A Nigériai kormány 7,5 milliárd dollárra perli a Pfizer gyógyszergyárat, mert állítása szerint a cég az állami hatóságok tudta nélkül végzett gyógyszerkísérleteket gyermekeken. A tesztekbe körülbelül 200 gyermek halt bele, mások pedig pszichikai és testi károsodásoktól szenvednek.
A cég egy, a meningitis baktériumfertőzés elleni szert próbált ki az afrikai országban még 1996-ban, amikor ott járvány tört ki. A kísérlet Nigéria egyik északi tartományában, Kano-ban zajlott. A nigériai állami hivatalok azt állítják, hogy nem engedélyezték gyermekek beoltását a tesztelni kívánt szerrel.
A Pfizer ezzel szemben azt állítja, hogy a gyógyszerkísérlet a Nigériai állami szervek beleegyezésével zajlott, ráadásul betartottak minden nemzetközi jogszabályt és etikai normát is. A vég szóvivője Briant Haskins azt állította a BBC-nek, hogy a tesztek a lehető legbiztonságosabb körülmények között zajlottak. "A nigériai kormány vádjai nem alapulnak teljesen a tényekre" - fogalmazott a szóvivő.
A cég korábban azt állította, hogy a gyermekek szüleivel szóbeli megállapodást kötöttek, amikor azok beleegyeztek a kísérletekbe, amelyek "orvosi, tudományos, törvényességi és etikai szempontból is megállják a helyüket."
Magát a szert egyébként az Egyesült Államokban csak felnőttek szedhetik, gyermekek nem.
Két éve már tart egy peres ügy a cég ellen, amelyet Kano tartomány kezdeményezett, az a terület, ahol a kísérleteket végezték. A Pfizert nemcsak állami szervek perelték be korábban, hanem az érintett gyermekek családjai is.