Az Egyesül Államok annak ellenére teszi ezt, hogy a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) legutóbbi döntésében elismerte, az EU-nak joga van megvédeni magát a génmódosított növényektől - áll a szövetség közleményében. Egy belső levélváltásban amerikai tisztviselők még azt is indítványozták, hogy az EU-nak kerülnie kell a "GMO" kifejezést, hogy csökkentsék a politikájukkal szembeni ellenállást.
A szövetség szerint az Európai Bizottságnak határozott ellenállást kell tanúsítania, és az európai polgárok egészségét, a természeti környezetet és a génmódosítás-mentes élelmiszerhez való jogát kell előtérbe helyeznie néhány óriáscég érdekeivel szemben.
A dokumentumokat - az Európai Bizottság és az Egyesült Államok közötti levelezés és egy találkozó jegyzőkönyvének szövege - a Föld Barátai Európa a tájékoztatás szabadságára vonatkozó jogszabályok alapján szerezte meg. A dokumentumok rámutatnak az Egyesült Államok elégedetlenségére, mivel az EU nem tudja "normalizálni" a mezőgazdasági biotechnológiai termékek kereskedelmét, és a tagállamok ellenállása miatt "hiányzik a politikai akarat, az EU génmódosított szervezetekre vonatkozó rendszerének működtetésére" - olvasható a közleményben.
A közlemény szerint az Egyesült Államok arra próbálja rávenni az Európai Bizottságot, hogy hagyja figyelmen kívül a hatásvizsgálatok alapján felmerült aggályokat és gyorsan dobja az európai piacra a génmódosított növényeket. Az USA egyebek mellett azt várja a bizottságtól, hogy engedélyezze a génmódosított repcét, a legfőbb EU-döntéshozók cselekedjenek az USA politikájával összhangban, és kötelezzék el magukat a génmódosított szervezetek EU-szintű engedélyezésére. Az Egyesült Államok azt is várja, hogy töröljék el a tagállamok által meghozott tilalmakat, és gyengítsék az EU-ban nem engedélyezett génmódosított szervezetekből származó génszennyezésre vonatkozó normákat.
A WTO az ősszel hozta nyilvánosságra a génmódosított szervezetek ügyében meghozott döntését. A WTO nem kérdőjelezte meg a tagállamok jogát arra, hogy szigorú törvényeket hozzanak a biológiai biztonság érdekében; és azt sem kérdőjelezte meg, hogy egyes országok betilthassanak egyes génmódosított szervezeteket.