"Észrevételeink alapján vizsgáltassa felül a tervezett cementgyár környezetvédelmi engedélyezési eljárását, megítélésünk szerint ugyanis az evvel kapcsolatos eljárást nyugodtan nevezhetjük a jogállamiság megcsúfolásának" - áll a környezetvédők Fodor Gáborhoz intézett levelében.
A környezetvédők rámutattak, az ügy második szakaszában a civilek ötven oldalnyi szakmai véleményét a felügyelőség egyáltalán nem vizsgálta, arra hivatkozva, hogy azok a kérdések az előzetes szakaszban már felmerültek.
Gerencsér Tibor, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatója az MTI kérdésére elmondta: mivel az érintettek megtámadták a gyár környezethasználati engedélyét, a másodfokon eljáró főfelügyelőség folytatja eljárást az ügyben.
Márta Irén, a Holcim kommunikációs igazgatójának tájékoztatása szerint több civil szervezet betekintésre elvitte az üzem hatástanulmányát, az engedélyt megtámadó zöld-szervezetek viszont nem jöttek el a Holcim által hirdetett lakossági fórumokra.
A kommunikációs igazgató hozzátette a Holcim a környezetvédő szervezetek újabb gyárellenes akciójával egy időben uniós pályázatíráshoz segítséget nyújtó szakmai napot szervez a térség civil szervezeteinek, nagy sikerrel.
A Holcim Hungária Zrt. 2005 augusztusában jelentette be, hogy 65 milliárd forint ráfordításával Európa legkorszerűbb cementgyárát építené meg Nyergesújfalun. A beruházás ellen tiltakozva a környező települések népszavazáson utasították el a gyár építését. A Nyergesújfalun rendezett ügydöntő népszavazás az alacsony részvétel miatt érvénytelen volt, de a megjelentek 66,8 százaléka támogatta a cementgyár építését.