Egy 2005-ben hozott minisztériumi rendelet alapján a gyógyszerforgalmazó cégeknek az európai uniós szabványnak megfelelően biztosítaniuk kell a betegtájékoztatót a vakok és gyengén látók számára elérhető formában is, tehát Braille-írással, illetve nagyított formában.
Az együttműködésre felszólított cégek többsége nem teljesítette a kérést. Mivel ez az akadálymentesítés és az egyenlő bánásmód jogszabályi kötelezettségének elmulasztását jelenti, a VGYKE eljárást kezdeményez a kötelességüket elmulasztott cégek ellen.
Fodor Ágnes közölte, azt várják a hatóságtól, hogy állapítsa meg a jogsértést, továbbá, hogy "állítsa pellengérre" a diszkriminációt alkalmazó cégeket.
Elmondta azt is, közösségi oldalt nyitottak a világhálón, ahol a gyengénlátók elolvashatják a forgalomban lévő gyógyszerek tájékoztatóit.
Adonyi Gábor, a Gyógyszerlexikon projektmenedzsere döbbenetét fejezte ki amiatt, hogy a gyógyszerforgalmazó cégek közül többen anyagi okokra hivatkozva utasították el a tájékoztatók készítését. Mint mondta, többször tapasztalták, hogy a cégek egyenesen "ocsmány" módon viselkedtek kérésük elutasításakor.
A sajtótájékoztatón a probléma érzékeltetésére Braille-írásos tájékoztatót osztottak szét, így próbálva demonstrálni a vakokat és gyengén látókat ért diszkriminációt. Magyarországon ma mintegy 85 ezer látássérült él.