A Budapesti Értéktőzsde alapul véve a New York-i gyakorlatát, ezen túl minden hónapban egyszer kicsit ünnepélyes csengetéssel jelzi a tőzsdei kereskedés megnyitását. Kedden első alkalommal és hagyományt teremtve Kornai János közgazdász professzor nyomta meg a csengőt.
Az ezt követő beszélgetésen aktuális gazdasági kérdésekkel kapcsolatban arról beszélt, hogy aggályosnak tartja a hazai megtakarítások csökkenését. Ez azért baj, mert fékezi a növekedést, nem ösztönzi a beruházásokat, és a pénz a külső egyensúly megteremtésében is hiányzik.
Ráadásul érdekes helyzetben vagyunk, hiszen a megtakarítások csökkenése egy növekvő lakossági eladósodás mellett megy végbe. Itt elsősorban a mesterségesen felduzzasztott lakáshiteleket említette az ismert közgazdász. A megtakarítások csökkenése azért is gond, mert az emberek öngondoskodásának a lehetőségét rontja. Például, ha valaki beteg lesz, állását veszti, nincs miből élnie.
Magyarországon az emberekben még mindig él az a kép, hogy az állam majd gondoskodik róluk. Ez a szocializmusból örökölt reflex, mondta Kornai János. Szerinte ösztönözni kellene a nyugdíjalapokba való befektetést, de javítani kellene a megtakarítások adóztatásának kiszámíthatóságán is, és hogy a megtakarításokban mekkora szerepe lehet a tőzsdének, ebben Kornai János szerint kulcskérdés az, hogy lesz-e elegendő vállalat, amely fejlődésének útját a tőzsdei megjelenésben látja. Jelenleg még a Budapesti Értéktőzsde, méreteit tekintve elég kicsi.
Növelni kellene a megtakarításokat
Aggasztó a megtakarítások csökkenése Magyarországon, mert ez a jövőt áshatja alá - ez a véleménye Kornai János közgazdász professzornak, aki a Budapesti Értéktőzsde hagyományteremtő rendezvényén beszélt, amelyre jelentős tőzsdei szakértőket hívtak meg.