2p

Hatékonyabb lesz az élelmiszer-ellenőrzés szeptembertől, mivel az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény szeptemberi hatályba lépésével egy kézbe kerül az élelmiszerlánc hatósági felügyelete a szántóföldtől az ételkészítésig - ismerteti a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium.

A közleményt annak kapcsán tette közzé a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája, hogy Ócsai Lajos, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Közegészségügyi Főosztályának vezetője azt mondta az MTI-nek: lényegesen több ételfertőzést jelentettek az idén, mint az elmúlt év hasonló időszakában.

Ócsai Lajos szerint a növekedés egyik oka az, hogy fellazult a hatósági jelenlét az ellenőrzési jogkör átszervezése miatt.

Az FVM közleménye állítja: a teljes élelmiszerlánc felügyelete - a szükséges garanciák biztosításának igénye miatt - már nem oldható meg hatékonyan, a korábbi, szűk szakterületeket felügyelő elkülönült hatósági - állat-, növény-, közegészségügyi - tevékenységgel. A teljes nyomon követhetőséghez egységes, a szóban forgó terület lehető legnagyobb részét lefedni képes hatósági szervezet szükséges.

Az egy kézbe kerülő irányítás biztosítja majd, hogy az élelmiszerlánc bármely pontján jelentkező probléma esetén az ellenőrző hatóság hatékonyan és gyorsan intézkedhessen - mutat rá a minisztérium. Továbbá a felmerülő élelmiszer-biztonsági veszély előzményeit és következményeit a korábbi gyakorlattól eltérően az ellenőrző hatóság végig tudja követni a teljes élelmiszerláncon - emlékeztet a közlemény.

Az agrártárcánál aláhúzzák: az ételfertőzések kivizsgálásakor az ÁNTSZ-szel közösen járnak el, míg az élelmiszer-feldolgozással kapcsolatos személyi higiénia ellenőrzésében és az egészségügyi követelmények terén az ÁNTSZ továbbra is önállóan végzi korábbi feladatait.

Az új törvény és a végrehajtási rendeletei egységesítik a szankcionálási gyakorlatot a figyelmeztetéstől a pénzbírságon át a tevékenység megtiltásáig. A büntetések kiszabásánál figyelembe veszik majd a vállalkozó gazdasági erejét, a vállalkozásé mellett a személyi felelősséget is. A vállalkozók számára megfelelő szakképesítés, illetve kötelező oktatás előírásával, a jogsértések nyilvánosságra hozatalának kötelezettségével, a bírság azonnali behajthatóságával is megerősítik az ellenőrző hatóság eszköztárát - tartalmazza az FVM közleménye.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!