A kabinet vissza kívánja téríteni a gazdaságot a fenntartható növekedési pályára, ennek érdekében kell csökkentenie a költségvetési hiányt és óvatos bérpolitikát kell meghirdetnie - mondta a magyar gazdaság egyéves alakulását értékelő napirend előtti felszólalásában a miniszter. Szavai szerint tavaly nyáron világossá vált, hogy nem tartható fenn hosszú távon az előző kormány adóssággeneráló és költségvetési költekezésre épülő gazdaságpolitikája. Hozzáfűzte, ehhez hozzájárult a külső konjunktúra romlása is.
A pénzügyminiszter rámutatott: három héttel ezelőtt a forint elkezdett gyengülni. Emiatt a kormány a jegybankkal közösen olyan intézkedési programot fogadott el, amelynek keretében 75 milliárd forintnyi takarékossági csomagról döntött, valamint a forint árfolyamának sávhatárait mintegy 2,2 százalékkal tolta el. Leszögezte: a forint árfolyama ezen időszak alatt is a piaci kereslet-kínálati viszonyoknak megfelelően alakult. Kitért arra, hogy az árfolyamváltozás után átmenetileg heves piaci reakciók történtek, ezek elhárítására a kormány és az MNB közösen cselekedett, világossá tette, hogy az árfolyam-, az antiinflációs és általában a gazdaságpolitika alapvető kérdéseiben egyetértés van közöttük.
Az elkövetkező hetekben, hónapokban a piac megnyugvása után versenyképesebb árfolyam, elfogadható kamatszint mellett jobb esélyei lesznek a fenntartható gazdasági növekedés kialakulásának - jelentette ki a miniszter. László Csaba kedvezőnek nevezte, hogy az ipari termelés áprilisban 6,6 százalékkal emelkedett, az első negyedévben a feldolgozóipari beruházások 4,4 százalékkal nőttek, az ágazat termelékenysége pedig 8,2 százalékkal javult.
Az ellenzék szerint, ahogy Dávid Ibolya mondta, leült a magyar gazdaság, a pénzügyminiszternek nagy bátorság kellett felszólalásához. Minden gazdasági paraméter romlott vagy rossz, a hazai össztermék csökkent, a fizetési mérleg romlott, az idegenforgalom visszaesett, az infláció 5 százalék körül megragadt, az államháztartás hiánya kétszerese a maastrichti kritériumoknak.
Varga Mihály hozzátette: hibás gazdaságpolitikai döntések sorozata vezetett idáig, a kormány költekező és pazarló intézkedéseket hoz. A takarékosságot célzó Medgyessy-csomag az államháztartást nem hozza egyensúlyba.
A kormánypártok Göndör István szerint büszkék lehetnek az elmúlt egy évre, olcsóbb államot ígértek és ezt meg is valósították. 22 éve nem volt olyan alacsony az infláció, mint most, és a kabinet azon dolgozik, hogy a gazdaságot visszatérítsék a valóban fenntartható fejlődés pályájára.
Vita a kormány gazdaságpolitikájáról
A kormány által a Magyar Nemzeti Bankkal közösen kialakított gazdaságpolitika alapvetően a versenyképességre és a munkahelyteremtésre ösztönöz - hangsúlyozta László Csaba pénzügyminiszter a parlamentben.