Az elmélet röviden:
Adócsökkentések révén egy csomó pénzt otthagyunk a közép- és felső-középosztálynál meg a kis- és középvállalkozásoknál, akik ezt a pénzt árukra és szolgáltatásokra költik, ami munkahelyeket (és növekedést) teremt, hiszen ezeket az árukat és szolgáltatásokat elő kell állítani, s így a megugró növekedés miatt összességében - mivel nő az adóztatható bázis, a gazdaság teljesítménye - nem csökkennek mégsem az adóbevételek.
Az igazság valószínűleg az, hogy ennek az elméletnek van alapja, és kedvező körülmények közepette talán működhetett volna, de a jelenlegi környezetben egyértelműen óriási hibának bizonyult bevezetése. Azok ugyanis, akik ehhez a többletpénzhez hozzájutottak nem magyar árukra és szolgáltatásokra költötték. Egyrészt eleve kétséges, hogy a többletköltés mennyire hazai termékekre irányulhat egy olyan országban, ahol ilyen jelentős az import, tehát még kedvező körülmények közepette is könnyen lehet, hogy egyszerűen csak annyit eredményezett volna, hogy megugrik a külföldi termékek kereslete, és a folyó fizetési mérleg egyenlege leromlik.
Most azonban még csak nem is ez volt a helyzet, hanem az, hogy az eladósodott lakosság egyszerűen hitelvisszafizetésre fordította a pénzt, illetve az egyre fokozódó jogbizonytalanság (szerződések visszamenőleges átírása, magánnyugdíjpénztári pénzek elkobzása, stb.) miatt egyszerűen megtakarították a pénzt, biztonsági tartalékot képezve - vagy itthon vagy egyre inkább külföldön.
A lakosságnak juttatott pénz így forint gyengítő tényező lett, mert akár hitelt fizettek vissza belőle (amit a bankok hazavittek anyaországaikba, mert itt sem jó lehetőséget nem láttak, sem pedig nem merték tartani a pénzt, félve, hogy elveszik tőlük), akár közvetlenül külföldre vitték, az euró iránti keresletet növelte.
A fenti gazdaságpolitika eredménye tehát a lecsökkent adóbevételeken keresztül megugró költségvetési hiány, és gyengülő forint lett, ráadásul az európai adósságválság és a hazai gazdaságpolitika iránti bizalmatlanság miatt a magyar kötvényhozamok is felrobbantak, 9% fölötti szintekre emelve állampapírjaink hozamszintjét, amely fenntarthatatlan, kigazdálkodhatatlan. Még az inflálódó forintban sem nagyon valószínű, hogy a 9% feletti hozam fenntartható, de a 2%-os inflációjú euróban 7-8% reálkamatot kitermelni képtelenség, ez az állapot hosszabb távon nem maradhat fenn. Vagy nem fizeti ki az ország az adósságát, vagy lecsökkennek ezek a hozamok - az utóbbira tippelnék, de ehhez külső (IMF-es) segítség kell.
Alternatív megoldás az MNB devizatartalékaiból törlesztés, de az meg valószínűleg a forint beomlásához vezetne, és a bankrendszert, a lakosságot és az államot egyszerre tenné tönkre. Az IMF-nek valós, értelmes alternatívája nincs, persze a huszárkodást egy ideig lehet folytatni...
Közben kaptak egy karácsonyi ajándékot a közalkalmazottak és a bankok.
"A levélben a miniszterelnök hangsúlyozza, hogy a kormány kedvezményes kamatozású forinthitel biztosításával kíván segítséget nyújtani a devizahitel rögzített árfolyamon történő végtörlesztéséhez. " Ezt most őszintén szólva nem értem, azt hittem, hogy bő egy hete pont arról állapodtak meg a bankokkal, hogy lezárják a végtörlesztést, határidejét lerövidítik, nem buzdítanak rá senkit, cserébe a bankok segítenek átvállalni terheket - most mégis újabb adag végtörlesztőt, s ennél fogva azonnal realizálandó veszteséget, zúdítanak a nyakukba? Örülni fognak a bankok, hogy a megállapodást pár nap alatt fel is rúgták? Vagy rosszul értelmezek valamit? Különös. Mint ahogy az is különös, hogy miért akarja ennyire erőltetett ütemben felszámolni a devizahiteleket a kormány. Két módon is korlátozni lehet ezeknek a gazdaságra való negatív hatását: az egyik, ha leépítjük, eltüntetjük őket valahogy - ez zajlik most - a másik, ha olyan politikát folytatunk, ami erősen tartja a forintot, és akkor nem okoz túl nagy károkat. A kormány inkább az erőltetett leépítést választja, s ez valószínűleg arra utal, hogy azért akar minél gyorsabban a devizahitelektől megszabadulni, mert a forintgyengítés-kamatcsökkentés-exportösztönzés útját választja: ha nem működik a Münchausen-modell, akkor válasszuk a kínai exportmodellt, mesterségesen alacsony kamatokkal, alulértékelt devizával, központilag tervezett és támogatott iparágakkal. Erre haladunk, ezért kell gyorsan megszabadulni a devizahitelektől
Külföld:
Régi jó barátaink, a japánok helyzete sem egyszerű, egészen megdöbbentő számokat láthatunk:
//www.bloomberg.com/news/2011-12-25/noda-s-urgent-task-is-tax-rise-as-japan-debt-load-swells.html
"The government will sell 44.2 trillion yen ($566 billion) of new bonds to fund 90.3 trillion yen of spending, raising the budget’s reliance on debt to an unprecedented 49 percent, a plan approved by the Cabinet in Tokyo on Dec. 24 showed. While spending will decrease for the first time in six years, Noda will delay funding the nation’s pension fund and will create a separate budget account to pay for earthquake reconstruction. "
Nézzük tehát: a japánok nem tesznek félre nyugdíjra (mert nincs rá pénzük), a földrengés utáni helyreállítást is valami számviteli trükkel kiszervezték a költségvetésből, és még így is az a vége, hogy a 90 ezer milliárd jenes költségvetési kiadásokkal szemben feleennyi bevétel van csak, a többi hitelfelvételből jön! Egészen elképesztő, ilyenre még a Medgyessy-kormány legszebb költekezős időszakában sem volt esélye sem Magyarországnak. Nem kérdéses, hogy Japán reálértékben képtelen lesz visszafizetni államadósságát (ami már egyébként is világcsúcs közeli szinteken van). Vagy csődöt mondanak majd, vagy elinflálják, a kérdés, hogy mikor kerül sor erre.
