4p

Végéhez közeledik Edison találmányának, az izzólámpának a fénykora. Idén szeptembertől ugyanis hazánkban is kivonják a forgalomból a 100 wattos és az e fölötti teljesítményű égőket, majd fokozatosan a kisebb teljesítményűeket is. Raktárról ugyan még egy ideig lehet majd kapni ilyeneket, de a jövő az energiatakarékos kompakt, halogén és LED fényforrásoké. Ezek ára ugyan jóval drágább, hosszú távon azonban anyagilag is megéri ezt venni - a környezetvédelmi előnyökről nem is beszélve. Mfor.hu háttér.

A végét járja

Izzólámpát venni ma még olyan természetes dolog, mint leszaladni a közértbe egy kiló kenyérért. Mindenhol lehet kapni, az ára sem vészes, így sosem gondolkoztunk el azon, mi lenne, ha nem jutnánk évi szokásos izzólámpa adagunkhoz. Nos, nemsokára ezen is érdemes lesz elmerengeni, ugyanis szeptember után már nem lesz magától értetődő a villanykörte-kínálat.

Az Európai Parlament ugyanis most márciusban szavaz majd - minden jel szerint pozitívan - arról a törvényről, amely a hagyományos, Thomas Edison által 1879. októberében felfedezett villanykörte forgalomkivonását írja elő az Európai Unió országaiban. E szabályozás célja, hogy hozzájáruljon az európai energiafelhasználás 2020-ra elérni tervezett húsz százalékos csökkentéséhez.

Miért lesz nekünk jobb?


Mivel Magyarország nem környezettudatosságáról híres - még a szelektív hulladékgyűjtés is gyerekcipőben jár nálunk -, sokan bizonyára nem tudják, mi a különbség égő és égő között, miért lesz jobb, ha majd nem lehet 100-as körtét kapni, és főleg, hogy mi lesz helyette.

Jelenleg több fényforrással lehet világítani: hagyományos körtékkel, kompakt fénycsövekkel (más néven energiatakarékos fényforrásokkal), halogén lámpákkal és LED égőkkel. A kompakt fénycső és a hagyományos égők között az a különbség, hogy míg ugyanannyi fényt biztosítanak, előbbi negyed- vagy ötödannyit fogyaszt, ami még egy háztartásban is jelentős energiamegtakarítást eredményez, nemhogy ország, illetve kontinens szinten. Ezért a kezdeményezés.

Az energiatakarékos fényforrás hátránya, hogy nehezen melegszik be, és más fényérzetet okoz - amíg nem szokjuk meg, úgy érzékeljük, mintha kevesebb fényt adna. A mérések szerint azonban ugyanannyi a fényerőssége, mint a hagyományos égőnek, csak mivel sokkal inkább szórt fényt ad, ilyen hatást kelt - mondta el az mfor.hu-nak Nagy János, a Világítástechnikai Társaság elnöke.

Az alternatív fényforrások fogyasztásuk szerint csoportosíthatóak: az energiatakarékos, vagy más néven kompakt fénycsövek 75 százalékkal fogyasztanak kevesebbet, mint a hagyományos égők, a halogén égőknek pedig 20-25 százalékkal kevesebb energiára van szükségük azonos fényerősség biztosításához. Emellett a LED égők is megtalálhatóak a piacon, fogyasztásuk rendkívül alacsony, összesen 1-2 Watt, ugyanakkor fényteljesítményük is elenyésző, leginkább csak dekorációs célra hasznosíthatóak.

2016-ra már szinte semmilyen izzó nem lesz

Első lépésként idén szeptemberben vonják ki a forgalomból a hagyományos 100 wattos égőket, és a kisebb teljesítményűek közül a homályosított üvegű villanykörtéket. 2010-ben a 75 wattosok kerülnek sorra, egy évvel később a 60 wattosok, majd szép lassan, 2016-ig még a legkisebb fogyasztású villanykörtéket is kivonják.

A raktáron lévő árukészletétől még minden üzlettulajdonos megszabadulhat, tehát szeptember elsejével vélhetően nem szűnik meg egy csapásra a hagyományos izzók árusítása. Idővel azonban mindenki kénytelen lesz áttérni a drágább, ugyanakkor hosszú távon kevesebbet fogyasztó alternatív fényforrásokra.

Foglalócsere a feketepiac kicselezésére

Ismerve a piaci mechanizmusokat, az energiatakarékos fénycsőgyártók már most azon törik a fejüket, hogyan lehetne megnehezíteni a feketepiac dolgát. Nem kizárt ugyanis, sokan akkora raktárkészletet halmoznak fel, hogy még szeptember elseje után is bőven lesz majd a feketén eladható, hagyományos 100-as körtékből. Ezt elkerülendő a gyártók már most igyekeznek olyan foglalatú lámpákat piacra dobni, melyek csak az energiatakarékos fénycsövekkel kompatibilisek.

Az átmenet azonban elhúzódhat, hiszen nem biztos, hogy sokan azonnal felfogják, hogy rövid távon hiába drágább az energiatakarékosság, hosszú távon jobban megéri, a környezet megóvásáról nem is beszélve.

A szakember szerint már most megjelentek a piacon olcsóbb árfekvésű, távol-keleti energiatakarékos fényforrás-utánzatok. Ezek élettartama azonban közel sem olyan hosszú, mint az ismert márkájú, garantált élettartamú égőké. Ezekben az esetben tehát nem biztos, hogy igaz a fenti állítás, miszerint hosszú távon jobban megéri.

Gábor Fanni

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!