A harmincas években a mezőgazdasági népesség gazdasági és szociális helyzetének vizsgálata élénk vitákat váltott a közvéleményben. Az ezzel a témával foglalkozó írókat, így például Féja Gézát, Erdős Ferencet és Kovács Imrét számos kritika érte, hogy túl erős színekkel ábrázolják a kétségtelenül lehangoló viszonyokat.
A hatalom nemtetszése addig ment, hogy Féját Viharsarok című művéért öt, míg Kovács Imrét, a Néma forradalom szerzőjét három hónapi fogházra ítélték. Igaz, büntetésük nem vált jogerőssé, mivel az érintettek 1937-ben fellebbeztek.
Szomorú rétegek
Dr. Móricz Miklós, a kor jeles szakértőjének számításai szerint ebben az időben 2,8 millió ember tartozott a koldus kategóriába, amelyből 1,145 milliót (280 ezer családot) tett ki a törpebirtokosok rétege. Nekik a fő jövedelmi forrásuk az volt, hogy egytől öt holdig terjedő földjükön a maguk számlájára és veszélyére gazdálkodtak.
Ezeknek az embereknek az összesített termelési eredménye Móricz Miklós becslése szerint mintegy 200 millió pengőt tett ki - ez a számok nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy egy-egy emberre vetítve a jövedelem nem érte el a 175 pengőt. A keresők létszáma egyébként 545, míg az eltartottaké kereken hatszázezer volt.
A következő réteget a gazdasági cselédek alkották a maguk 590 ezres létszámával - ez durván 130 ezer családot jelentett. Az ő összesített produktumuk 123 millió pengőt ért. Ebben az esetben háromszázezer keresőre 290 ezer eltartott jutott.
Egy átlagos családnak évente 945 pengőből kellett megélnie. A dolgozók 1,68 pengőt kaptak - azaz tizenkét hónap alatt 615 pengőt vittek haza.
A rangsor végén a gazdasági munkások álltak. Itt 260 ezer család szerepelt, s négyszázezer dolgozóra 685 ezer eltartott esett. E réteg gazdasági eredménye 112 millió pengőt ért.
A keresők esztendőnként 280, azaz naponta 77 fillért tudtak „összeszedni”. A teljes lélekszámra még kevesebb, napi 28 fillér, míg egy családra 430 pengő jutott. Érdemes visszaidézni: egy munkás éves jövedelme 2.000-4.500 pengő körül mozgott.
A közel hárommillió ember összesített keresete Móricz számításai szerint így alakult: a föld hozama 200, a gazdasági cselédség bére 123, a részesedés fejében keresett termények értéke 100, míg a készpénzben adott napszám alig 40 millió pengőt tett ki. Ebből ugyanakkor lejött a birtokbérlet, az adók és törlesztések összege.
Munkanapok
A harmincas években nagyjából kétmillió ember osztozott a mezőgazdasági munkán. A termelési terület esztendőnként 360 millió munkanapot „adott” a dolgozóknak - ugyanakkor az említett létszámnak 470 millió munkanap ellátására volt „képessége”. Így 110 millió nap ment veszendőbe, ami 150-200 millió pengős hiányt produkált. Ez az összeg, bár személyre levonva nem jelentett sokat, mégis emelte volna a vidéki lakosság életszínvonalát. Talán nem lesz érdektelen ide iktatni a munkanapokra fizetett mezőgazdasági munkabérek változását:
Mint a táblázat is mutatja, a helyzet korántsem volt túl rózsás. A szerény emelkedésben az játszott szerepet, hogy a terményárak kis mértékben megugrottak, így a földbirtokosok többet tudtak fizetni.
Érdemes közbevetni, 1937-ben közel 1.800 településen vezették be a minimális munkabéreket. A szabályozás három csoportban - férfi, nő, gyermek - történt. A legalacsonyabb tarifa a téli hónapokban „élt”, amikor helyenként egy pengő alá esett a férfidolgozók keresete - az átlag egyébként 60-120 fillér volt. Tavasszal és nyáron a díj felment 80-200 fillérre, de volt olyan vidék, például Csanád megyében, ahol aratáskor négy pengőt fizettek a gazdák a summásoknak.
(Folytatjuk)
Lázin Miklós András
Menedzsment Fórum
