2p

Rosszul időzített és gyengén kommunikált döntés volt az árfolyamsáv eltolása – nyilatkozta a Világgazdaságnak a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Járai Zsigmond továbbra is úgy véli, hogy az árfolyamgyengítéssel nem lehet javítani a versenyképességet.

A jegybankelnök közölte: a forint gyengítése nem javítja a versenyképességet, és a kormány komolyabb megszorításokat ígért a jegybanknak 2004-re. A sáveltolással a kormány garanciát kívánt adni az exportőröknek, hogy a forint nem erősödik tovább egy bizonyos szintnél. A jegybank először azt javasolta, hogy mindez a 2004-es büdzsé összeállításakor történjék, de mivel a kabinet már idén mérsékli a költségvetés kiadási oldalát, és ígéretet tett a szigorítások 2004-es folytatására, a jegybank beleegyezett az ingadozási sáv eltolásába - derül ki az interjúból.

Mint Járai Zsigmond elmondta a jegybanknak nem volt hatékony érve a sáveltolás ellen, és a döntés felelőssége közös, a Magyar Nemzeti Bank vállalja annak következményét. Amennyiben az euró árfolyama visszatér a jegybank által kívánatosnak tartott 250 forintos szintre, úgy a döntés megfelelő volt – vélte a jegybank elnöke.

Járai Zsigmond a Világgazdaságnak elmondta a döntés rosszkor született, mert bejelentése pillanatában a forint már gyengébb volt, mint amit a jegybank és a kabinet látni szeretett volna, a piac ráadásul túlreagált a sáveltolást. A jegybankelnök úgy vélte, hogy a pénzügyminiszter kommunikációs hibát is vétett: először a sáveltolást jelentette be, így a költségvetési megszorítás már kisebb figyelmet kapott; ez vezethetett a heves piaci reakciókhoz is.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!