László Csaba pénzügyminiszter elmondta: az új vezetésnek át kell tekintenie, hogy a kedvezőtlen nemzetközi helyzetben milyen új célokat tűz ki, illetve hogy megtartja-e a korábbi stratégia egyes elemeit, vagy akár teljes egészét, és ehhez milyen kormányzati segítséget igényel.
A Malévnak hosszú távon olyan tőkeerős szakmai befektetőre van szüksége, amely friss tőkét biztosít a légitársaság tevékenységéhez idézte a pénzügyminisztert az MTI, ám úgy vélte, hogy a privatizáció időpontját ma még korai megnevezni.
Kamarás Miklós, az ÁPV Rt. vezérigazgatója a privatizációs szervezet székház-eladásáról szólva hangsúlyozta, hogy az ebből származó 3,5 félmilliárd forint tervezett bevétel az ÁPV Rt. költségvetési lehetőségeit bővíti. Ehhez kapcsolódva László Csaba hangsúlyozta, hogy egy ilyen, időről-időre változó feladattal szembenéző szervezet számára nem ideális a saját tulajdonú székház.
Az idén privatizálásra kerülő cégek nevét sem a pénzügyminiszter, sem a vezérigazgató nem ismertette. László Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy az egyes társaságok esetében a privatizáció időpontja nagyban függ a cég üzleti helyzetétől, de hozzátette, hogy az iraki háború is elhalaszthatja vagy előrébb hozhatja egyes társaságok értékesítését. Azt azonban megerősítette a pénzügyminiszter, hogy a Konzumbank, az FHB és a Postabank az idei értékesítési tervek között szerepel.
Újra kell gondolni a Malév stratégiáját
A Malév hamarosan felálló új igazgatósága, illetve vezérigazgatója feladata lesz, hogy újragondolja a Malév üzleti stratégiáját, tekintettel az iparág jelenlegi helyzetére.