3p

A nemzetközi közvéleményt zaporizzsjai atomerőművet ért támadás foglalkoztatta leginkább szombaton. Komoly aggodalmat keltett az esetleges radioaktív szennyezés. Szombat esti háborús összefoglaló.

Ahogy arról reggeli összefoglalónkban hírt adtunk, rakétatámadás érte Európa legnagyobb atomerőművét. Az ügy kapcsán az oroszok és az ukránok egymás felelősségét firtatták. Mindenesetre a nemzetközi jog szerint – amelyet persze az invázióval az oroszok páros lábbal rúgtak fel – az atomerő közelében sem szabadna tartózkodnia az orosz katonáknak. Nem véletlen, hogy az EU elítélte Oroszországnak a zaporizzsjai atomerőművel kapcsolatos lépéseit. Az ukrán állami atomenergia-vállalat, az Energoatom az erőművet „komoly kockázatnak” minősítette.

A Donyeck melletti, hírhedt fogolytáborban, Olenivkában több tucat ukrán katonát égettek halálra, míg sokakat kínzásnak vetnek alá, állította a brit Observer című lapnak Anna Vorosheva, akit egy ideig ebben a börtönben tartottak fogva. Mint ismert, a fogolytábort ért támadás folytán 50-nél többen haltak meg. Ugyanakkor itt sem egyértelmű, hogy ki volt ezért a felelős.

Szombaton lemondott Okszana Pokalcsuk, az Amnesty International ukrajnai irodájának vezetője. Döntésének előzménye, hogy közzétettek egy jelentést, amely szerint Ukrajna civileket veszélyeztet azzal, hogy katonai támaszpontokat hoz létre lakónegyedekben. Tett mindezta a jogvédő szervezet azt követően, hogy az eredeti jelentésre a kijevi vezetés dühös választ adott. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bírálta az Amnesty-t a csütörtökön közzétett jelentés miatt, mondván, hogy a jogvédő szervezet érthetetlen módon tesz egyenlőség jelet Ukrajna, mint az agresszió áldozata és az orosz megszállók között. Az Amnesty International szombaton megerősítette, hogy bár elítéli az orosz inváziót, a kiadott jelentés alapját kiterjedt bizonyítékgyűjtés előzte meg. Azt is jelezték, hogy a jogsértések többségét oroszok követték el a háborúban, de ha Ukrán részről észlelnek ilyeneket, azt is közzéteszik.

Orosz katonák 240 mm-es Tyulpan önjáró aknavetővel készülnek ukrán célpontokra tüzelni Ukrajnában. Fotó: MTI/EPA/Az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata
Orosz katonák 240 mm-es Tyulpan önjáró aknavetővel készülnek ukrán célpontokra tüzelni Ukrajnában. Fotó: MTI/EPA/Az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata

Oroszország csapatokat gyűjt Dél-Ukrajnában, de a felépítés célja még nem világos – figyelmeztetett a brit hírszerzés. A védelmi minisztérium szerint az orosz erők új támadásra készülhetnek, vagy csupán Ukrajna ellentámadására számítanak.

A Meta (Facebook) eltávolítottak egy oroszországi szentpétervári trollfarm által üzemeltetett Instagram-fiókok hálózatát. Ennek keretében 45 Facebook- és 1037 Instagram-fiókot töröltek.

Az oroszbarát erők az ukrajnai Luhanszk régió oroszok által megszállt városaiban humanitárius segély segítségével próbálják rávenni a lakosokat, hogy személyes adatokat adjanak meg, hogy részt vegyenek az Oroszországhoz való csatlakozásról szóló népszavazáson. (Forrás: Guardian)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!