Az 1800-as évek vége felé egyik, a mai Vajdaság területén lévő földtulajdonos modernizálni kívánta birtokát. Az elkészített terveket bemutatta a szabadkai takarékpénztár vezetőjének, aki ugyan vonzónak ítélte azokat, ám miután nem találta elegendőnek a felajánlott anyagi biztosítékait, elutasította kérelmét.
Mivel a birtokos egyben rokona is volt, magánemberként azt javasolta neki, keressen egy olyan tőkéstársat tervei megvalósításához, aki a bank szemszögéből nézve feddhetetlen, komoly "névvel" bír, s így részére váltót tudna adni.
A jó rokon
A nagygazda megfogadta a baráti tanácsot, s felkereste egyik távoli, Felvidéken élő rokonát, aki rövid rábeszélés után kiállította részére a kért papírt, melynek birtokában végre hozzájuthatott az annyira áhított tőkéhez. Kettejük megállapodása szerint a váltón szereplő összeg egy szerény kamattal növelt részét kellett az alföldi gazdának négy egyenlő részben visszafizetnie, amit a felvidéki atyafi folyamatosan továbbküld majd a pénzintézetnek.
A kiutalt pénzt annak rendje és módja szerint felhasználták, majd a keletkező haszonból a birtokos elkezdte távoli rokonának fizetni az előre kialkudott összegeket. Gyanútlan gazdánk már az eredeti tőke felét visszautalta, mikor a bankigazgatótól arról értesült, hogy a „jó atyafi” azt elfelejtette továbbküldeni a szabadkai pénzintézetnek. Miután ez tudomására jutott, természetesen megkereste rokonát, ám ő tudni sem akart a történtekről, s mikor a nagybirtokos tovább akadékoskodott, váltóhamisításért beperelte őt.
Inkasszó a kastélyra
Súlyosbította az alföldi gazda gondjait, hogy ő - bízva a becsületszó erejében - annak idején semmiféle papírt nem kért a tranzakcióról. A nagy érdeklődéssel kísért per során a védelem - egyéb lehetősége nem lévén - az aláírás hitelességét próbálta bizonyítani.
Az ügyvéd elsősorban a váltót adó kastélyának személyzetét idéztette be tanúként, akik azt ugyan elismerték, hogy a gazda járt náluk, ám arról már nem volt tudomásuk, milyen megállapodásra jutott vele uruk. Hasonló eredményre vezetett a szembesítés.
Már-már úgy látszott, soha nem derül ki az igazság, amikor váratlan esemény történt. Egy felfogadott magándetektív ugyanis kiderítette, hogy a felvidéki atyafi az elmúlt években óriási adósságot halmozott fel, továbbá nem csak távoli rokonát, hanem több embert is hasonlóképpen becsapott.
A panaszosokat beidézték a tárgyalásra, majd az elhangzottak fényében felmentették az alföldi földbirtokost a váltóhamisítás vádja alól. Ügyvédje ugyan rá kívánta venni, hogy pereljék be a "jó rokont", ám ő ezt elutasította, mondván, éppen elegendő büntetés számára a szégyen, s hogy kis híján mindenét elvesztette. A bank ugyanis - amint az ítélet elhangzott - végrehajtókat küldött a felvidéki kastélyba…
Lázin Miklós András
Menedzsment Fórum
