2p

Jelentési és adminisztrációs kötelezettségeik jelentősen nőnek, s így versenyhátrányba kerülhetnek a magyarországi biztosító társaságok annak következtében, hogy az EU-csatlakozásra hivatkozva túl szigorúra sikeredik a hazai szabályozás - vélekednek a piaci szereplők.

A változásokat a biztosítási törvény rövidesen a kormány elé kerülő módosítási javaslata tartalmazza. A tervezetben számos adatvédelemmel, fogalmi kérdéssel kapcsolatos, apróbb változtatás is szerepel, ezek mindegyike az EU-kompatibilitást szolgálja.

A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) álláspontja szerint a biztosítókat érintő túlszabályozottságot csökkenteni kellene - mondta Kepecs Gábort, az ÁB-Aegon Biztosító vezérigazgatója. A csatlakozással együtt járó törvénymódosításokkal egyet lehet érteni, de a jelek szerint a magyar szabályozás jóval szigorúbb lesz az EU-énál - mondta Kepecs az MTI-nek.

Hasonló véleményen van Pálvölgyi Mátyás, a Generali-Providencia Biztosító elnök-vezérigazgatója is. Elmondta, az EU-szabályokkal teljes mértékben egyetért, de erősen tart attól, hogy a megnövekedett adminisztráció magasabb költségeket szül, megdrágítja a biztosítók működését, s így versenyhátrányba kerülnek a kevésbé szabályozott körből érkező, olcsóbb versenytárakkal szemben.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!