A nemzetközi alapkezelők sorra vesznek vissza az általuk kezelt portfóliók esetében a magyar állampapíroknak a többi ország adósságleveleihez mért súlyából derül ki a JP Morgan tegnap közzétett havi felméréséből. Az amerikai befektetési bank által megkérdezett 187 alapkezelő több mint kétharmada nyilatkozott úgy, hogy az általa kezelt eszközök között a magyar kötvények súlya nem éri el a piaci benchmark szerepét betöltő eszközkosárnak megfelelő értéket.
Az okok között az elemzők hazánk eurózóna-csatlakozásának lehetséges elhúzódását, illetve az azzal együtt járó gazdaságpolitikai kihívások nagyságát említik, melyek a hazai befektetési eszközök árfolyamára az elmúlt két hétben jelentős nyomást gyakoroltak áll a Világgazdaság mai számában.
A JP Morgan összefoglalója szerint a befektetési alapok Románia és Ukrajna kötvénypiacát részesítik előnyben, az alapkezelők többségénél ezek túlsúlyban vannak a benchmarkértékekhez képest. A külföldi befektetők idegenkedésének az elmúlt hetekben számos jele volt. A kezükben lévő hazai kötvénymennyiség a közelmúltban 100 milliárd forintot meghaladóan csökkent, az így felszabaduló pénz jelentős részét pedig ki is vonták az országból. Mindez nagyban hozzájárul a forint gyengüléséhez is.
A hazai monetáris politika elmúlt időkben mutatott kiszámíthatatlansága a legtöbb befektető szemében bizalomveszteségként csapódott le. Mindaddig, amíg a jegybank az elvesztett hitelességét nem képes helyreállítani, elemzők szerint a jelenlegihez hasonlóan magas kamatszint sem biztos, hogy alkalmas lesz a befektetők visszacsalogatására írta a Világgazdaság.
Visszaállítani a hitelességet
A JP Morgan felmérése szerint a nemzetközi befektetési alapkezelők az elmúlt hetekben jelentősen leértékelték a magyar kötvények súlyát befektetési döntéseik meghozatalakor. A folyamat a hazai pénzpiaccal szembeni bizalom tartós visszaesésére utal - írta a Világgazdaság.