2p

A fogyasztóvédelem továbbra is szétszabdalt terület marad, miután a fogyasztóvédelmi cselekvési terv nem tesz említést a különböző minisztériumok irányítása alatt álló hatóságokról - közölte a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ).

A FEOSZ utal arra, hogy a fogyasztóvédelmi cselekvési terv elismeri, hosszabb távon a fogyasztóvédelem megerősödése attól fog függni, mennyire tudja az állam egységesen irányítani ezt a területet.

A civil fogyasztóvédelmi szervezet úgy látja, ennek érdekében mindössze annyi történik, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelőségek a közigazgatási hivataloktól a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez kerülnek.

Az FEOSZ állásfoglalásában kifogásolja, hogy a fogyasztóvédelmi cselekvési tervnek mindössze egy pontja foglalkozik a civil szervezetekkel, miközben a kormány a dokumentum kidolgozásakor folyamatosan alapvető célként említette a civilek megerősítését. A kormány a Fogyasztóvédelmi Tanácsadó Irodák országos hálózatát kívánja kialakítani a civil szervezetek szerepének növelése érdekében.

A szövetség közölte, hogy jelenleg is sok fogyasztóvédelmi társadalmi szervezet működtet országos hálózatot. Szerintük az állam nem hozhat létre civil tanácsadó hálózatot, hiszen ez ellentétes nem csak az európai uniós gyakorlattal, hanem ellentmond az egyesülési jogról szóló törvényben meghatározott céloknak is.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!