<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
12p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

A kijárási tilalom bevezetésére hivatkozva törnek-zúznak Hollandiában – látszólag egy olyan intézkedés robbantotta ki az erőszakot, amit mi már hónapok óta csendben tűrünk. De Európában másutt is vannak, sok esetben szerencsére békés lezárás-ellenes megmozdulások, míg itthon ilyesmi, úgy tűnik, szóba sem jöhet, holott a magyar társadalmat se viselte meg kevésbé az elmúlt, már csaknem egy teljes év. Hogy nálunk miért nem képes betelni a pohár, annak szakértők szerint a legfőbb oka az lehet, hogy a népszerű tévhittel szemben a magyar társadalom nem "dacos, kurucos", hanem annak pontosan az ellentéte. Elemzőket, külföldi megfigyelőket kérdeztünk a helyzet hátteréről és a lehetséges kiutakról.

Ez a cikk eredetileg a Privátbankár.hu-n jelent meg.   

Míg Magyarországon néhány érdekvédelmi szervezetet és „szakadár” orvost leszámítva nem voltak tiltakozások a karantén miatt, azaz a társadalom a gazdasági szereplőkkel együtt nagyrészt csendben maradt – utóbbiak is csak az elmúlt napokban szólaltak meg hangosabban –, addig a nyugati országokban "elpattant a húr" a lezárások miatt.

Az elmúlt egy hétben a holland városok utcái borultak lángba, miután a kormány – a II. világháború óta először – kijárási tilalmat vezetett be este 9 és reggel fél 5 között. Hubert Bruls, a helyi Nemzetbiztonsági Tanács elnöke azt mondta: megérti a tüntetők frusztráltságát, de ha a hollandok most kitartanak, akkor előbb fogják visszakapni a szabadságukat.

Ez persze nem hatotta meg a jogaikat féltő tüntetőket, akik folytatták a lázongást, amelyek során több száz embert őrizetbe vettek. Hubert Bruls már nevet is adott nekik: ők a „koronahuligánok”.

Dühöngő ifjúság: karantén-ellenes tüntetők a hollandiai Eindhovenben 2020. január 25-én. (Youtube/Guardian/printscreen)Dühöngő ifjúság: karantén-ellenes tüntetők a hollandiai Eindhovenben 2020. január 25-én. (Youtube/Guardian/printscreen)

Bár a hollandiai képsorok első látásra mellbevágók, kisebb-nagyobb „karanténlázadások” voltak a közelmúltban például Ausztriában, Németországban, Dániában, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban is. A tömeg összetétele vegyes – vírustagadók és balhézni vágyó fiatalok éppúgy utcára vonultak, mint munkájukat vesztett polgárok vagy tanulmányaikat féltő diákok.

Az üzenet ugyanakkor nagyjából mindenhol ugyanaz: szeretnénk ismét munkába, iskolába, plázába járni – szeretnénk úgy élni, mint régen.

Tőlünk Nyugatra nem csak az utcai megmozdulások rendszeresek, hanem a szakmai szervezetek is fel merik emelni a hangjukat. Míg a tüntetők radikálisabbak és elvi okokból tiltakoznak, a cégvezetők saját bizniszüket féltik. Nekik is van azonban egy közös nevezőjük: elegük van a karanténból.

A kormányok ugyanakkor járványügyi szakértőkre hivatkozva azzal érvelnek, hogy arra továbbra is szükség van a vírus fékentartása érdekében.      

Végtelenbe nyúló lockdown

Ami a „magyar labort”, Ausztriát illeti, nyugati szomszédunk tavaly ősz óta fokozatosan szigorít. Bár december elején volt némi lazítás, azt követően újabb szigorítás következett, amely jelenleg február 8-ig van érvényben – a részleges karantén már mintegy három hónapja tart.

Jelenleg az úgynevezett harmadik lockdown van érvényben: a lakhelyet nappal is csak indokolt esetben lehet elhagyni, a személyes kapcsolattartást erősen korlátozzák, zárt légterű munkahelyen pedig kötelező a maszkviselés. Zárva tartanak az üzletek (az alapvető fontosságúnak ítélt boltokat leszámítva), a vendéglátóhelyek és a szállodák, valamint rendezvényeket, így például lakodalmakat sem lehet tartani – még az esküvőket is csak kivételes  esetben engedélyezik. 

Ezzel együtt Ausztriában nem olyan feszült a helyzet, mint például Hollandiában.

"Utcai demonstrációk továbbra is csak elvétve vannak"

– mondta a Privátbankár.hu-nak Alexander Dworzak, a Wiener Zeitung szerkesztője.

Szerinte jelenleg inkább a téli sport miatt vannak nagy viták – a síliftek üzemelhetnek, és a síoktatás is tovább folyik, ami fertőzésveszélyes lehet –, a másik fő téma pedig a vakcina. Az osztrák kormányt (is) sokan kritizálják, mert kevés embert oltottak be más országokhoz képest.

Alexander Dworzak szerint egyébként a kormánykoalíciónak nem ártottak tartósan a viták a válságkezelésről: a Néppárt támogatottsága ugyan némileg csökkent, de 37 százalékkal még így is a legnagyobb, és a Zöldek is tartják magukat.

A legszebb napra várnak

Ezzel együtt felmérések azt jelzik, hogy

az osztrákoknak is kezd elegük lenni a lezárásokból.

Egy január első felében készült közvéleménykutatás például azt állapította meg, hogy ötből három osztrák ellenzi a karantén meghosszabbítását február 21-ig. Annak még a Néppárt és a Zöldek támogatói között sincs többsége. Az elégedetlenség növekedését jelzi az is, hogy míg tavaly áprilisban a megkérdezettek 78 százaléka mondta azt, hogy Ausztria jobban kezeli a krízist más uniós országoknál, addig decemberben már csak 11 százalék vélekedett így.

Mindez persze érthető, hiszen – egy másik felmérés szerint – már a második, őszi karantén is „erősen megterhelte” az ottani családok csaknem hatvan százalékát, minden második háztartásnak pedig csökkentek a bevételei.

Sebastian Kurz kancellár január 17-én, amikor bejelentette a lezárások meghosszabbítását, maga is úgy fogalmazott, hogy

"már mindannyiunknak elegük van."

Ugyanakkor szerinte a kormány felelőssége, hogy meghozza a szükséges döntéseket. Azzal biztatott, hogy áprilisban vagy legkésőbb májusban egyértelműen közelebb lesznek a normalitáshoz:

"A legszebb napunk az lesz, ha majd végre mindannyian visszakapjuk a normális életünket."

Inkább a strand

A karantén persze nem csak Európában, hanem szerte a világon ellenállásba ütközik.

"Sokan úgy vélik, hogy nem kellenek szigorítások, sokan pedig meg is sértik a szabályokat. (...) A média tele van ezzel a témával, de az embereknek már elegük van belőle"

mondta lapunknak a Dél-Brazíliában élő Carlos Alejandro Szilágyi.

Brazíliában számos város vezetése ignorálta a korlátozásokat az ünnepek idején. Ennek köszönhetően nem zártak be a szállodák, megteltek a strandok, egymást érték a partik: Rio de Janeiro híres strandján, az Ipanemán például ezrek buliztak a dél-amerikai nyárban szilveszter előestéjén.

Ennek persze megvolt a hátulütője, mivel januárban ismét csúcsközelbe emelkedett a Covid-halálesetek száma. Az Egyesült Államok után Brazíliában követelte a legtöbb áldozatot a járvány a világon.

Carlos Alejandro Szilágyi szerint sokan már bármilyen oltóanyagot elfogadnának, ha azután úgy élhetnének, mint régen.

Miközben itthon

A hollandokra visszatérve: náluk tehát az éjjeli kijárási tilalom képében egy olyan intézkedés miatt telt be végleg a pohár, amihez nekünk egy szavunk se volt, és ami nálunk hónapok óta gond nélkül működik. Ráadásul az ő kijárási tilalmuk egy kicsit megengedőbb is, mint a miénk, ők másfél órával több időt kapnak a szabad mozgásra.

Tekintve, hogy mind Hollandiában, mind a fentebb sorolt többi, karanténlázadásokkal küzdő európai országban magasabb az életszínvonal, feltehetőleg tovább kitartanak az anyagi tartalékok, hatékonyabbak a kormányzati mentőcsomagok, és emiatt valószínűleg a mentális ütésállóság is erősebb, mint nálunk, az tűnne valószínűnek, hogy inkább ott lesznek képesek az emberek békésen kivárni a lezárások végét, és inkább Magyarország lenne az, ahol kitörne a Covid-forradalom.

A helyzet mégis fordított, nálunk legfeljebb az oltásellenesek, vírusszkeptikusok szerveztek megmozdulást nyáron, a társadalom nem szélsőséges rétege továbbra is betartja a szabályokat, nem lázad, pedig anyagilag feltehetően rosszabb helyzetben van, mint az említett nyugati társadalmak, egy teljes szektor pedig - a vendéglátás - már az utolsókat rúgja.

Korábbi cikkünk
Kifakadtak a vendéglátósok a bértámogatásról: "egy fillért nem kaptam még"

Miért "a gazdagok lázadnak"? És mi miért tűrünk? A helyzet értelmezéséhez Szabó Andreát, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársát hívtuk segítségül.

Kettőn áll a vásár

A nyugat-európai "Covid-lázadások" hátterét két fő összetevő adja: a covidfáradtság és az adott társadalmak demokratikus szocializáltsága, magyarázta Szabó. Az első az egyértelmű, azt mindenki a saját bőrén érzi. Lassan egy éve tart már ez ez az áldatlan állapot, és még most sem látszik a vége.

"Az emberek egyszerűen belefáradtak a lezárásokba, a maszkviselésbe, a távolságtartásba. A belefáradás miatt pedig egyre többen mondják fel azt a társadalmi szerződést, mely szerint otthon maradunk, csendben maradunk és várunk, hogy ezzel megvédjük a legveszélyeztetettebb korosztályt, az időseket. A társadalmi szolidaritás, mely a fiatal és az idős korosztály között az a Covid-járvány elején még megvolt, mostanra kifulladt, éleződnek a generációk közti konfliktusok. Egyre többször merül fel a kérdés: biztos, hogy minden ennyire a fiatalok felelőssége?"

A fiatalok most ugyanis egy szempillantás alatt óriási batyut kaptak a hátukra, magyarázza Szabó, ami különösen azért nehéz, mert már elszoktak az efféle teherviseléstől. A '80-as évektől fogva ugyanis egy újfajta ifjúsági életszakasz váltotta a megelőzőt, attól fogva egyre inkább az individualitás, a szabadság, az "én" került előtérbe, a felelősségvállalás pedig időben kitolódott. Ezt most mind egy pillanat alatt háttérbe kellett szorítani az idősekért, és ott is kell tartani, most már lassan egy éve.

Nem vagyunk kurucok

Azon ellentét mögött, hogy Hollandiában olyasmi miatt törnek-zúznak, amit mi hónapok óta szó nélkül viselünk, a két társadalom nagyban eltérő szocializáltságát kell keresni, folytatja Szabó.

"A magyar társadalom a hollandhoz, és általában véve a nyugat-európai társadalmakhoz képest erősen alulszocializált: nem a politikai-közéleti részvételre nevelődtünk, hanem az alattvalói kultúrára. Nyugaton nagyon erős annak a tudata, hogy demokráciában élsz, jogod van, szavad van, beleszólhatsz az ügyek intézésébe. Itthon ez nincs meg, és egy ilyen represszív helyzetben nagyon látványosan kijön a különbség. Szocializációnk minket arra késztet, hogy bármit is érzünk, otthon maradjunk, míg a hollandoknál, ahol az egyik legerősebb a beleszólásra, részvételre való nevelés, homlokegyenest más dolog történik. Paradox módon, a vírus terjedésének csökkentése szempontjából ez a szocializáltság most rajtuk nem segít."

A kutató szerint Közép-Európában talán nálunk a legerősebb az alattvalói kultúrára való szocializáció a társadalomban, így itt a legalacsonyabb a potenciálja egy össztársadalmi szintű lázadásnak. Szabó szerint az ugyan elképzelhető, hogy lesz pár tucat vállalkozó, aki a kilátástalan helyzete miatt kénytelen lesz szembeszállni a szabályozásokkal, de ebben az esetben a megélhetésük, fennmaradásuk a tét, anyagi oka lesz az engedetlenségnek, ez nem valami "kurucos virtuskodás".

"Utóbbi egyébként is csak egy mítosz, valójában a magyar társadalom széles rétegeiben ez a fajta dac, ellenállás, büszkeség nincs jelen."

Kicsi a valószínűsége tehát, hogy itt a határon túliakhoz hasonló Covid-megmozdulások lesznek, véli a kutató.

Mi billenti át a magyarokat?

Ahhoz tehát, hogy egy karanténlázadás - vagy bármi egyéb, komolyabb megmozdulás - bekövetkezzen idehaza, a magyar társadalom-karakternek kellene megváltoznia. Az elmúlt 30 év témába vágó szociológiai kutatásai viszont egyetértenek abban, hogy az alattvalóiból demokratikusan szocializálttá változás egyértelmű politikai akarat nélkül nem fog bekövetkezni. Szabó azt mondja, Orit Ishilov szociológus egyetlen, tömör mondatban összefoglalta a lényeget:

"Attól, hogy egy országban az intézmények demokratikusan működnek, a társadalom még nem fog demokratikusan gondolkodni: meg kell tanítani rá."

A demokratikus gondolkodás elsajáítása Szabó szerint két úton történhet: az oktatási rendszer segítségével és személyes tapasztalatok útján.

"Én jelenleg nem látom, hogy az oktatási rendszer kezét-lábát törve azon igyekezne, hogy ez így legyen. A személyes tapasztalatok száma pedig az elmúlt 30 évben csekély volt."

- véli a kutató. A csekély számú személyes tapasztalatok közül mégis kiragad kettőt: a 2006-os események és az 1990-es taxisblokád például – más-más módon ugyan, de – ilyen volt. Felvetettük, hogy, bár nem voltak ekkora horderejűek, talán említhetők még a 2014-es, netadós tüntetések. (Mint emlékezetes, a harmadik Orbán-kormány 2014 októberében bejelentette, hogy 2015-től minden megkezdett gigabyte-nyi elektronikus adatforgalom után 150 forint adót fog kivetni. A bejelentés után néhány nappal több tízezres tüntetések voltak Budapesten, de vidéken is demonstráltak az emberek, és a határon túl is megmozdultak a magyar kisebbségek. Orbán Viktor végül október 31-én bejelentette, hogy a kormány elállt a netadó tervétől.)

Szabó felvetésünkre azt mondta, a netadó-tüntetések fontosak voltak, mert egy ifjúsági rétegnek ezek jelentették a "részvételi kapueseményt." Kutatások szerint, ha a fiatalokat 15–25 éves, úgynevezett fogékony éveikben valami meghatározó élmény éri, ami bevonzza őket a politikai eseményekbe, akkor ők a későbbiek során jóval nagyobb valószínűséggel fognak a demokratikus jogaikkal élő állampolgárok közé tartozni.

"A mai 20-30 évesek közül sokaknak a netadós tüntetések jelentették ezt az eseményt, ezek megmaradtak a kollektív emlékezetben. Fel tudják idézni, hogy ott vonultak a "haverjaikkal", és hogy milyen jó érzés volt, hogy egységben voltak, tetteiknek valós hatása volt, és számított a szavuk."

Ebben a netadó-ellenes megmozdulás rokon az említett taxisblokáddal, hiszen azzal a benzinár emelése ellen tiltakoztak a taxisok. A jogállamért sokkal kevesebben tüntetnek évről évre, és jellemzően hasonló társadalmi rétegek, mondta Szabó.

"Úgy tűnik, hogy a magyar társadalomban ez a vörös posztó: áremelés, adóemelés - csak ezek tudnak tényleg széles tömegeket megmozgatni."

A magyar kormány egyébként épp tegnap hosszabbította meg március elsejéig a járványügyi korlátozásokat, azaz további minimum egy hónapig próbára lesz téve a türelmünk.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.