<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
4p

Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki rádiós nyilatkozatában már erős kampányhangulatban volt, hiszen a baloldal mellett Brüsszel is kapott hideget-meleget. Volt szó az árstopról, az omikron veszélyeiről, az egészségügyről és a migrációról is.

Figyelni kell az omikronra

Az omikron egy új kihívás, kezdte pénteki nyilatkozatát Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. Mint mondta, eddig az új vírusvariánsok nagyobb veszélyt jelentettek, most némi változás van ebben. Rossz hír, hogy az omikron szélsebesen terjed, jó hír azonban, hogy kevésbé súlyos egészségügyi következményei vannak. Utóbbi ellenére kiemelt figyelmet érdemel a mutáció, hiszen az esetszámok nagyon megnőttek.

Orbán Viktor elmondta azt is, hogy megszűnik, az oltatlanok védettségi igazolványa, így ez a dokumentum innentől kezdve oltási igazolvány lesz. A karanténszabályok is változnak az omikron miatt, a korábbi 10 nap helyett 7 napra csökken ez az idő, a változások érintik az iskolásokat is, mondta a miniszterelnök. Arra a korábban már többször jelzett lehetőségre is emlékeztetett, hogy januárban minden csütörtökön és pénteken, továbbá szombaton regisztráció nélkül is lehet oltásokhoz jutni.

Nem tiszteli a baloldal az egészségügyet

Orbán Viktor elmondta, hogy a baloldal Európa szerte támadja a védekezési mechanizmusokat. Ezt teszi a magyar ellenzék is, ugyanakkor szerinte, amit a magyar baloldal mond, az sérti az egészségügyben dolgozókat, akik erőn felül teljesítve dolgoznak. Orbán Viktor azt hangoztatta, hogy az oltás jól meg van szervezve, és legyünk büszkék a vírus elleni védekezésre. Az egészségügyben dolgozók, a katonák és a rendőrök is sokat tesznek a járvány ellen.

A miniszterelnök már kampányüzemmódba kapcsoltA miniszterelnök már kampányüzemmódba kapcsolt

Szóba került a keleti oltások kérdése is. A miniszterelnök azt mondta, hogy a kínai vakcina kapcsán felesleges a vita, hiszen ezeket a WHO jóváhagyta, így az ő döntésüket kár megkérdőjelezni. Szerinte mély szakmai kérdés az oltások kérdése, amelyben megjelennek az üzleti érdekek is, ami eltérítheti a szakmai vitát.

Merre is megy Magyarország?

A miniszterelnök némi filozófiai fejtegetésbe is kezdett a kormány választási jelmondata, a „Magyarország előre megy, nem hátra kapcsán”. Természetesen nem feledkezett meg ennek során a baloldal ostorozásáról sem. Felemlegette, hogy az európai értelemben az adókulcsok nagyon kedvezően alakultak, a gazdasági növekedés dinamikus, a munkanélküliség alacsony. A nyugdíjakat, a minimálbért sem fogja szerinte a baloldal növelni.

Az élelmiszerek árstopja kapcsán sem feledkezett meg az ellenzék kritikájáról. Szerinte az emberek érdeke, hogy az ár- és kamatstopok megszülessenek. A kormány nem áll széttett kézzel, hanem aktívan cselekszik, ez nem tetszik az ellenzéknek. A kormányfő ütötte a vasat abban a kérdésben is, hogy szerinte a baloldal programjának része az egészségügy privatizációja, ezzel szemben az általa vezetett kabinet célja, hogy közegészségügyi rendszer legyen, ne pedig magánegészségügy. Azt ugyanakkor Orbán Viktor is elismerte, hogy az egészségügy rendszerén folyamatosan kell javítani, számos kórházat fel kell újítani és tovább kell fejleszteni az ott dolgozók bérét. Szerinte a magánegészségügy a gazdagoknak kedvez. Sajnos itthon még mindig sok a kispénzű ember, akik kimaradnának az egészségügyi ellátásból, ha megszűnne a közegészségügy.

Brüsszel megint hátba szúrja a magyarokat

Örökzöld témaként felmerült a migráció kérdése is. Orbán Viktor szerint közel háromszorosára nőtt 2020-ról 21-re az illegális határátlépők száma. A határvédelmet teljesítők szerinte óriási munkát végeznek, ami elismerést érdemel. Az idei év számai is azt mutatják, hogy a migráció továbbra is komoly veszélyt jelent.

Orbán Viktor megdöbbenéssel mondta el, hogy az állandó fenyegetés ellenére Brüsszel mit képvisel. Felidézte az EU belügyi biztosának minapi nyilatkozatát, aki azt hangsúlyozta, hogy a járvány utáni újjáépítésben a migránsoknak komoly szerepe lehet. Orbán Viktor szerint azonban ebből Magyarország nem kér, a magyar polgárok nem kérnek, Brüsszel így újra hátba támadja az országunkat.

Szerinte óriási kulturális különbséget jelent, hogy Nyugat-Európában számos ország vállalja fel, hogy ők bevándorlóország. A közép-európai államok, így Magyarország sem kér ebből. Orbán Viktor szerint mi azt szeretnénk, hogy ne migránsok, hanem a következő magyar nemzedék vegye át az országot.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.