A főigazgató utalt arra, a regionális fogyasztóvédelmi szervezetek eltérő feltételek mellett dolgoznak, és ezen változtatni kívánnak. Wittich Tamás elmondta, hogy minden régióban egységes szervezetet hoztak létre. A minden régióban működő hatósági és jogi osztály, valamint az ellenőrzést koordináló osztály feladata megszüntetni az országrészenként eddig tapasztalt eltérő fogyasztóvédelmi hatósági gyakorlatot a jogszabályok alkalmazásában, a bírságok kiszabásában.
A főigazgató szólt arról, hogy a kiszabott bírságok egyelőre még nem eléggé visszatartó erejűek, ez azonban változni fog.
Sok a szabálytalanság
Kitért arra, hogy évente 45-47 ezer ellenőrzést tartanak a fogyasztóvédők, és az elmúlt öt évet tekintve évente 50 százalék körül alakult a kifogásolási arány, ugyanakkor az elkövetett szabálytalanságok kevésbé súlyosak.
Az idegenforgalmi szezon fogyasztóvédelmi ellenőrzési tapasztalatairól szólva a főigazgató elmondta, hogy a hatóság preventív célból előre jelezte, milyen típusú ellenőrzésekre lehet számítani a turizmus főszezonjában. A bejelentett fokozott ellenőrzés ellenére az idegenforgalmi szezonban 73 százalék körül volt az ellenőrzött egységeknél a kifogásolási arány.
A számlákat is vizsgálják
Wittich Tamás főigazgató a konferencián szólt arról, hogy jövőbeni hatáskörüket több készülő jogszabály is érinti. Példaként említette, hogy a villamos energiáról szóló törvény már hozzájuk rendelte a villanyszámlákkal kapcsolatos ügyeket, és vélhetően a gáztörvényt is ehhez hasonlóan módosítják.
Kérdésre válaszolva Wittich Tamás elmondta, hogy eddig is vizsgálta a fogyasztóvédelmi hatóság a közüzemi számlákat, elsősorban az érthetőség szempontjából. Tapasztalatuk szerint összességében rendben voltak a közüzemi számlák, a fogyasztók többnyire a részletekben vesznek el.
Tovább munkálkodik az eseti bizottság
Alexa György, az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságának elnöke a konferencián a testület munkájáról adott tájékoztatást. Elmondta, hogy a testület mandátumát a parlament meghosszabbította. A márciusban létrehozott eseti bizottság április óta 10 bizottsági ülést, egy szakmai konferenciát és több kihelyezett tanácskozást tartott. Az eseti bizottság még ebben a hónapban megvitatja, majd beterjeszti a parlament elé az eddig végzett munkáról a jelentést. Az elnök megjegyezte: 5-6 hónapos munka alatt nem lehet évek óta meglévő gondokra választ adni, jelentésük egyfajta diagnózist állít a területről.
A civil fogyasztóvédelem állami finanszírozásával kapcsolatban megjegyezte: létezik olyan nyugat-európai gyakorlat, ahol a civil fogyasztóvédelmi szervezetek az állami közfeladat ellátását versenytárgyalásos körülmények között nyerik el, majd ezt követően közszolgáltatási szerződésben rögzítik a feltételeket, köztük a finanszírozást. Ez a gyakorlat a folyamatot ellenőrizhetővé teszi, illetve a szerződés felmondható nem teljesítés esetén.