A szakállamtitkár nem árult el részleteket az elképzelésekről azok véglegessé válásáig. Csak annyit közölt, hogy a tárca szabályozási eszközökkel a hulladékok újrahasznosítása mellett az újrahasználatot, azaz a hulladék feldolgozás nélküli újrafelhasználását kívánja jobban ösztönözni. Dióssy László megjegyezte: a termék- és betétdíj-rendszer reformja keretében első lépésként a hatósági ellenőrzések hatékonyságát kívánja fokozni azzal, hogy ez a feladat jövőre az adóhatóságtól a vámhatósághoz kerül.
Viszkei György, a csomagolási hulladékok kezelését koordináló Öko-Pannon Kht. ügyvezető igazgatója az MTI-nek azt mondta, hogy szerinte a szakállamtitkár az egyes nyugati országokban ismert, úgynevezett kombinált kvótarendszer bevezetésére utalt a reformok kapcsán. Ez a koncepció a jelenlegi újrahasznosítási célarányra alapozott rendszertől abban különbözik, hogy egyes csomagolási anyagfajtáknál, például italoknál újratöltési kötelezettséget is előír - magyarázta az ügyvezető igazgató. Úgy vélte, hogy egy ilyen rendszer a megugró költségek miatt nemcsak veszélyeztetné a jelenlegi modellel elért eredményeket, hanem az Európai Unió által elvárt jövőbeni célok teljesítését is meghiúsíthatja.
Szigorú elvárások 2012-re
A települési szilárd hulladékokon belül legnagyobb részesedéssel bíró csomagolási hulladékra egy olyan szabály vonatkozik, amely az újrahasznosítás arányának fokozatos növelését írja elő. Eszerint 2012-re a tagállamoknak az összes begyűjtött hulladékmennyiség újrahasznosítását úgy kell a jelenlegi több mint 50 százalékról legalább 60 százalékra növelni, hogy eközben az anyagában történő hasznosítás aránya 25 százalékról 55 százalékra emelkedjen. Ez jelentős nehézséget jelent sok országnak, hiszen jelenleg sok tagállam hulladékégetéssel teljesíti hulladékhasznosítási kötelezettségét.
Betétdíj a megoldás
Szilágyi László, a Hulladék Munkaszövetség (Humusz) elnöke nem hisz abban, hogy az EU-s csomagolási hulladék-célok teljesíthetőek a rendszer alapvető megváltoztatása nélkül. Rámutatott, hogy Brüsszel az egyes hulladékfajtáknál a jelenlegi visszagyűjtési és újrahasznosítási arányok megnégyszerezését várja el Magyarországtól öt éven belül. Mindez csak az újratöltés elterjesztésével érhető el, amelyhez a jelenleg önkéntesen alkalmazható betétdíjat kötelezővé kellene tenni - véli a zöld szervezet vezetője. Jelezte, hogy a skandináv országok, több amerikai állam és Németország példája is bizonyítja, hogy a fizetés ellenében történő hulladék-visszavétel jelentősen fokozza az emberek hulladékgyűjtési hajlandóságát. Ráadásul ezzel a rendszerrel az állam az önkormányzatokról a sokkal tőkeerősebb kereskedelemre hárítja a hulladékgyűjtés felelősségét.
Szilágyi László nem tartja megalapozottnak az Öko-Pannon számításait a gazdasági és a környezeti költségeket illetően. Szerinte Németország példája bizonyítja, hogy a jelenleg elterjedt, hulladékgyűjtő szigetes rendszer helyett házhoz menő szelektív hulladékgyűjtéssel vagy betétdíjas rendszerrel az Öko-Pannon által kalkulált szint kétszerese, háromszorosa teljesíthető. Dióssy László jelezte, hogy a szaktárca nem kíván olyan változtatásokkal élni, amely a jelenlegi modell ellehetetlenítéséhez vezetne. A reform 2010-re ütemezése azt üzeni, hogy az állam hagy időt az ipar számára arra, hogy fel tudjon készülni az új feltételekre - tette hozzá. Elmondta, hogy a jogszabályok várhatóan a jövő év első felében születnek majd meg, addig a tárca széles körű egyeztetést folytat az érintettekkel.