A növekedés üteme lassan gyorsul az idén, de éves átlagban nem lesz nagyobb a tavalyinál, várhatóan 3,3 százalék körül alakul – áll a GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében.
A kutatók azzal számolnak, hogy a második félévben a külső egyensúly romlása folytatódik, az infláció enyhén emelkedik, a júniusban meggyengült forint kissé erősödik, a kamatok valamelyest ismét csökkennek.
Idén az eurózóna GDP-je csak 1 százalékkal, Németországé még kisebb ütemben nő. A magyar növekedés az I. negyedévi 2,7 százalék után némileg gyorsul, éves átlagban 3,3 százalék körül várható.
A prognózis emlékeztet, hogy a tavaly őszi jelentős közalkalmazotti béremelés áthúzódó hatása szeptemberig jelenik meg a statisztikában. Az adóváltozások miatt a nettó keresetek a bruttónál gyorsabban emelkednek. A reálbérek éves átlagban legalább 10 százalékkal nőnek. Ezen belül a költségvetési szektorban mintegy 17 százalékkal, az üzleti szférában pedig – a teljesítményeket így is messze meghaladva – mintegy 8-9 százalékkal. A kiskereskedelem ennek megfelelően a gazdaság legdinamikusabb ágazata.
Az állami és önkormányzati intézmények forráshiánya, a számlázás késleltetése, ennek következtében a beruházások zuhanása miatt az építőipar teljesítménye az első négy hónapban csökkent, az év egészében azonban szerény, 3 százalékos növekedés remélhető. Az üzleti szféra óvatosan, de növeli beruházásait.
Az ipari termelés exportvezérelt; az első négy hónapban az ipari kivitel 8,4 százalékkal, a belföldi értékesítés csak 1 százalékkal emelkedett.
A külső egyensúly romlik, a folyó fizetési mérleg hiánya április végéig kétszerese volt az előző évinek, év végére a deficit elérheti a 3,8 milliárd eurót – teszik hozzá.
Idén a beáramló külföldi tőke elmaradt a kiáramlótól, a második félévben azonban a privatizációs folyamat újraindulása és az EU-csatlakozás előtti érdeklődés hatására javulás várható. A nettó külföldi adósság így is nő, ennek kamatterhe azonban jelenleg alacsony – állapítják meg.
Az infláció a következő hónapokban az energia-áremelés, az aszályos időjárás és az alacsony bázis miatt gyorsul, éves átlagban azonban kisebb lesz a tavalyi, 5,3 százaléknál, várhatóan 4,8 százalékra mérséklődik.
Az államháztartási hiány növekedése lassul, az éves deficit a GDP 5 százaléka körül várható. A pénzpiacon a helyzet várhatóan lassan stabilizálódik.
Folytatódik az egyensúly romlás
A GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a növekedés üteme lassan gyorsul, de éves átlagban nem lesz nagyobb a tavalyinál. A második félévben a külső egyensúly romlása folytatódik, az infláció enyhén emelkedik, a júniusban meggyengült forint kissé erősödik, a kamatok valamelyest ismét csökkennek.