Végül az IMF szerint Magyarországnak stratégiát kell kidolgoznia az európai pénzügyi rendszerhez való csatlakozásról, arról, milyen pénzpolitikát követ e rendszer "előszobájába", az ERM2-es rendszerbe lépve.
A Pénzügyminisztérium alapvetően egyetért a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénteken közzétett országértékelésének megállapításaival - mondta Máté Dániel, a tárca szóvivője. A szóvivő szerint a kormány már tavaly felmérte, hogy a gazdaság versenyképessége veszélyben van, és a legfontosabb teendő az államháztartási, költségvetési deficit fokozatos mérséklése. Az elmúlt évben kialakult magas, 9,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány után az idén a deficit a tervek szerint 4,5 százalékra csökken. A Pénzügyminisztérium ehhez a célkitűzéshez tartja magát. Jövőre tovább mérséklődik a hiány, a bruttó hazai termék arányában már csak 3,5 százalék lesz.
Az IMF jelentése azt javasolja, hogy a kormány halassza el a tervezett adócsökkentést, ezt azonban a személyi jövedelemadózásnál nem kívánja megtenni a Pénzügyminisztérium - mondta a szóvivő. Egyrészt az ez évre elfogadott költségvetési törvény már tartalmazza a jövő évi alacsonyabb adómértékeket, másrészt a minisztérium azzal számol, hogy ha alacsonyabbak lesznek az adómértékek, akkor kisebb nominális béremelés is elegendő, ami viszont alapvető a versenyképesség javítása szempontjából - hangsúlyozta Máté Dániel.
A monetáris politika mozgástere valóban szűk, de a jegybank is elismeri, hogy a januári forintspekuláció után kialakult új egyensúlyi állapot kedvező, nem veszélyezteti az áremelkedések ütemének fokozatos mérséklését - tette hozzá.
A bérkiáramlás miatt borulhat a fizetési mérleg
A költségvetés költekezése és a bérek gyors ütemű emelése aláásta Magyarország versenyképességét és növelte a folyó fizetési mérleg hiányát - áll a Nemzetközi Valutaalap értékelésében. A Pénzügyminisztérium alapvetően egyetért a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közzétett országértékelésének megállapításaival.