2p

Dunai Szabadalmi Intézet (DPI) néven közép-európai szabadalmi szervezet felállításáról tárgyaltak hétfőn Budapesten az osztrák, a román és a magyar szabadalmi hivatal vezetői.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal (SZTNH) tájékoztatása szerint a tárgyalások eredményeképpen a három hivatal vezetői olyan közös előkészítési menetrendben állapodtak meg, amelynek értelmében - a szükséges nemzetközi és európai elismertetést követően - a Dunai Szabadalmi Intézet 2013-ban már meg is kezdheti a működését.

A nemzetközi szervezet - a tervek szerint - budapesti székhellyel működne a hálózatosság elve alapján, a központi adminisztrációs feladatokon túl az érdemi kutatási és vizsgálati feladatokat a résztvevő nemzeti hivatalok elbírálói végeznék.

A SZTNH közleményében emlékeztet arra, hogy a DPI nemzetközi szervezet létrehozásáról 2009 nyarán kezdődtek előzetes szakértői egyeztető tárgyalások a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és az Osztrák Szabadalmi Hivatal között. A két hivatal terveik és szándékaik megerősítésére közös nyilatkozatot fogadtak el 2011 áprilisában, a román hivatal (State Office for Inventions and Trademarks) 2011 őszén jelezte érdeklődését a kezdeményezés iránt.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal hangsúlyozza: a DPI egyszerűbb, gyorsabb és magas színvonalú szabadalmi ügyintézést, szolgáltatást tenne lehetővé, támogatva és ösztönözve a Duna-régióban zajló kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységet.

A kezdeményezés megkönnyítené a szabadalmi oltalom nemzetközi megszerzését, egyben lehetőséget biztosítana a térségi bejelentők számára, hogy bejelentésük nemzetközi kutatásának, illetve elővizsgálatának magyar vagy angol nyelven történő lefolytatását kérjék.

A DPI létrehozása különösen kedvezően befolyásolná a régió  termelő kis- és középvállalkozásainak innovációs hajlandóságát. A szervezet a kutatás-fejlesztés és az innováció elősegítése révén a térségi ipar feltételeinek javítását, az ipari kapacitások minőségi fejlesztését és egyben a vidéki térségek ipari-gazdasági potenciáljának növelését is eredményezheti - írja közleményében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!