Nem is lehetett volna jobb időpontban összehívni a Nabucco-csúcstalálkozót, hiszen az év eleji ukrán-orosz gázvita miatt hatalmas károk érték az érintett országok gazdaságát – fogalmazott a konferenciát megnyitó beszédében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Szerinte Európának az eddigiekhez képest máshogyan kell viszonyulnia a gázexportőr Azerbajdzsánhoz és Türkmenisztánhoz. Ezek az országok "nemcsak gázt szeretnének eladni, hanem partnerséget, európai perspektívát is várnak", valamint technológiára és kutatás-fejlesztési támogatásra is számítanak.
Összesen kétmilliárd eurós támogatás kell
A miniszterelnök arra is javaslatot tett, hogy a Nabuccó-project megvalósításához állítsanak fel egy nemzetközi szervezetet; a testület titkárságának Budapest adna helyet. Másrészt június végéig alá kell írni a kormányközi megállapodást a projektről - tette hozzá.
Az Európai Uniónak saját forrásból legalább 200-300 millió euróval kell hozzájárulnia a beruházás költségeihez, az Európai Beruházási Banknak (EIB), valamint az Európai Újjáépítési és Beruházási Banknak (EBRD) pedig hitellel kell segítenie a projektet - jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Szerinte ez azonban csak a kezdet, az lehet a cél, hogy kétmilliárd eurós uniós támogatást kapjon a program.
"A Nabucco-projektet 2002-ben kezdtük építeni, most ünnepeljük a hét éves születésnapját. Magyarországon a gyerekek hét éves korukban iskolába mennek, gondolom máshol is. A mi gyermekünk, a Nabucco hét éves korában, én úgy látom, bölcsődébe se jár. Még mindig a szülők reménybeli és jövőbeli gyermeke. Hát elég hosszú fogantatás ez, jó lenne a végére járni ennek az ügynek" – figyelmeztetett.
Topolánek: az ár csak egy tényező
A következő felszólaló, Ilham Aliyev azeri államfő leszögezte, hogy országa kormánya továbbra is támogatja a Nabucco-földgázvezeték megépítését. Kitért a vezetéken majdan szállítandó gáz árára is, mivel szerinte az összes érintett jóindulata akkor nyerhető meg, ha sikerül megtalálni a megfelelő árat.
Hozzátette: biztosítani kell, hogy a tranzitország számára is előnyökkel járjon a vezeték áthaladása a területén. Azerbajdzsán, amely a jelenlegi tervek szerint tranzitországként és szállítóként is szóba jön, megbízható partner, és kész a jövőben aktívabb szerepet játszani az energiaellátás diverzifikációjában, magyarázta az azeri elnök.
A Nabucco-vezeték megépítése stratégiai projekt az Európai Unió számára: nemcsak az energiaellátást biztosítja, hanem a kontinens biztonságát és békéjét is szolgálja – emelte ki Mirek Topolánek, az unió soros elnökségét betöltő Csehország miniszterelnöke. Hozzátette, a gáz ára csak egy tényező, az energia hiánya a függetlenséget is veszélyezteti. Úgy vélte, minél sérülékenyebb az unió a gáz- és az olajellátás szempontjából, annál inkább ki van téve a zsarolásnak és a szűklátókörű politikának.
Ezzel összefüggésben Szergej Sztanisev bolgár miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy a januári gázválság Európa jelentős részét túszul ejtette, ami újabb politikai lökést ad ahhoz, hogy megvalósuljon a Nabucco-gázvezeték. (Mint ismert, Bulgáriát nagyon érzékenyen érintette az orosz gázstop: sok gyárat kellett leállítani és a lakosság ellátása is akadozott – a szerk.)
Nika Gilauri grúz pénzügyminiszter úgy vélte, hogy a Nabucco Grúziának mint tranzitországnak lesz fontos. A projekt hozzájárul Európa energiabiztonságának növeléséhez, mivel csökken függősége az orosz gázszállításoktól - tette hozzá a grúz politikus.
Az Unió sürget
Március végére el kell készülnie a Nabuccó-projekttel kapcsolatos kormányközi megállapodás végleges szövegének és a projektben részt vevők támogatói nyilatkozatának ahhoz, hogy a vezeték minél hamarabb megvalósulhasson - mondta Andries Piebalgs, az unió energiaügyi biztosa. Hangsúlyozta, májusban már konkrét válaszokat kell adni a kérdésekre, mert ha ez nem történik meg, akkor veszélybe kerülhet a projekt. Szerinte vannak még jogi problémák, ezek megoldásához az érintett tagállamoknak uniós szintre kell átadniuk szuverenitásuk egy részét.
Az unió számára az energiaforrások és a szállítás diverzifikációja mellett nagyon fontos az is, hogy az EU-ban válságkezelő mechanizmus épüljön ki, legyenek gáztárolók, valamint jól fejlett, összekapcsolt gázrendszer, gázpiac alakuljon ki. Csak így lehet ugyanis szükség esetén gyorsan és megfelelően cselekedni, mutatott rá Andries Piebalgs.
Varga M István
Menedzsment Fórum