Nemes szándék vezérelte a XIX. század Magyarországának felszolgálóit, amikor a Schramek Vendéglőben 1890-ben megalakították a Magyar Pincér Asztaltársaságot. A negyven taggal induló szervezet az ipar nyelvezetének magyarosítását, az elesett szaktársak segítését és a szakmai oktatás színvonalának emelését jelölte meg fő feladatául. A hajdani kiszolgálók nem véletlenül választották a Rákóczi út 17. alatti Schrameket, hiszen annak messze földön híres volt a konyhája.
Elit helyek
A társasággal szemben a vendéglő azonban nem sokáig élt, hiszen már 1894-ben átalakították, s helyén a Balatonhoz címzett kávéház nyitotta meg kapuit. A hajdani tulajdonos, Tihanyi József - aki korábban maga is pincér volt - több tízezer koronát költött a felszerelésre: az egykorú lapok lelkendezve emlékeznek meg a pazar márványfalakról, a rézből készült különleges csillárokról, az óriási és oldalukon díszes tükrökről, a freskókról, a francia tapétáról és az udvarias személyzetről. A műintézménynek hamar kialakult a törzsközönsége: többek mellett ide járt Vajda János, Ambrus Zoltán és Pásztor Árpád.
Igaz, a Balaton nem elsősorban róluk, hanem a politikusokról volt közismert. Az első világháborút megelőző évtizedben egy-egy este akár száz képviselő, több tucat, országszerte népszerű, gyakorta olvasott újdonász, s egy két regnáló vagy bukott miniszter is megfordult a sokat látott falak között. A bolt egyébként igen sokáig húzta: még az ostromot is túlélte, s csak a negyvenes évek végé húzták le a rolót.
Ugyancsak neves hely volt a Rákóczi út 20-ban működő Elit Kávéház, amelynek tulajdonosa Adorján Gyula, korának világviszonylatban is legjobb biliárdjátékosa volt. A férfi hajnalban, a vendégek távozása után gyakorolt, ám az üzlet csinosítására nem sokat költött, így amikor a firma 1910 elején gazdát cserélt, az új tulajnak, Grósz Ödönnek huszonötezer koronát kellett költenie a tatarozásra. Magához vette Magyari Imre, majd Banda Marci cigányzenekarát, s megszervezte az első rajkózenekart, amelynek óriási sikere lett.
Láthatatlan hullámok
A helyiség ekkoriban kapta az új, hangzatos Ostende nevet. A pazar fénnyel berendezett teremben egymás mellett álltak az asztalok, a mennyezetről sárgás fényt árasztó kristálycsillárok csüngtek alá, az óriási oszlopokat pedig folyamatosan pucolgatott tükrök borították.
A firma szerencsecsillaga akkor ragyogott fel igazán, amikor 1925 nyarán a feje fölött lévő szobákban hozták létre a frissiben megalakított Magyar Rádió első stúdióját. Az igazgatóságnak szinte kézenfekvő volt, hogy az alattuk lévő kávéház előadóművészeit is bevonják a műsorkészítésbe: így került hetente egyszer élő adásba Kalmár Pál, az Ostende sztárja. Sőt, adott innen közvetítést 1937-ben az angol BBC és a német hírszolgálat is.
A hangot telefonvonalon juttatták el a központi kapcsolóterembe, ahonnan külön, úgynevezett zenekábelen futott tovább a jel. Ez utóbbi a kor csúcstechnológiáját képviselte, így méltán volt rá büszke a Magyar Királyi Posta.
Paradoxon, de az éjszakai életben egyre jobban felkapott hely nappal átváltozott szolid vendéglátóvá. Lehetett itt például ötven fillérért úgynevezett kombinált reggelit is kapni, ami állt bőséges teából, kávéból, vajból, mézből és két, tekintélyes darab zsemlyéből; emellett akadt esti menü is, illetve bevezették az uzsonnahangversenyeket is. Utóbbin habos kakaót és aprósüteményt szolgáltak fel a nagyérdeműnek az arisztokratikus megjelenésű és kiváló modorú pincérek.
Délelőtt mindennapos látvány volt az asztaloknál kvaterkázó kispolgár vagy az étkezés mellett itt művelődő kereskedőinas. Visszaemlékezések szerint a bevétel harmadát adta a nappali üzem.
(Folytatjuk)
Lázin Miklós András
Menedzsment Fórum
