2p

Javuló számokat mutatnak a ma közzétett amerikai pénzintézetek nyerség adatai. Noha a forgalom még hagy maga után kívánnivalót, a költségcsökkentő lépések a növekvő profitban már megmutatkoznak.

A J.P. Morgan Chase & Co. Inc., az Egyesült Államok második legnagyobb bankcsoportja, bejelentette, hogy negyedéves profitja a befektetési és kereskedelmi banki tevékenység növekvő bevételének és a költségcsökkentési erőfeszítéseknek köszönhetően 43 százalékkal emelkedett.

Ám a társaság, melyet az amerikai bankok közül csak a Citigroup Inc. előz meg, óvatosan fogalmazott az év hátralévő részére vonatkozó előrejelzésekről, és azt hangsúlyozta, hogy a továbbiakban a kiadások kézben tartására és a kockázatok kezelésére összpontosít. A J.P. Morgan befektetési társaságot két és fél esztendeje vette meg a Chase Manhattan kereskedelmi bank; azóta folyik küzdelem a profit állandó növeléséért, a munkatársi gárda szűkítéséért.

Az idei év első negyedében a J.P. Morgan profitja 1,4 milliárd dollár, részvényenként 69 cent volt; egy évvel korábban 982 millió dollár, illetve 48 cent volt a megfelelő érték. A most közölt adat lényegesen magasabb a Wall Street várakozásainál, hiszen előzetesen 45-60 cent közötti eredményre számítottak, a Thomson First Call által megkérdezett elemzők által kialakított konszenzus 51 cent volt. A cégcsoport nettó bevétele 12 százalékkal nőtt, 7,7 milliárd dollár lett.

A Merrill Lynch, a legnagyobb amerikai brókerház profitjának emelkedéséről számolt be. A brókerház nyereségét az adósságpiacokon elért eredmények javították. Az elmúlt két évben jelentős leépítéseket végrehajtó cég nettó profitja 685 millió dollárra, részvényenként 72 centre emelkedett az idei első negyedévben az egy évvel korábbi 467 millió, részvényenként 67 centről. A Merrill árbevétele 4,9 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 5,1 milliárd dollárról.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!