2p

Az Állami Számvevőszék elnöke szerint az ország leértékeléséhez vezethet, ha a politikai erők azon versengenek, hogy minél korruptabbnak tüntessék fel a másik oldalt.

Ne higgye valaki azt, hogy az a vállalkozó, aki valamilyen átvitt formában az önkormányzatnak hitelt nyújt, nem lesz nyertese a következő közbeszerzési pályázatnak - mondta Kovács Árpád.

Végül a politikai pártok finanszírozásáról szólva hangsúlyozta: a legfontosabb kérdés, hogy a társadalom tudomásul veszi-e, a politikai struktúra fenntartása jelentős pénzbe kerül. Hangsúlyozta, hogy például az országgyűlési választásokon jóval nagyobb összeget költenek el a pártok az állam által meghatározott keretnél.

Véleménye szerint, ebben a helyzetben az a kérdés: vállalja-e a társadalom, hogy ezeket az összegeket, az elszámolási technikákat átláthatóbbá teszi-e. Tudomásul veszi-e, hogy Magyarországon nem csak ideológiák szavaznak, hanem gazdaságfilozófiák mellett felálló tőkecsoportok és vállalkozói csoportok is, amelyek publikusan adnak pénzt a politikai erőknek. Amerikában ez a rendszer működik és aki többet fizet az Rómában nagykövet és aki kevesebbet az adott esetben Budapesten és ebből semmi baj nincs - mondta Kovács Árpád.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!