szerint az első negyedévében a férfiak havi bruttó átlagkeresete 24 százalékkal volt magasabb a nőkénél. A két nem közötti rés a fegyveresek magas szolgálati juttatása miatt nőtt. Arra is rámutattak, hogy az első negyedévben változatlanul a fővárosi székhellyel rendelkező szervezeteknél dolgozók bruttó átlagkeresete volt a legmagasabb, meghaladta a 639 ezer forintot.

A megyék között a rangsor végén Szabolcs-Szatmár, Békés és Borsod-Abaúj-Zemplén megye állt, ahol az átlagkereset a bruttó 400 000 forintot sem érte el.

Az adatok megállapításánál a legalább öt embert foglalkoztató vállalkozásokat, a költségvetési intézményeket és foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteket vették alapul.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!