3p

László Csaba szerint a jelenlegi dezinflációs környezetben jó esély van arra, hogy megvalósuljon a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium közös inflációs célkitűzése.

A pénzügyminiszter a parlament költségvetési bizottsága szerdai ülésén elmondta: az év végére tarthatónak látja a 4,5 százalékos infláció elérését, plusz-mínusz 1 százalékpontos eltéréssel. Az államháztartásról László Csaba annyit közölt, hogy eddig saját előrejelzéseiknek megfelelően alakult, így a hiány mértékénél továbbra is a bruttó hazai termék (GDP) 4,5 százaléka az idei cél.

A jelenlegi kedvezőtlen világgazdasági környezetben 4 százalékos GDP-növekedésre lát esélyt a pénzügyminiszter. László Csaba kitért arra: a kormány azért kíván a jövőben összehangoltabb gazdaságpolitikát folytatni az MNB-vel, mert a jegybank egyedül nem rendelkezik olyan eszközökkel, hogy elérje a kormánnyal együtt kitűzött inflációs célját, azt csak úgy lehetséges megoldani, hogy a jegybank és a kormány egyeztet, és a kormány óvatos jövedelempolitikával és fiskális politikával segíti az inflációs cél megvalósulását.

A miniszter szólt arról is, hogy a tőkepiac fejlesztésének érdekében a kormány javaslatára a parlament eltörölte az árfolyamnyereség adóztatását, illetve a tőkepiaci szereplők által fizetett felügyeleti díjakat a felére csökkentették.

László Csaba aláhúzta: az Európai Unióba való belépés esély az ország számára, pótlólagos növekedést jelent több csatornán keresztül, ugyanis az EU egységes piaca intenzív belső kereskedelmet tesz lehetővé, és olyan vállalkozások számára is segíti a működőtőke-áramlást, amelyek eddig nem jelentek meg a magyar piacon.

Elmondta, hogy az uniós csatlakozás után sokkszerű hatásra nem kell számítani, mivel a magyar export 80 százaléka már jelenleg is az EU-ba megy, alacsony vámtételek mellett. A miniszter szerint így túl nagy áringadozás sem várható. Jelezte, hogy az EU-jogharmonizáció a magyar gazdasági jogban csupán néhány változtatást igényel. Az adózás területén az általános forgalmi adóban meg kell szüntetni a nulla százalékos kulcsot, ami már jövő év január 1-jén megtörténhet. A fűtőolaj esetében a tonnánkénti 13 euró minimális jövedéki adószinthez kell alkalmazkodni.

László Csaba szerint kedvező, hogy néhány esetben megmaradnak átmeneti mentességek, mint a kedvezményes áfakulcs a háztartási energia, illetve az étkezési szolgáltatások esetében, s átmeneti időre megmaradhat a kisvállalkozások éves árbevételéhez kötött alanyi áfamentessége is 35 ezer euróig. A földgáz és az elektromos áram esetében a 12 százalékos kulcs fennmaradhat, a belépést követően egy évvel azonban egyeztetni kell az EU hatóságaival erről. A társaságoknak adott helyi adókedvezmények 2007. december 31-ig maradhatnak fenn, a cégeknek adott off-shore státus 2005. december 31-ig őrizhető meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!