A vasárnapi országgyűlési választás hivatalos végeredményére ugyan még várni kell, de az előzetes adatok alapján ismét kétharmados többséget szerzett a Fidesz-KDNP szövetsége. Az ellenzék csupán a fővárosban tudott versenyre kelni az Orbán Viktor vezette formációval, vidéken elsöprő volt a Fidesz dominanciája. Már az eredmények ismertetése után is voltak kommentárok, és várhatóan a következő napokban is szép számmal fognak napvilágot látni. Ezek között hallottuk, hogy nem voltak azonosak a feltételek, ami természetesen nem alaptalan. Emellett finom kritika érte a választók rövidlátását is, amiben megint csak van igazság, hiszen azokon a kelet-magyarországi településeken is tarolt a Fidesz, ahol a kormány nem tudott érdemben mit kezdeni a nagyfokú szegénységgel. Ezek mellett az ellenzék impotenciája is nyilvánvalóan Orbánék kezére játszott.
Miközben az elmúlt nyolc évben számos kritizálható dologgal találkozhattunk, kezdve az oktatás és az egészségügy további leromlásától a nagyfokú korrupción át a demokratikus intézményrendszer lebontásáig, Orbán Viktorék számos eredménnyel is büszkélkedhettek. Más kérdés, hogy a kampányban ezek bemutatására alig került sor, hiszen sokkal fontosabb volt a migránsokkal való riogatás.
Ha megnézzük, hogy az embereket a média által tematizált – valós vagy kreált – problémákon túl mi érdekli, akkor azt kell, hogy mondjuk, az előző két Orbán-kormány sikeresen működött. Az elmúlt hónapok statisztikái alapján gyakorlatilag soha nem látott alacsony szintre került a munkanélküliség, miközben a bérek folyamatosan növekedtek.
2010 óta fontos elem volt a kormányzati kommunikációban a munka alapú társadalom és a teljes foglalkoztatottság. A legutóbbi statisztikák szerint nem sok választ el ettől, hiszen a közgazdászok a 3 százalékos vagy az alatti szintet már annak tekintik. Ennél alacsonyabb értékek irreális elvárásoknak bizonyulnának, hiszen az egyszerűen elképzelhetetlen, hogy egyetlen egy munkanélküli se legyen az országban még munkahely-váltás miatt sem. Az mfor.hu számításaik szerint igazán nem kell már sok, közel vagyunk a célhoz. 2014-ben, amikor Orbán először megfogalmazta ezt a célját, még 214 ezer dolgozni képes vagy vágyó személyt kellett volna csatarendbe állítani, mára ez a szám a töredékére csökkent.
A munkanélküliség kapcsán lehet persze azzal érvelni, hogy a lemaradó keleti régiókban csak a közmunka kozmetikázza az adatokat, ahogy arról korábban lapunk is beszámolt. Enélkül ugyanis jóval magasabb lenne a ráta. Az átlagos választópolgár azonban azt látja, hogy a munkanélküli sem henyélhet, és nem kap senki ingyen pénzt. Így sokkal inkább tartja az eszközt igazságos intézménynek, mint valami ördögi dolognak.
A kormány szociálpolitikája is sokat enyhült a 2010-es hatalomátvétel óta. Akkor mind a munkanélküliek, mind pedig a rokkantnyugdíjasokra rájárt a rúd, később azonban a támogatások némileg emelkedtek. Orbánék fókuszában persze nem a legelesettebbek voltak, hanem a családosok, ők pedig a korábbiaknál sokkal kedvezőbb feltételeket kaptak. Elég csak a családi adókedvezmény rendszerére gondolni, ahol a három vagy több gyermekesek az átlagbér esetén nem nagyon fizetnek adót.
A szociálpolitika egyik külön szegmense a lakhatás elősegítése volt, ami ráadásul a gazdaságnak is lökést adott, hiszen a korábban pangó építőipar életre kelt. Ezek közül a legfontosabb talán a csok volt, amely szintén a nagycsaládosokat preferálta leginkább. Ráadásul a támogatás épp a választások előtt változott kedvező irányba. Emellett mindenképpen meg kell említeni az 5 százalékosra csökkentett áfakulcsot, amely szintén sokakat sarkalt az otthonteremtésre.
Persze a lakásvásárlás vagy építkezés feltétele az is, hogy az emberek úgy érezzék megtehetik, vagy a rendelkezésükre álló pénz vagy a jövedelmük miatt. A kormány tevékenységétől függetlenül az előző két ciklusban a megtakarítások jelentősen nőttek, így sokaknak állt rendelkezésére befektethető összeg. Ráadásul a bérkiáramlás is igen magas volt, az utóbbi években mért hasonló reálbér növekedésre a rendszerváltás óta nem volt példa. Az emberek tehát joggal érezhetik úgy, hogy jobban élnek. Ez egyébként nemcsak az ingatlanpiacon tükröződik, hanem a gépjármű forgalomban is. Ugyan a 2000-es évek svájci frankos hitelek által felpörgetett értékeit nem értük (még) el, de mind az új, mind a használt autók forgalma látványosan megugrott.
A jobb életkörülményeket támasztja alá az, hogy a belföldi turizmus is vágtat. A szálláshelyek adatai azt mutatják, hogy folyamatosan növekszik azok száma, akik megengedhetik maguknak az üdülést. A magasabb vásárlóerő persze nemcsak a nagyobb értékű termékeknél és szolgáltatásoknál köszön vissza, hanem napi szinten is. A KSH hónapról hónapra immár évek óta bővülő kiskereskedelmi adatokról ad számot.
Az örök elégedetlenkedők persze azt hangsúlyozzák, hogy az elért gazdasági eredmények nem a kormány munkájának eredménye, hanem annak a globális konjunktúrának, amely évek óta viszi előre a világgazdaságot. Ez utóbbi megállapítás sem alaptalan, viszont érdemes visszatekintenünk egy bő évtizedet, hiszen a kedvező helyzetekből is ki lehet kerülni nagyon rosszul. A 2000-es években is volt egy erős nemzetközi konjunktúra, akkor azonban Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt nem, hogy nem sikerült mindezt meglovagolni, de a magyar gazdaság totális vakvágányra került Ennek köszönhetően a 2008-as gazdasági világválság egyik legnagyobb vesztese lett az ország, felkínálva ezzel a kétharmados parlamenti többséget Orbán Viktor számára, aki – a saját szempontjából – azóta is remekül élt az akkor kínálkozó lehetőséggel.
