2p

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) az idei év második felétől új iparpolitikai programot indít be, amelynek keretében befektetők részvételével hálózat épül ki az egyetemek között.

Csillag István gazdasági miniszter, a tárca és az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete (UNIDO) által szervezett Technológiai Előretekintési Csúcstalálkozó miniszteri kerekasztal-tárgyalását követően közölte, hogy az egyetemek kormányzati támogatásra számíthatnak, amellyel megjelenhetnek az üzleti szektorban.

A miniszter az értekezletről szólva elmondta, a konferencián azt vizsgálták, hogy a különböző iparágak hogyan fejlődnek az uniós csatlakozás előtt, és azt követően. Elemezték továbbá, hogy miként kellene a különböző fejlesztési elképzeléseket összehangolni és milyen új pályák nyílnak meg.

Csillag István kiemelte: Magyarország szempontjából három fontos iparágról váltottak szót, a március 27-29 között megrendezett, háromnapos konferencián a szakemberek. Mint mondta: a bio-, géntechnika térnyerése és fejlődése új irányba terelheti az agrárgazdaság fejlődését is.

Kiemelte: az autóipar jelenti a foglalkoztatás szempontjából a legbiztosabb terepet, ahol nem csökkent, hanem nőtt a foglalkoztatás. Példaként említette: már feltűntek az alig fogyasztó és a környezetet kevésbé terhelő motorok, ami egy egészen új iparág megtelepedését jelentheti Magyarország számára is. Hozzátette: az uniós csatlakozás után ez újfajta iparpolitika bevezetésére ad lehetőséget, az együttműködésben és a versenyben pedig új dimenziót nyithat.

A harmadik, kiemelt iparágról, az IT-ről szólva elmondta: a 3G technológia fejlesztése szintén egy új iparág beindulását jelentheti, így Magyarország számára különböző új technikák letelepedését, beruházásösztönzést jelenthet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!