4p

George Eastman is azok közé az amerikai titánok közé tartozott, akik korszakos találmányaik révén megváltoztatták az életünket. Bár a digitális korszak elsodorta a céget, de a Kodak nélkül valószínűleg a tömeges fényképezés és a mozi világa is egész másképp alakult volna.

Néhány napja a világ arról emlékezett meg, hogy George Eastman feltalálta a színes filmet (1928. július 30.), bő egy hónapja egy keserédes dolog miatt is örülhettek a cégnél. A 2012 elején csődöt jelentett Eastman Kodak ugyanis megegyezett a legnagyobb hitelezőivel, így tőlük, illetve a sorstól újabb esélyt kapnak a cégvezetők, hogy a legendás előd hagyatékát méltó(bb) módon kezeljék.

A cég 130 éves története még a XIX. század végére nyúlt vissza, amikor a fényképezés még gyerek cipőben járt. Aki erre adta a fejét, annak a fotózás technikája mellett a különleges képelőhívási technikák miatt kémiai tudással is kellett rendelkezni. George Eastman (Waterville, 1854. július 12. - Rochester, 1932. március 14.) amerikai feltaláló korán rájött, hogy kulcskérdés egy olyan film és előhívólabor létrehozása, amely sokak számára vonzóvá teheti a fotózást. Ennek nyomán nyitotta meg 1888-ban a cég a világ első előhívólaborjait, amely garantálta azt is, hogy nem megy tönkre kép az előhívás során.

Az első nagy dobás azonban saját gépe a rollfilmes Kodak box kamera volt, amely megágyazott a tömeges fotózásnak, majd az áttörést a Brownie nevű masina hozta meg. A Kodak egy könnyen kezelhető, egyszerű felépítésű, akár napfénynél is újratölthető fényképezőt kínált verhetetlen 1 dolláros áron; ráadásul a ragyogóan átgondolt marketing tervvel, amit a gépezet értékesítése mögé tettek, szinte bárkinek el tudták adni a Brownie-t. Nem véletlen, hogy a gépnek köszönhetően többmillió amerikai kezdett fényképezni.

Brownie

A színes képek az 1910-es évekig ritkaságszámba mentek. Ezek többsége eredetileg fekete-fehér kép volt, melyet kézzel színeztek, utólag. Az első színes-filmet már 1907-ben forgalomba hozta a Kodak, mely az autokróm eljárásra épült. A színeket valósághűen visszaadó filmre, a színes fotográfia valódi megszületésére azonban még bő két évtizedet várni kellett. Eastman 1928-ban találta fel az új technológiát, ám a kereskedelmi forgalomban az áttörés ennek továbbfejlesztése hozta. 1935-ig várni kellett ugyanis a széleskörű megjelenésre, mikor a Kodak bevezette a piacra az előző évben kikísérletezett Kodachrome nevű filmjét.

A Kodachrome 75 évet élt meg, és 2010 karácsonya után nyugdíjazták. Akkor év végén ugyanis az utolsó, ezzel a technológiával foglalkozó fotólabor is befejezte a világszerte ismert színes film előhívását. A Kodak egyébként egy évvel korábban leállította a Kodachrome filmek és az előhíváshoz használt vegyszerek gyártását, de a laborban még egy évig kitartott az alapanyag. A hagyományos perforált celluloidszalagos fotósfilmekkel, így a Kodachrome-mal is a digitális technika elterjedése végzett. Érdekesség, hogy az 1990-es évekig gyakorlatilag a fényképészet története összefonódott a Kodak fejlesztéseivel, kísérleteivel. Ám a digitális gépeikkel hiába jelentek meg úttörőként, készülékeik gyakran horribilis ára elriasztotta az érdeklődőket.

A Kodak 2004. január 13-án jelentette be, hogy fokozatosan kivonul a hagyományos filmes kamerák piacáról, Észak-Amerikában és Nyugat-Európában nem gyárt több ilyen készüléket. Ennek megfelelően ebben az évben az alkalmazottainak mintegy negyedét elbocsátotta. A vállalat utolsó évtizede aztán egy lefele tartó hullámvasutazás volt. Utoljára 2007-ben volt nyereséges, árbevétele azonban folyamatosan csökkent, hiszen 2002-ben még 4,5 milliárdos forgalmat ért el, 2010-ben már csak 640 millió dollárt. A vállalat 2012. január 19-én kért csődvédelmet, majd 2013. június 20-án jelentették be: a legnagyobb hitelezőkkel történt megállapodás. Sajtóbeszámolók szerint a közbeeső másfél évben is komoly reorganizációs munka folyt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!