6p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A legtöbb adót fizető amerikai vállalatok első három helyén olajipari, energetika vállalatok vannak. Az Apple, mely a világ legértékesebb cége, csak a 9. lett a listán.

Amerikában Obama elnök nem is olyan régen amellett kardoskodott, hogy az olajipari nagyvállalatok adókedvezményét csökkenteni kellene arra hivatkozva, hogy a hatalmas nyereségükhöz képest nem fizetnek elég adót. A kongresszus a javaslatot 51-47 arányban leszavazta, hiszen legalább 60 szavazat kellett volna annak elfogadásához.

A Forbes magazin vélhetően ennek apropóján is összeszedte azt a 25 megavállalatot, amelyek a legtöbb adót fizették be tavaly. Az eredmény meglepő: a három olajipari vállalat többet fizetett be a különböző jogcímeken, mint a többi nagyvállalat Amerikában.

Ugyan az amerikai portál 25-ös listát készített a 2011-ben befizetett adók alapján, mi azonban csak az első 10 helyezett adatait részletezzük.

1. Exxon Mobil Corporation

Az amerikai olaj- és gázcég Rockefeller Standard Oil nevű cégének leszármazottjaként a világ hat legnagyobb energiaóriásának legnagyobb  cége. Ahhoz, hogy a világ legnagyobbjává váljon jelentősen hozzájárult az olajárak emelkedése, mely feltornázta az Exxon bevételeit. 2011-ben 486 milliárd dolláros (109 836 milliárd forint) teljes bevételéből 41 milliárd (9266 milliárd forint) volt a nettó eredmény. Adóként pedig 27,3 milliárdot (6170 milliárd forint) fizetett be.

2. Chevron

A második helyre szintén egy olajcég került, mely alig két hete azzal került be a nemzetközi sajtóba, hogy összesen 22 milliárd dolláros (4972 milliárd forintos) kártérítési igény mellett bűnvádi eljárást is kezdeményezett egy brazil államügyész a cég vezető tisztségviselője ellen. Az ok tavaly novemberre vezethető vissza, amikor is a cég a brazil partoknál végzett fúrási tevékenységet, egy tévedésből fakadóan pedig 3 ezer hordónyi olaj ömlött az Atlanti-óceánba. 2011-ben összesen egyébként 254 milliárdos (57 404 milliárd forintos) bevételt realizáltak, melyből a nettó eredmény 26,9 milliárd dollár (6080 milliárd forint) lett, adóként pedig 17,4 milliárdot (3932 milliárd forintot) fizettek be. Így, ha az ügy végén jogosnak ítélik meg a 22 milliárd dolláros kártérítési igényt, vélhetően végzetes törést nem okoz a cég életében - főleg, ha az olajárak emelkedése révén az idei évben növekvő bevételt érnek el.

3. ConocoPhillips

Az ötödik legnagyobb magánkézben lévő energetikai vállalat a világ negyedik legnagyobb nem állami tulajdonban lévő finomítóját és kőolajfeldolgozóját tudhatja magáénak. A 251 milliárd dolláros (56 726 milliárd forintos) 2011-es teljes árbevételéből 10,6 milliárdot (2396 milliárd forintot) fizetett be adóként. Nettó eredményként pedig végül 12,4 milliárd dollárt (2802 milliárd forintot) könyvelhetett el.

4. JP Morgan Chase

Az Egyesült Államok második legnagyobb bankja tavaly összesen 111 milliárd dolláros (25 086 milliárd forint) árbevételt ért el, amiből 8,2 milliárdos (1853 milliárd forintos) adót fizetett be. Végeredményként pedig 19 milliárdos (4294 milliárd forint) nettó eredményt könyvelhettek el 2011-ben. A bank egyébként már múlt hét pénteken közölte az első negyedéves számait, melyek pozitív meglepetést okoztak.

5. Wal-Mart

A világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi cégéről van szó, melynek részvényei a Dow Jones indexben is szerepelnek. A Wikipedia szerint, ha egy ország lenne a cég, akkor a GDP-je alapján a világ 33. legnagyobb gazdasága lenne megelőzve Ukrajnát és Kolumbiát. 2011-ben elért teljes bevétele megközelíti az Exxon bevételét - alig 40 milliárddal marad el a 447 milliárd dolláros (101 022 milliárd forintos) végösszeg. Adóként azonban az Exxon által fizetett összeg alig negyedét, 5,9 milliárdot (1333 milliárd forintot) fizettek be. Nettó eredményként15,7 milliárd dollárt (3548 milliárd forint) könyvelhettek el.

6. Microsoft

A világ legnagyobb, 150 országban jelenlevő szoftvervállalata "csak" 72 milliárd (16 272 milliárd forint) teljes bevételt realizált, melyből 5,3 milliárdot (1198 milliárd forint) adóként fizettek be. Így végül 23,5 milliárdos (5311 milliárd forintos) nettó profittal zárhatták a 2011-es évet.

7. Wells Fargo

Amerika negyedik legnagyobb bankja, pénzügyi szolgáltató vállalata, az összes vállalatot nézve pedig 2011-ben a 23. helyet tudhatta magáének a legnagyobbak listáján.  87,6 milliárd dolláros (19 798 milliárd forint) teljes bevételéhez képest mindössze 4,9 milliárdnyi (1107 milliárd forint) adót fizetett be, nettó profitja 15,9 milliárd (3593 milliárd forint) lett.

8. IBM

A multinacionális informatikai cég, melyet "kék óriásként" (Big Blue-ként) is szoktak emlegetni a Dow Jones részvénykosár egyik eleme. Tavaly közel akkora teljes bevételt tudott realizálni, mint a JP Morgan, 107 milliárd dollárt (24 182 milliárd forint). Az ebből adóként befizetésre került összeg azonban mindössze fele annak, mint amennyit a bank fizetett. Az IBM-től 4,2 milliárdot (949 milliárd forint) szedett be az amerikai kormány. Nettó profitja 15,9 milliárd (3593 milliárd forint) lett 2011-ben.

9. Apple

A világ legértékesebb vállalatával kapcsolatban már az idei évben is rekordokról lehetett hallani, már ami a részvényárakat illeti, melyek 600 dollár felé emelkedtek múlt hónapban. Sőt, elemzők szerint egy éven belül az 1000 dollárt is elérheti köszönhetően a kínai térhódításnak és piaci fejlődésnek. 2011-ben 128 milliárd dolláros (28 928 milliárd forint) bevételt realizált az almalogós cég, melyből mindössze 3 százalékot, 4 milliárdot (904 milliárd forintot) fizettek be adóként. A nettó eredmény 33 milliárd dollár (7458 milliárd forint) lett.

10. Freeport-McMoRan Copper&Gold

A világ egyik legnagyobb aranygyártója és réztermelője az elmúlt esztendőben összesen 20,9 milliárd dolláros (4723 milliárd forint) bevételt ért el, amiből 3,4 milliárdot (768 milliárd forintot) fizetett be adóként - alig valamivel kevesebbet, mint amennyit a közel négyszer nagyobb árbevételt realizáló Apple. Nettó eredményként pedig 4,6 milliárd dollárt (1040 milliárd forintot) könyvelhettek el.

11. Philip Morris (bevétel: 76,4 milliárd dollár; adó: 3,36 milliárd dollár)
12. Intel (bevétel: 54 milliárd dollár; adó: 3,3 milliárd dollár)
13. Procter & Gamble (bevétel: 85 milliárd dollár; adó: 3 milliárd dollár)
14. Johnson & Johnson (bevétel: 65 milliárd dollár; adó: 2,97 milliárd dollár)
15. Pfizer (bevétel: 67,4 milliárd dollár; adó: 2,94 milliárd dollár)
16. Oracle (bevétel: 37 milliárd dollár; adó: 2,93 milliárd dollár)
17. General Electric (bevétel: 147,3 milliárd dollár; adó: 2,92 milliárd dollár)
18. Occidental Petroleum (bevétel: 24 milliárd dollár; adó: 2,9 milliárd dollár)
19. UnitedHealth Group (bevétel: 102 milliárd dollár; adó: 2,74 milliárd dollár)
20. Citigroup (bevétel: 103 milliárd dollár; adó: 2,7 milliárd dollár)
21. Merck (bevétel: 48 milliárd dollár; adó: 2,7 milliárd dollár)
22. Walt Disney (bevétel: 41 milliárd dollár; adó: 2,3 milliárd dollár)
23. Pepsico (bevétel: 66,5 milliárd dollár; adó: 2,2 mililárd dollár)
24. Qualcomm (bevétel: 16,3 milliárd dollár; adó: 2,1 milliárd dollár)
25. McDonald's (bevétel: 27 milliárd dollár; adó: 2,1 milliárd dollár)

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!