A magyar kormány oroszbarát energiapolitikája, ha erkölcsileg súlyosan megkérdőjelezhető, az utóbbi időszakban legalább anyagilag kifizetődőnek látszik. Ugyan az átlag magyar vélhetőleg inkább olyan jelzőkkel szeretne azonosulni, mint a szabadságszerető, vagy a Nobel-díjasok országa, esetleg, hogy sportnemzet vagyunk, az elmúlt években országunk külgazdasági és külpolitikai irányvonala sokkal inkább a kufár jelzővel volt illethető. A szövetségi érdekek helyett gyakran nehezen érthető lépéseket láthattunk, többek között az orosz érdekek feltűnő képviseletét. Ha ezt valaki Orbán Viktornak vagy Szijjártó Péternek felrótta, akkor első körben az adott személy háborúpárti, brüsszelita, Soros-ügynök jelzőt kapott. Majd jellemzően a magyar gazdaság érdekeivel, az energiabiztonság felemlegetésével maszatolták el az ilyen felvetéseket.
Fotó: Orbán Viktor / Facebook
Az új fejlemények kapcsán is hasonló indoklást hallunk, miközben erről valójában szó sincs. Azt ugyanis készpénznek lehetett venni, hogy az ukránok a Gazprommal kötött, és az évvégén lejárt szerződésüket nem fogják meghosszabbítani, ezt egy éve folyamatosan kommunikálják. Sőt, maga a Gazprom már jóval korábban szerette volna kiiktatni az ukrán felet a gáztranzitból, amit jelez az a tény is, hogy 2021 őszén a Magyarország (pontosabban az MVM) által kötött hosszútávú gázszerződés már arról rendelkezett, hogy a kontraktus keretében lekötött 4,5 milliárd köbméter gázból csupán 1 milliárd fog Ukrajnán keresztül, a többi Szerbia irányából a Török Áramlat vezetéken. (A tranzit leállításának hátterét az alábbi cikkünkben elemeztük.)
Magyar szempontból tehát erős műbalhénak tűnik, amikor a hazai döntéshozók a döntés kapcsán Magyarország elleni támadásról beszélnek. Mindez persze nem akadályozta meg sem Orbán Viktort, sem Szijjártó Pétert, hogy emiatt panaszkodjanak. Ahogy például a magyar miniszterelnök a szokásos pénteki rádiós kinyilatkoztatásában is megtette, amikor szóba került a meg nem hosszabbított tranzitszerződés, akkor ugyanis azt mondta:
„Az ukránok ki akarnak velünk babrálni, hogy udvarias legyek. Erre a népnyelv erőteljesebb kifejezéseket is ismer.”
Pedig, ha a politikai parasztvakításon túl tekintünk, akkor azt láthatjuk, hogy a vezeték leállítása nem, hogy hátrányos, de kifejezetten jövedelmező történés magyar szempontból. Jelenleg ugyanis a Magyarországon át vezető Török Áramlat az egyetlen vezeték, amelyen orosz gáz érkezik az EU-ba. Ez pedig azt eredményezi, hogy végre profitálni lehetne az eddigi különutas politikából. Ha ugyanis a Gazprom le akarja szállítani a szlovák, osztrák vagy cseh vevőknek a szerződés szerinti mennyiségeket, akkor azt rajtunk keresztül teheti meg. A vezeték itteni szakasza felett diszponáló (magyar állami tulajdonban lévő) cég, pedig ezt kihasználva busás haszonra tehet szert a tranzitdíj révén. (A közelmúltban hosszabb anyagot írtunk arról, hogy ugyan komoly kockázatok vannak, ám most termőre fordult az orosz gáz melletti kiállás, amelyet az alábbi linken érhet el.)
Amikor tehát Orbán Viktor vagy Szijjártó Péter az ukrán tranzit újraindítását követeli, nehezen megmagyarázható, hogy az milyen magyar érdeket fed. A vezeték kiesése ugyanis számunkra irreleváns, hiszen ahogy fent írtuk a meglévő szerződés alapján a szállított mennyiség döntő része nem ezen jött, és a maradék is leszállítható a Török Áramlaton. Korábban felemlegettük, hogy a háborús helyzetben a magyar fél kufárként viselkedett, ami ugye erkölcsileg megkérdőjelezhető, de legalább anyagi haszonnal ját. Amikor viszont Orbán Viktor az ukránoktól a vezeték megnyitását követeli, akkor nehéz más képet festeni, mint egy teljes tévedésben lévő kufárét. Slusszpoén egyébként, hogy a napokban egyes ukrán vezetők már úgy nyilatkoztak, hogy nem zárják ki a tranzitot, abban az esetben, ha azon nem orosz, hanem például azeri gáz érkezne.
Magyarországgal szemben akkor kinek az érdekét védik Orbánék?
A fenti kérdésre nem tudunk válaszolni, az ugyanakkor könnyen megállapítható, hogy mely országok számára jelent az ukrán tranzit leállítása kényelmetlenséget.
Egyrészt Oroszországnak, hiszen az elmúlt két évben súlyos veszteségeket elszenvedő Gazprom a januártól lezárt vezetéken nagyságrendileg 6 milliárd dollár értékű gáz szállított Európába.
Bár összességében az ukránok lépése ennél kisebb kárt fog okozni, ennek a mennyiségnek egy része ugyanis átterelhető a már emlegetett Török Áramlatra. Sőt fizikailag arra is lenne lehetőség, hogy a háború kitörését követően, 2022-ben éppen az oroszok által leállított Jamal gázvezetéken át hozzanak be földgázt. Ennek egyik ága ugyanis elkerüli Ukrajnát és Fehéroroszországon át Lengyelországba (és onnan Szlovákiába) vezet. Bármilyen logikus is lenne az ukránokkal szembeni háború közepette ennek a vezetéknek a használata, Moszkva nem akarja reaktiválni ezt, bár vélhetőleg a tranzit felújítását a lengyel fél sem szeretné. Ugyanakkor azt egyszer sem hallottuk, hogy Orbán Viktor felemlegette volna, hogy az oroszok és a lengyelek ki akarnának babrálni velünk és a szlovákokkal.
Az ukrajnai szakasz blokkolása ugyanis Moszkva mellett Pozsonynak okozhat fejfájást. Mindez nem azt jelenti, hogy Szlovákia földgáz nélkül marad, mert – ahogy azt fent jeleztük – az orosz tranzit is megoldható, a többször emlegetett Török Áramlaton keresztül. Ráadásul, ha valami oknál fogva Szlovákia mégsem kapna orosz gázt, a helyzetük akkor is kezelhető lenne, hiszen csak Lengyelország irányából akár LNG-vel, akár Norvégiából vezetéken érkező gázzal el lehetne látni északi szomszédunkat.
Miért nem szereti a magyar politika az LNG-t?
A magyar politikusok nyilatkozatai első körben általában arról szoktak szólni, hogy „fizikailag nem lehetséges” az orosz gáz kiváltása. Ez ugyanakkor szimpla hazugság, maga Orbán Viktor például a szlovák-magyar gázvezeték átadásakor (igaz 2014-ben) arról beszélt, hogy ennek révén jelentősen nő az energiabiztonságunk, akkor is szavatolható lenne az ország gázellátása, ha az ukrajnai vezeték leállna. A második érv pedig az ár szokott lenni, mely szerint az LNG drága, az orosz gáz olcsó. Számos cikkünkben írtunk arról, hogy ugyan a magyar-orosz szerződés nem publikus, de külkereskedelmi adatokból levezethető, hogy a 2021-es hosszútávú gázszerződés keretében érkező gáz a TTF tőzsdei árhoz kötött (illetve annál valamivel drágább). Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az LNG-gáz is tőzsdén jegyzett termék, és az elmúlt hetekben kevésbé drágult, mint a TTF, így januárban számos olyan nap volt, amikor az európai szállítású cseppfolyós gáz olcsóbb volt, mint a benchmarknak számító TTF-é. Ugyanakkor az általunk megkérdezett szakértők szerint az oroszok a szerb-magyar határig (Kiskundorozsma) szállítják az adott árért a gázt, míg az LNG-t még terhelné további tranzitdíj.
A múlt héten Orbán Viktor egyébként egyeztetett Robert Fico szlovák miniszterelnökkel, hogy Magyarország segíti az ellátást és az itteni vezetékeken lehet majd gázt szállítani. Annak kapcsán azonban csak találgatni lehet, hogy az ukrán vezeték leállása miatti plusz tranzitköltség kit terhel majd. A potenciális nyertes viszont Magyarország lehetne – hacsak a politikusaink nem fúrják meg ezt az üzletet.
