Türelmes embernek tartom magam, és azt is értem, hogy a politikai kommunikáció célcsoportja elsősorban a kétszámjegyű, és abból is a 80 körül szóródó intelligencia quocienssel (IQ) jellemezhető szavazópolgár. Ennek következtében csak ritkán ragadtatom el magam, ha valamely parlamenti párt prominense a nyugdíjak kapcsán megnyilatkozik. A hétvégén azonban Szanyi Tibor féligazságára adott válaszát Szijjártó Péter kicsit túlspílázta. Történt, hogy az MSZP elnökségi tagja vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: pártja azt javasolja az embereknek, hogy vagyonukkal ne lépjenek át az állami nyugdíjkasszába, ne ajándékozzák pénzüket a "Fidesz urainak gazdagodására". Tény, hogy ez a kijelentés, már önmagában megérne egy misét, hiszen ebből a pénzből finanszírozzák az MSZP szavazótábor derékhadát adó nyugdíjas ésa kamu rokkantnyugdíjasok álmunkanélküli rétegét. A Fideszben azonban úgy tűnik, nem bízik abban, hogy Magyarországon az észérvek a vita eszközei, hanem rálicitáltak a hülyeségre.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője Szanyi kijelentésére reagálva azt mondta: sajnálják, hogy a szocialisták továbbra is kitartanak amellett, hogy az emberek nyugdíjcélú befizetései ne biztonságba kerüljenek, hanem azokkal spekuláns üzletemberek a nyugdíjtőzsdén (sicc!) próbálhassák ki a saját szerencséjüket. (Hogy hova kerülnek a nyugdíjpénzek, és abból döntően melyik állam adósságát finanszírozta nem csak a szocialista, de immár a második Orbán-kormány alatt is a rendszer, bárki könnyedén talál adatot.)
Tudom, most a józan emberek azt mondják, hogy ezt a kijelentést kár kommentálni, ez egy olyan gyémánt, amelyet tovább csiszolni bűn, csak szétesne egy óvatlan mozdulattól. Én mégis nehezen tudok elmenni mellette. Ha már durvaságokat mond a szóvivő, miért nem lehet egyszer fájóan igazat is mondani. Hogy csúnyán beleszaladtunk néhány pofonba Brüsszelben, és bár ki is léphetnénk az EU-ból, az egy rettenetesen nehéz döntés, és ilyenekre nem visz minket rá a lélek. Addig is azért vesszük el tőletek kedves magyar emberek az eddig megtakarított nyugdíjösszeget, mert nagyon sokan lusták vagytok és inkább a „máunikát” néztétek, vagy lopni jártatok, ahelyett, hogy dolgoznátok. Akik dolgoznak, azok szívük szerint egy állami intézménynél meresztik a hátsójukat, és ha véletlen az ücsörgésen kívül más teendő is van, akkor sztrájkolnak, meg munkaügyi bíróságokra járnak. Ja és ti kedves „értéket is előállító” emberek – legyetek bár pici magyar vállalkozók, vagy behemót multik képviselői, - ha csak tudjátok – különböző módokon persze, elsunnyogjátok az adókat, járulékokat. Mivel a nagy cégeket az egész ciklus alatt nyúzzuk, az átlagembert meg kerülővel – hogy négy évig közvetlenül ne érezze - csak így tudjuk, ezért elvesszük azt a nagyságrendileg 3000 milliárdot (a Stabilitás Pénztárszövetség szeptember végi adatai), ami voltatok szívesek az elmúlt 15 évben félrerakni.
Ez egy őszinte, tökös kijelentés lett volna, amolyan „Csuhások! Térdre, imára!” típusú, amire én személy szerint, ha fáj is, mégis elismeréssel adóztam volna. Ehelyett megy immár megszokott módon az emberek hülyének nézése, és az ehhez mért kommunikáció. Hogy egy klasszikus idézzek: "Azt hiszem, vannak dolgok, amik sohasem változnak."
KB
mfor.hu
