A hitelbiztosító közleménye szerint a világ gyógyszeripara hasonló ütemben változik mint a teljes vegyipar, de a növekedés mértéke szerényebb volt: a gyógyszeripar teljesítménye 2010-ben 5 százalékkal bővült, míg az idén újabb 5-7 százalékkal növekedhet.
Az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb elemzése szerint a globális vegyipar 2010-ben jó évet zárt, a dinamikus növekedésben nem volt megtorpanás. Az európai vegyipar teljesítménye leginkább a feltörekvő piacokon, így a Kínában tapasztalható folyamatos, erős kereslet miatt emelkedett.
A közlemény idézi Vanek Balázst, az Atradius Hitelbiztosító országigazgatóját, aki szerint 2011-ben Ázsiában és Amerikában továbbra is erős keresletre számíthatnak az európai vegyipari cégek. Eközben Európán belül a növekedés körülbelül 2,5 százalék körül alakul, a fiskális megszorítások valamint a kormányzati gazdaságélénkítő csomagok lejárta után.
Emlékeztetnek rá: a 2009-es 6 százalék feletti gazdasági visszaesés után tavaly már éves szinten 1,2 százalékkal nőtt a magyar GDP, miközben 2010 elején 9,5 százalékkal bővült a vegyi termékek iránti kereslet. Az Atradius felmérései szerint ez a növekedési ütem egész 2010-ben fennállt, hiszen a szektor 10,8 százalékkal bővült, s 2011-ben sem várható a folyamat megtorpanása.
Ezen belül továbbra is leginkább a gyógyszeriparban várható növekedés mind a késztermékek, egyéb hatóanyagok, valamint a félkész termékek vonatkozásában. Tekintettel a piaci lehetőségek bővülésére, illetve javulására, az Atradius véleménye szerint a válság előtti állapot ismét elérhető lesz az említett piaci ágazatokban a 2011-12-es évben.
Vanek Balázs szerint emellett különösen erős a kereslet az alapanyag-műanyagok, illetve a szerves vegyszerek iránt. Magyarországon a műanyag-alapanyagok legjelentősebb felvásárlója a csomagolóipar, 40 százalékos piaci részesedéssel. Ez a szegmens kevésbé szenvedte meg a válságot, az élénkülés pedig azonnal éreztette kedvező hatását.
Ezzel szemben a tisztítószerek, testápolási cikkek, valamint az építőipar visszaesése miatt a festékek és műanyag-építőanyagok gyártásának területén csak kisebb mértékű bővülés várható. Az építőipari recesszió hatását jól jelzi, hogy 2009-ben a magyar festék- és lakkgyártók 15 százalékkal kevesebb, összesen 60 ezer tonna terméket állítottak elő a korábbi évek átlagaihoz képest - áll az elemzésben.
Az Atradius országigazgatója szerint azok a vegyipari vállalatok, amelyek értékesítésükben főként az exportpiacokra összpontosítottak, könnyebben vészelték át a válságot, mivel a magyar piac termékfelvevő képessége lassabban közelít a krízis előtti időszakra jellemző szinthez. Vanek Balázs szerint a szektor jövedelmezősége párhuzamosan javul az értékesítés bővülésével, illetve az árak normalizálódásával.
Az országigazgató szerint ezért a 2011-es évben számottevő profitra tehetnek szert a Mol, a TVK, a Richter és az Egis tulajdonosai.
Az Atradius vezetője ugyanakkor figyelmeztet arra is, hogy a növekvő megrendelési állományok, emelkedő kinnlevőségi rátákat is eredményezhetnek, amelyek egyben magasabb kockázati szinteket jelentenek.
Kifejtette, "nem szabad, hogy a felpörgő piacon elveszítsük a veszélyérzetünket, hiszen minden üzlet kockázatokkal jár. A klasszikus hitelbiztosítási konstrukciók mellett az új vevők előzetes minősítése is nagyon hasznos lehet".
Az Atradius teljes körű követeléskezelési megoldásokat, hitelbiztosítási, viszontbiztosítási és követelésbehajtási szolgáltatásokat kínál a magyar és a globális piacokon. A cég 60 millió vállalatot tartalmazó hitelinformációs adatbázissal rendelkezik és 35.000 hitellimit-megállapítást végez naponta. A vállalat 1,7 milliárd eurós árbevételével és 31 százalékos világpiaci részesedésével a világ egyik legnagyobb hitelbiztosítója.
MTI