6p

Március 15–18. között, a tavalyi nagy sikerű budapesti expo után ismét Magyarország ad otthont az Amerikai Utazási Ügynökök Szövetsége (ASTA) szakmai konferenciájának.

Sokak véleménye szerint a világ legtekintélyesebb turisztikai szervezete az ASTA, melynek tagjai főként folyami hajózásra szakosodott irodák, illetve turisztikai szakújságírók, akik a  budapesti rendezvényre nemcsak Amerikából érkeztek.

Növeli a bevételt és erősíti az országimázst

Az optimista hangulatú, szellemes köszöntőt Zane Kerby, az ASTA elnök-vezérigazgatója személyesen prezentálta, majd átadta a szót az általános ülés műsorvezetőjének, Nicole Edenedónak, aki a Travel Weekly Tours/Cruises vezető szerkesztője.

Az ASTA River Cruise Expónak helyet adni önmagában nagy felelősség, de lehetőség is. A turizmus eme ágazata kiemelkedő mértékben fejlődőképes, ugyanakkor a legtöbb bevételt is ez hozza, hiszen a szállodahajókon való utazás mindig kiegészül értékes, előre lekötött, jól szervezhető-tervezhető programokkal, városnézéssel, vidéki buszos városi túrákkal, gasztronómiai élményekkel. A vendégek pedig utána a világ minden tájára elviszik a meglátogatott város – ország – hírnevét.

Budapest népszerű állomása a szállodahajóknak

Egy ilyen rangos esemény sikere nagy lendületet adhat a tengerentúli beutazó turizmusnak, ami a magyar fogadókészséget tekintve igen fontos, hiszen az európai folyami hajózás legszélesebb vendégköre az USA-ból érkezik. Biztató, hogy Budapest az elmúlt években az egyik legnépszerűbb állomás lett.

Sok pénzt hoznak a szállodahajók. Fotó: Depositphotos
Sok pénzt hoznak a szállodahajók. Fotó: Depositphotos

Ez mindig egyben egy nagyszabású szállodahajós találkozó is – talán soha nem láttam ennyi hatalmas úszó szállodát ringatózni a pesti Duna-parton, mint most. De ilyenkor nem a versengésen van a hangsúly, hanem a szakmai tapasztalatcserén, a kapcsolatteremtésen. 

A budapesti rendezvényre több mint ötszáz szakember jelezte érkezését. Az ágazatban meghatározó márkák mind jelen voltak, köztük az AMA Waterways, az Amadeus River Cruises, az Avalon Waterways, és a mindenki által jól ismert Viking, no meg rangos szponzorok.

Új trendek a járvány után

A pandémia ennek a turisztikai ágnak sem tett jót: ahogy Zane Kerby, az ASTA elnök-vezérigazgatója fogalmaz a honlapjukon: "Az ASTA River Cruise Expo és a világszerte jelenleg érvényes utazási korlátozások feloldása alátámasztja azt a tényt, hogy a járvány gyorsan elmúlik...Ami azért is fontos, mert az utazás elősegíti a békét, a megértést és az  empátiát". A járvány idején a szakmai sajtó hírt adott róla, hogy az utasok inkább a kisebb befogadóképességű hajókat keresik, kérdés, hogy ez a tendencia meddig él majd.

Magyar részről a házigazda idén is a Visit Hungary (Magyar Turisztikai Ügynökség, MTÜ). Az általános ülés kiemelt partner-előadója, Szégner Zsuzsa, az MTÜ nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója volt, aki üdvözölte a tanácskozás résztvevőit és emlékeztetett rá, mennyire fontos szegmense ez a beutazó turizmusnak.

Friss értékesítési taktikák

A résztvevők most is első kézből kaptak rövid továbbképzést a legjobb folyami körutaztatás szakértőitől, találkoztak és eszmét cseréltek a premier River Cruise márkák vezetőivel, valamint ellátogatnak a legnívósabb folyami körutazási célpontokra, amelyeket, ha megtekintettek, később örömmel ajánlják ügyfeleiknek is.

A szakmai kérdésekkel foglalkozó konferenciára a házigazda szálloda, az InterContinental báltermében került sor, ahol az ASTA tagjai vázolták fel az ágazat jelenlegi legfontosabb örömeit és problémáit.

Szeretné növelni folyami körutazásai eladásait? Erre a válasz csak igen lehet. E témáról tartott szellemes és látványos előadást Sandra McLemore, a Travel Marketing and Media tulajdonosa, amelyben főleg új és korszerű értékesítési taktikákról szólt, pontokba szedve. Ezek a módszerek abban segítenek, hogy rátaláljon az utaztató a folyami körutazásokat kedvelő ügyfelekre, és növelje az eladott kabinok számát. Mi szükséges ehhez? Nos, először is a kommunikáció s trendek naprakész követése, érdemes tanulmányozni, mikor, hányszor és milyen csatornákon keressük meg az utast, legyne szó e-mailről, vagy közösségi médiáról.

Nem szabad „elengedni” az ügyfelet

Anne Marie Moebes, a Travel Market Report kiadója és ügyvezető alelnöke ugyanazt a témát más oldalról járta körül. A folyami körutazási társaságok vezetői, számára rendkívül fontos, hogy képben legyenek arról, miképpen fejlődik ez a speciális piac. Új ötleteket kaphatnak saját vállalkozásuk sikeres növekedéséhez, valamint ahhoz, miben lehetnek egyedi a kínálatuk.

Többen kitértek rá, hogy melyek most a legsikeresebb stratégiák a szintet lépésben. A folyami hajóutak eladásának kulcsa, hogy megragadják az egyedi típusú nyaralást kereső turisták figyelmét. Ezek az utak eleve nem olcsók, fontos tehát az ügyfeleket az utazás után is nyomon követni, esetleg újabb úti célokkal bombázni.

Kristin Karst az Ava Waterways képviseletében Kolumbiára hívta fel a figyelmet, a Magdalena River jövőre bizonyára aduász lesz a hajózni vágyók körében.

Fontos, hogy az irodák megtanulják kihasználni az elő- és utópiacokat, feltárják az új célpontokat, felkutassanak egyedi, autentikus élményeket, és fontos figyelni arra, melyek ügyfeleik preferenciáit és elvárásai, amelyek generációktól és családi állapottól is függenek.

A Travel Market Report legfrissebb kutatása szerint a folyami hajózás fokozatos változáson megy keresztül, mind az az ügyfélszegmensekben, mind a legfontosabb trendeket és stratégiákat illetően. Ezek megismerése segíthet a világ összes, e területen dolgozó cégének folyami körutazásai értékesítésének fejlesztésében és bővítésében.

A világ leghíresebb séfje nemcsak ételreceptekről beszélt

A csütörtöki konferencia "csemegéje" kétségkívül Wolfgang Puck volt, a világ egyik leghíresebb séfje, egyben nagyvállalkozó, aki egyebek között az Oscar-díjátadás kulináris főnöke is. De nemcsak ínyenc ételreceptekről esett most szó, Wolfgang Puck megosztotta velünk sikerének legjobb receptjeit is.

A beszélgetés során izgalmas részleteket tudhattak meg a jelenlévők arról, ki, milyen” titkos összetevőket” használ fel nevének és vállalkozásainak még sikeresebbé tételéhez, valamint hogy mennyire fontos a hitelesség és az egyediség nemcsak a kommunikáció és a marketing világában, amely sok tekintetben hasonlít az utazási irodák és a tanácsadók világához.

Abban mindenki egyetértett, hogy a konferencia sikere nagy lendületet adhat a Magyarországra irányuló, tengerentúli beutazó turizmusnak, az európai folyami hajózás legszélesebb vendégköre ugyanis az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján Észak-Amerikából érkezik. Budapest pedig az elmúlt években az egyik legnépszerűbb megállóvá lett a hajózó turisták körében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!