4p

Bár sok az ellenvélemény, a hazai érettségit a koronavírus-járvány ellenére megtartják májusban-júniusban – rögzíti a Magyar Közlöny legfrissebb száma. További részletek derülhetnek ki az operatív törzs mai tájékoztatóján, amelyen Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára is részt vesz.

Hozzávetőleg egy hónapos bizonytalanság után úgy tűnik, elrendeződik az idei érettségi vizsgák kérdése. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a tegnapi Kormányinfón azt mondta, hogy 133 ezer fő érettségiző diákot érint, de ha levesszük ebből azokat, akik nem tehetnek előrehozott érettségit, akkor 83 ezer főről van szó. A frissen megjelent rendelet szerint az írásbeli érettségi vizsgákat május 4-21. között kell megtartani a magyar gimnáziumokban a következő legfontosabb kitételekkel, melyek fel fognak kerülni az Oktatási Hivatal honlapjára is:

  • középszinten kell szóbeli vizsgát tenni abból a tantárgyból, amelyből egyébként csak szóban lehetne vizsgázni
  • a vizsgázóval kapcsolatban az igazgató vagy a szakértői bizottság dönthet egyedi esetekben a szóbeli megtartásáról, például akkor, ha emelt nyelvvizsgát szeretne tenni a diák
  • ha minimum 12 százalékot ért el írásban egy vizsgázó, de nem éri el a 25 százalékot - szóbeli vizsgát is tehet
  • testnevelésből kizárólag szóbeli vizsga lehetséges
  • a vizuális kultúra tantárgyat a középszint esetén gyakorlati vizsga nélkül, csak az írásbeli alapján kell értékelni

Maximum 10 fő lehet majd a tantermekben az idei írásbeli érettségin. Fotó: Pixabay
Maximum 10 fő lehet majd a tantermekben az idei írásbeli érettségin. Fotó: Pixabay
Ha valaki nem jelenik meg az érettségin, vagy projektmunkáját nem nyújtja be határidőre, javító vagy pótló vizsgát nem tehet.

Április 21-ig kérelmezheti olyan speciális esetekben a diák a vizsga törlését, ha például valamelyik tárgyból emelt szintről középszintre módosítja az érettségijét, ehhez az Oktatási Hivatal honlapján található formanyomtatványt kell kitöltenie és benyújtania.

Az érettségi alatt megfelelő távolságot kell tartani a résztvevőknek, a tantermekben maximum 10 fő tartózkodhat.

Legfontosabb érettségi vizsgaidőpontok:

  • május 4. 9 óra: Magyar nyelv és irodalom
  • május 5. 9 óra: Matematika
  • május 6. 9 óra: Történelem
  • május 7. 9 óra: Angol nyelv
  • május 8. 9 óra: Német nyelv
  • május 21-ig bezárólag zajlik majd a többi tantárgy érettségije, utoljára spanyol és olasz nyelvből.

A középszintű írásbeli érettségiket május 22-26-án lehet megtekinteni és észrevételezni, az emelt szintűeket pedig május 28-29-éni. 

Az egyedileg eldöntött szóbeli vizsgák időpontja: június 4-16.

A Szülői Hang közössége még április 4-én arra hívta fel a figyelmet, hogy az írásbeli vizsgák közel 70 ezer tanuló megmozgatásával hozzájárulhatnak a járvány terjedéséhez. Megfelelő védőfelszerelés nélkül a tanulóknak és pedagógusoknak aránytalanul nagy kockázatot kell felvállalniuk a személyes megjelenéssel. Az esélyegyenlőséget is sérti, hogy ilyen feltételek mellett a felvételinél hátrányt szenvednek azok a tanulók, akiknél a hirtelen bevezetett digitális munkarend nehézségeket okozott.

Javaslatuk szerint megajánlott érdemjegyet kellene adni a tanulóknak, s csak azoknak kéne érettségit kiírni, akinél nem dönthető el, vagy a tanuló nem fogadja el a megajánlott jegyet. A kitűzött érettségi vizsgaidőpontokkal kapcsolatban pedig felhívják a figyelmet arra, hogy elképzelhető, hogy többen is éppen házi karanténban lesznek aznap, s nem tudnak megjelenni, ezért kérik, hogy a lakóhelyükhöz legközelebb eső oktatási intézménybe mehessenek. Kreatív és rugalmas megoldásokat sürgettek, melyek a kormányrendelettel úgy tűnik, csak kérések és javaslatok maradnak.

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!