Becslések szerint akár a 200 ezret is elérheti azon vállalkozások száma, amelyekhez Indiából származó guar-gumi került. Hogy miként szennyeződött az élelmiszer adalék dioxinnal, még kétséges, mint ahogy az is, hogy mely élelmiszerek jelentenek valóban veszélyt az egészségre. Azt sem tudni, hogy miért vizsgáltatta be dioxinra az egyik külföldi felhasználó az alapanyagot, idézte dr. Süth Miklóst az MTI. Ennél az anyagnál ugyanis nem kötelező a dioxin vizsgálat.
A főállatorvos felhívta a figyelmet, ha tehetjük, ne fogyasszunk E412-vel jelölt guar-gumit tartalmazó élelmiszert, ha nem nélkülözhetetlen, ne szedjünk ilyen gyógyszert, illetve ne használjunk az adalékanyagot tartalmazó takarmányt, amíg a szakhatóságok ki nem vizsgálják az ügyet. Az Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság két laboratóriumában vizsgálják a mintákat, az eredményre négy napot kell várni, így legkorábban csütörtökön tudhatunk biztosat: a bevizsgált vállalatok termékei közül melyek szennyezettek dioxinnal. Rendszeresen frissített információkat találhatunk a www.oevi.hu honlapon is a témával kapcsolatban.
Tucatnyi vállalat a guar-gumi-listán
Jelenleg a honlapon található listán több mint egy tucat vállalat neve szerepel, amelyek biztosan használják az E412-es élelmiszeradalékot, de a lajstrom folyamatosan nő. Ha valóban komolyan akarjuk venni a főállatorvos szavait, akkor nincs könnyű dolgunk, mivel E412-es élelmiszeradalék kis túlzással ugyan, de mindenben található.
Öntetek, tejtermékek, kakaóitalok éppúgy tartalmazhatják, mint kenyérfélék, dzsemek, üdítők vagy felvágottak. Ezért az sem meglepő, hogy az oevi-listáján a nagyobb vállalatok közül a Coca-Cola, a Danone és a Fornetti neve is szerepel. Ettől függetlenül nincs ok pánikra, a speciális adalékból eleve kis mennyiség kerül az élelmiszerekbe, s egyáltalán nem biztos, hogy kereskedelmi forgalomba került bármilyen termék, amely dioxinnal szennyezett guar-gumit tartalmazna.
Péntekig mindössze két vállalat, egy Tolna megyei nagykereskedő és egy Pest megyei pékség jelezte, hogy termékeikben bizonyosan van indiai guar-gumi, ezek visszahívása már meg is történt, s a vállalatok partnereiket is értesítették. A dioxinszint nagysága ezeknél a cégeknél sem ismert.
Felemás a külföldi megítélés
Eközben német és francia áruházakból már több termék is eltűnt a szennyezés miatt, ellenben olyan nyilvánosságot a Népszabadság információi szerint a hét végén még nem kapott az ügy az unió többi tagállamában, mint Magyarországon. Hétfőn viszont az Európai Unió már válságforgatókönyvön dolgozik a Világgazdaság információi szerint.
Hogy lesz-e pánik, s kerültek-e az üzletekbe hazánkban is dioxinnal szennyezett készítmények, az ma még kétséges. Ennek ellenére, ahogy a főállatorvos elővigyázatosságra intett, Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) elnöke is azt kérte, hogy örizzük meg az E412-t tartalmazó élelmiszerek vásárlásáról az áru blokkját, mivel a vizsgálatok után az élelmiszerek ára csak ezek birtokában kérhető vissza.
Szennyezett termékért a pénz visszajár
A kereskedő ebben az esetben köteles kártalanítani a vásárlót, így nyugta ellenében a terméket visszavenni és a vételárat teljes egészében visszafizetni - fogalmazott az MTI-nek Vámos György. Az OKSZ közleményt is kiadott, melyben emlékeztet arra, hogy a guar-gumi károsanyag tartalmának szakhatósági vizsgálata még tart.
A szövetség arra is felhívja a figyelmet, hogy a kereskedő köteles kivonni a forgalomból a terméket, ha bizonyossá válik, hogy a megengedett határértéknél nagyobb arányban tartalmaz egészségre káros anyagot.
Az OKSZ szerint ugyanakkor figyelemmel kell lenni arra is, hogy a guar-gumit tartalmazó élelmiszerek egy része továbbra is forgalmazható lesz, ha azokban nem mutattak ki káros anyagot. A vizsgálatokat követően a kereskedő kizárólag a tilalmi listán szereplő termékeket köteles visszavenni a vásárlótól. Figyelembe kell venni továbbá azt is, hogy a gyártó milyen időszakban állította elő a listán megnevezett terméket, mert előfordulhat, hogy csak bizonyos időszakban előállított termék esik tilalom alá.
Az unióban egy héttel ezelőtt jelent meg az első dioxin szennyezésről szóló hír. Ekkor még csupán a svájci Unipketin vállalat jelezte, hogy tudtán kívül dioxinos élelmiszeripari adalékanyag került a birtokába, amelyet az indiai India glycols vállalat exportált. A stabilizátorként használt guar-gumiban 406 pg/gramm dioxint mutattak ki. Ezt követően először olyan hírek láttak napvilágot, hogy hazánkba nem is került a szennyezett anyagból, de pénteken megerősítették, hogy a problémás tételekből Magyarországra is érkezett.